2021. május 9. vasárnap

máj. 9
14:06
Magyarország nélkül nincs Európai Unió (hirado.hu)
Fontos, hogy mondjuk el a véleményünket, formáljuk együtt közös jövőnket – írta Varga Judit.
máj. 9
14:09
Most nem szabad hátradőlni (Demokrata)
Elértük, hogy mindenki szabadon választhat magának időpontot és helyszínt a védőoltás felvételére – jelentette ki Galgóczi Ágnes.
máj. 9
14:12
"Ilyen a fejlett világban nincs" - példa nélküli a magyar egyetemi modellváltás? (ATV)
A múlt hét elején szavazták meg az egyetemi modellváltást, amit a bírálók inkább privatizációnak szoktak nevezni. A Heti Napló közgazdászokkal, jogásszal, politológussal, egyetemi emberekkel beszélt az átalakításról. Ily módon működő egyetemi rendszerre nemzetközi példát senki se tudott mondani, gazdasági értelmét nem, csak politikait látják az áta
máj. 9
14:15
Varga Judit: többpólusú Európára van szükség (Demokrata)
Mi, magyarok mindig is józanul gondolkodtunk Európáról – mondta a miniszter.
máj. 9
14:30
Galgóczi Ágnes: javulnak az adatok, de ez nem jelenti a járvány végét (Infostart)
Még egy darabig szükséges fenntartani a maszkviselési kötelezettséget.
máj. 9
14:36
Dorosz Dávidot indítja az előválasztáson a Párbeszéd és az Mszp Dunakeszin (444.hu)
Ezért mondott le novemberben főpolgármester-helyettesi megbízatásáról.
máj. 9
14:42
Galgóczi: csökken a fertőzöttek száma, de nincs vége a járványnak (ATV)
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
máj. 9
14:45
Tragikus évforduló: Ma 19 éve történt a móri mészárlás (Ripost)
Tizenkilenc éve történt a magyar kriminalisztika történetének egyik legsúlyosabb bűncselekménye, a móri bankrablás. Egy rablópáros nyolc embert gyilkolt meg hidegvérrel.
máj. 9
14:48
Varga Judit: meg kell keresnünk a válaszokat az Európát érintő legfontosabb kérdésekre (Infostart)
Az elmúlt évtized legnyilvánvalóbb tanulsága, hogy a több és szorosabb unió helyett többpólusú, okos Európára van szükség - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött, Európa-napi videójában.
máj. 9
14:48
Galgóczi Ágnes: ez még nem a járvány vége (Blikk)
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
máj. 9
14:54
Indulhat az újabb Pfizer-akció (Infostart)
Vasárnaptól megint foglalható időpont a Pfizer-oltásra – írta a Népszava, ám a Koronavírus Sajtóközpont cáfol.
máj. 9
15:03
Újabb Pfizer-akciót hirdet a kormány, felnőttek is jelentkezhetnek a pénteki oltásra (SzMo)
A 16-18 éves regisztráltak hétfőn, kedden és szerdán foglalhatnak időpontot a koronavírus elleni oltásra, és csütörtöktől kezdik az oltásukat.
máj. 9
15:06
Mögöttünk az utolsó fagyos éjszaka, előttünk a nyár előszele (hirado.hu)
A leghidegebb Zabarban volt, ott mínusz 2,4 fokig süllyedt a hőmérséklet.
máj. 9
15:09
Újabb Pfizer-akciót hirdet a kormány, felnőttek is jelentkezhetnek (SzMo)
A 16-18 éves regisztráltak hétfőn, kedden és szerdán foglalhatnak időpontot a koronavírus elleni oltásra, és csütörtöktől kezdik az oltásukat.
máj. 9
15:11
28 milliárdot költött hirdetésekre a kormány december és április között, egy cég nagyon jól járt (SzMo)
A K-Monitor adatigénylést is benyújtott, azt kérdezték, hogy „Az oltás életet ment” szlogennel futó kampányban szereplő közszereplők, hírességek kaptak-e ellenszolgáltatást a részvételért.
máj. 9
15:12
Dorosz Dávidot indítja az MSZP és a Párbeszéd az előválasztáson (ATV)
Dorosz Dávidot indítja a Párbeszéd és az MSZP az előválasztáson Pest megye 5. számú választókerületében – jelentette be Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, illetve Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke vasárnap Dunakeszi főterén.
máj. 9
15:24
Varga-Damm Andrea meghökkentő kijelentése a kínaiakról: “Ennél pofátlanabb népség nem létezik” (Blikk)
Rasszizmus vagy csak pusztán radikális politikai bírálat? Egy biztos: a független országgyűlési képviselő a jelek szerint nagyon nem szereti a kínaiakat, ahogy azokat a termékeket sem, amik hozzájuk kötődnek.
máj. 9
15:30
Népszava: Mától ismét lehet időpontot foglalni Pfizerre (ATV)
A Népszava értesülései szerint vasárnap újabb foglalható időpontokat tesznek közzé az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén a 18 és 59 éves korosztály számára.
máj. 9
15:42
Az ellenzék kommunikációja már rég túllépte a társadalmi normákat (hirado.hu)
A társadalmi normákon már rég túllépet a hazai ellenzék retorikája, így az, hogy a jövőben ki irányítsa az országot, leginkább kompetencia kérdéssé vált – véli a kommunikációs szakember.
máj. 9
15:51
Három fajta vakcinával is oltottak országszerte hétvégén (Ripost)
Már 4 288 641 fő a beoltottak száma , de hétvégén is gőzerővel zajlott az oltás az ország különböző pontjain. Az oltakozásnak köszönhetően a járványügyi adatok is javulnak.
máj. 9
15:54
Karácsony Gergely: a 3500 milliárd forintos hitelkeretet is le kell hívni (Infostart)
Karácsony Gergely főpolgármester bemutatta a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) alternatív tervét az uniós helyreállítási alap forrásainak felhasználásáról.
máj. 9
15:54
Putyin: nincs bocsánat azoknak, akik agresszív terveket szőnek (Blikk)
Látványos katonai parádéval és egy kis aktuálpolitikai utalással emlékezett Putyin a nácik legyőzésére.
máj. 9
16:06
Morgatópróbát tart a katasztrófavédelem (hirado.hu)
Május 10-én, hétfőn délelőtt 11 órától a lakossági riasztórendszer csökkentett üzemű próbájára kerül sor.
máj. 9
16:12
Készüljön! Indul az újabb Pfizer-roham, le ne maradjon (Blikk)
A Népszava értesülései szerint újabb oltási akciót hirdet a kormány Pfizer vakcinára. Mától.
máj. 9
16:21
Tiéd lett a 100 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai (Ripost)
A Ha­tos­­lottó vár­­ható fő­­nye­­re­­mé­­nye a 18. játékhéten 100 millió forint volt. Lás­suk a nyer­­tes szá­­mo­­kat!
máj. 9
16:30
Karácsony: "Magyarország történelmi esélyt baltáz el" (ATV)
Karácsony Gergely főpolgármester vasárnap bemutatta a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) alternatív tervét az uniós helyreállítási alap forrásainak felhasználásáról.
máj. 9
16:39
Ez a terv: így költene el Karácsony Gergely 6000 milliárd forintot (SzMo)
Szociális és egészségügyi intézkedések, gazdaságfejlesztés, klímaügyi program és a „modern, digitális és átlátható Magyarország” megteremtése szerepel a felsorolásban.
máj. 9
16:42
Csökkentették a paksi atomerőmű teljesítményét, de este hétre minden rendben lesz (Blikk)
Tervezett teljesítménycsökkentés történt vasárnap hajnalban a paksi atomerőműben - közölte honlapján az erőmű.
máj. 9
16:42
Reagált a paksi atomerőmű a hajnali teljesítménycsökkenésre (ATV)
Vasárnap a hajnali órákban eltűnt a paksi áramtermlés fele - írta meg a Napi.hu. A portál arra is felhívta a figyelmet, hogy így valószínűleg a dél körüli idősávban javarészt a napelemekkel termelt áramot fogyasztja az ország.
máj. 9
16:45
Dér Heni természetes úton próbálja beindítani a szülést! (Ripost)
Dér Heniék kisbabája késik, de az énekesnő nem szeretné, ha mesterséges úton indítanák be nála a szülést, ezért praktikához folyamodtak.
máj. 9
16:48
Három tucatnyian találtak el öt számot (hirado.hu)
Kisorsolták a 18. heti nyerőszámokat a hatos lottón.
máj. 9
16:51
Félgőzzel üzemelt órákig a Paksi Atomerőmű, előzetesen semmit nem mondtak róla (SzMo)
A napi.hu arra gyanakodott, hogy váratlan esemény történt hajnalban, de a cég később azt írta, tervezték a csökkenést.
máj. 9
16:57
A Hajógyári-sziget története – fesztiválokon innen és túl (SzMo)
Az óbudai Hajógyári-sziget története sokáig a névadó, az Első Dunagőzhajózási Társaság hajógyárának (1835-) története volt. Mára pedig már fogalom lett a SZIGET.
máj. 9
17:00
Ujhelyi: nem ürgebőrbe bújt libsi hackerek akadályozták a regisztrációs oldalak működését (Blikk)
Ujhelyi István hivatalos bejelentést tesz az illetékes hatóságoknál.
máj. 9
17:03
Hétfőtől mindenki suliba megy újra – ezt tanácsolja a szakértő (Ripost)
Hétfő reggel jó lesz időben elindulni: visszatérnek az iskolapadba a felsősök és a középiskolások is. A szakértő szerint nem csak a közlekedésben lesz szükség nagy türelemre.
máj. 9
17:06
Felmérés: Legfeljebb egy hónapra elegendő plusz pénze van a magyarok 36 százalékának (ATV)
A pandémia alatt a magyarok nagy része felélte a tartalékait, a legtöbb család nem tudna mit kezdeni azzal a helyzettel, ha lerobbana az autója, elromlana a mosógép, vagy ha egy komolyabb betegség ledöntené őket a lábukról, ezért nem tudnának dolgozni menni.
máj. 9
17:09
Óvatosságra int Merkely Béla: ezt nem szabad elfelejteni az oltásokkal kapcsolatban! (Pénzcentrum)
A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
máj. 9
17:51
„Nem ölelsz már soha és nem mondod, anya szeretlek” – 19 éves lányát vesztette el az édesanya (Ripost)
Két hónappal a tragédia után még mindig mély gyászban van a 19 éves Dzsennifer édesanyja. Hiába imádkoztak a fiatal lány felépüléséért, szervezete feladta a harcot.
máj. 9
18:18
LMP: Orbán utolsó költségvetése igazságtalan és pocsék (ATV)
Orbán Viktor utolsó költségvetése igazságtalan és pocsék, mert nem foglalkozik a megélhetési válsággal - mondta az LMP társelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
máj. 9
18:21
Készülj fel, ezek a változások jönnek május 10-én, a fokozatos nyitás jegyében! (Ripost)
Május 10-e több szempontból is fontos dátum a fokozatos nyitás idején.
máj. 9
18:21
Most már biztos: érkezik a nyár a jövő héten Magyarországra (Pénzcentrum)
Nyáriasan meleg idő várható a következő napokban - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán.
máj. 9
18:24
Holnaptól suli! De mit várnak a tanárok? (Blikk)
Hétfőtől a felsősök és középiskolások is visszatérnek a jelenléti oktatásba, május 25-től ballagást is lehet szervezni. A helyzetről Nagy Erzsébettel beszélgettünk a PDSZ-től:
máj. 9
18:27
Romániában szeptember előtt levehetik a maszkot. Nálunk is ez jön? (Ripost)
A román egészségügyi miniszter vasárnap jelentette be, hogy még szeptember előtt levehetik a maszkot országukban. Szerintük ez jó ösztönzés lehet arra, hogy minél többen oltakozzanak.
máj. 9
18:30
Ujhelyi: Közösen fogjuk átformálni az Európai Uniót (ATV)
A haza nem lehet Európa ellenzékében, közösen át fogjuk formálni az Európai Uniót - mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a szocialista párt Európa-napi online sajtótájékoztatóján vasárnap.
máj. 9
19:00
Akár 5000 forintra is emelkedhet az akácméz ára a fagykárok miatt (ATV)
Könnyen hiánycikké válhat az akácméz idén, ugyanis az ország akácerdeinek több mint 90%-a lefagyott.
máj. 9
19:03
Mi történik akkor, ha lefoglaltuk a szállást, de nem érkezik meg a kártyánk? (SzMo)
Rengeteg foglalás érkezett már pünkösdre is, de az egész nyarat nagyon erősnek várják a vendéglátósok.
máj. 9
19:12
Képregény készítő verseny indul gyermeknap alkalmából (hirado.hu)
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság előadói hirdették meg, somogyi diákok részére a pályázatot
máj. 9
19:15
Horogra akadt a mestertolvaj: 5 milliót nyúlt le a MÁV-automatákból, így csinálta (Pénzcentrum)
Nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopással gyanúsítják azt a sződi férfit, aki hónapok óta dézsmálta a MÁV jegykiadó automatáit - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.
máj. 9
19:18
Csak azoknak kell kifizetni a teszt árát műtétjük előtt, akik nem akarták beoltatni magukat (ATV)
Kásler Miklós pénteken bejelentette: jövőhét csütörtökön újraindulnak a nem sürgős beavatkozások, melyek igénybevételének feltétele az érvényes védettségi igazolvány. Ha valaki nem rendelkezik ilyennel, az „a tervezett beavatkozást megelőző 48 órán belüli negatív PCR-teszt eredménnyel és a műtét napján végzett negatív antigéngyorsteszttel” műthető.
máj. 9
19:39
Sorozatos terheléses támadások: Ujhelyi rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz - Friss hírek 2021. május 09. 19:33 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/09/4150/

Keresés