Szerda éjfélig lehet szavazni a kiselefánt nevére a Fővárosi Állat- és Növénykert oldalán! – hívja fel a figyelmet a DK főpolgármerster-helyettese Facebook-oldalán. Hozzátette, már szavazott, és bár nem akar senkit befolyásolni, de szerinte „úgy sétál anyukája mellett, mint egy igazi Artúr.”
A személyes felelősség fontosságát hangsúlyozva biztatott mindenkit a koronavírus elleni védőoltásra az emberi erőforrások minisztere vasárnap közösségi oldalán.
Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint ugyanis a kormány „túlterheléses támadásról” szóló indoklása „úgy hülyeség, ahogyan van; az általános iskolások is tökéletesen tisztában vannak vele, hogy nem ürgebőrbe bújt libsi-hackerek akadályozták a járványkezelés oszlopainak számító kormányzati regisztrációs oldalak működését”. Közleményében tová
A személyes felelősség fontosságát hangsúlyozva biztatott mindenkit a koronavírus elleni védőoltásra az emberi erőforrások minisztere vasárnap közösségi oldalán.
Kásler Miklós, az egészségügyért is felelős miniszter az Emmi közösségi oldalán megjelent szokásos videós sorozatában beszélt az országos antitestvizsgálatról.
A múlt hét elején szavazták meg az egyetemi modellváltást, amit a bírálók inkább privatizációnak szoktak nevezni. A Heti Napló közgazdászokkal, jogásszal, politológussal, egyetemi emberekkel beszélt az átalakításról. Ily módon működő egyetemi rendszerre nemzetközi példát senki se tudott mondani, gazdasági értelmét nem, csak politikait látják az áta
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Tizenkilenc éve történt a magyar kriminalisztika történetének egyik legsúlyosabb bűncselekménye, a móri bankrablás. Egy rablópáros nyolc embert gyilkolt meg hidegvérrel.
Az elmúlt évtized legnyilvánvalóbb tanulsága, hogy a több és szorosabb unió helyett többpólusú, okos Európára van szükség - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött, Európa-napi videójában.
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
A K-Monitor adatigénylést is benyújtott, azt kérdezték, hogy „Az oltás életet ment” szlogennel futó kampányban szereplő közszereplők, hírességek kaptak-e ellenszolgáltatást a részvételért.
Dorosz Dávidot indítja a Párbeszéd és az MSZP az előválasztáson Pest megye 5. számú választókerületében – jelentette be Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, illetve Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke vasárnap Dunakeszi főterén.
Rasszizmus vagy csak pusztán radikális politikai bírálat? Egy biztos: a független országgyűlési képviselő a jelek szerint nagyon nem szereti a kínaiakat, ahogy azokat a termékeket sem, amik hozzájuk kötődnek.
A Népszava értesülései szerint vasárnap újabb foglalható időpontokat tesznek közzé az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén a 18 és 59 éves korosztály számára.
A társadalmi normákon már rég túllépet a hazai ellenzék retorikája, így az, hogy a jövőben ki irányítsa az országot, leginkább kompetencia kérdéssé vált – véli a kommunikációs szakember.
Már 4 288 641 fő a beoltottak száma , de hétvégén is gőzerővel zajlott az oltás az ország különböző pontjain. Az oltakozásnak köszönhetően a járványügyi adatok is javulnak.
Karácsony Gergely főpolgármester bemutatta a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) alternatív tervét az uniós helyreállítási alap forrásainak felhasználásáról.
Karácsony Gergely főpolgármester vasárnap bemutatta a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) alternatív tervét az uniós helyreállítási alap forrásainak felhasználásáról.
Szociális és egészségügyi intézkedések, gazdaságfejlesztés, klímaügyi program és a „modern, digitális és átlátható Magyarország” megteremtése szerepel a felsorolásban.
Vasárnap a hajnali órákban eltűnt a paksi áramtermlés fele - írta meg a Napi.hu. A portál arra is felhívta a figyelmet, hogy így valószínűleg a dél körüli idősávban javarészt a napelemekkel termelt áramot fogyasztja az ország.
Az óbudai Hajógyári-sziget története sokáig a névadó, az Első Dunagőzhajózási Társaság hajógyárának (1835-) története volt. Mára pedig már fogalom lett a SZIGET.
Hétfő reggel jó lesz időben elindulni: visszatérnek az iskolapadba a felsősök és a középiskolások is. A szakértő szerint nem csak a közlekedésben lesz szükség nagy türelemre.
A pandémia alatt a magyarok nagy része felélte a tartalékait, a legtöbb család nem tudna mit kezdeni azzal a helyzettel, ha lerobbana az autója, elromlana a mosógép, vagy ha egy komolyabb betegség ledöntené őket a lábukról, ezért nem tudnának dolgozni menni.
A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Két hónappal a tragédia után még mindig mély gyászban van a 19 éves Dzsennifer édesanyja. Hiába imádkoztak a fiatal lány felépüléséért, szervezete feladta a harcot.
Orbán Viktor utolsó költségvetése igazságtalan és pocsék, mert nem foglalkozik a megélhetési válsággal - mondta az LMP társelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Hétfőtől a felsősök és középiskolások is visszatérnek a jelenléti oktatásba, május 25-től ballagást is lehet szervezni. A helyzetről Nagy Erzsébettel beszélgettünk a PDSZ-től: