Az LMP szerint a kormány az önkormányzatok sanyargatására használja fel a koronavírus-járványt - mondta a párt országgyűlési képviselője a Facebookon vasárnap közzétett felvételen.
Mától alkalmazható a gyakorlatban a "horrorkaravánokkal" szembeni hatékonyabb hatósági fellépést megalapozó jogszabályi rendelkezés. Az előírás új járműkategóriákra terjeszti ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő
A szerbek viszont még a magyaroknál is gyorsabbak voltak, már több mint 300 ezer embert – köztük sok vajdasági magyart – beoltottak a kínai vakcinával.
A koronavírus elleni vakcinabeszerzésben Magyarország megelőzte az uniós tagállamokat - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Első és másodfokú figyelmeztetést is kiadott az ónos eső veszélye miatt vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Csongrád-Csanád megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést.
Viszont ha eljárás indul a demonstráción részt vevők ellen, akkor ott megpróbálhatják érvényre juttatni, hogy a gyülekezés tiltása az alapvető jogaik gyakorlását lehetetleníti el.
"A Kereszténydemokrata Néppárt felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a gyermekek megkeresztelését betiltani akaró "szakértőjét" azonnal távolítsa el hivatalából! Ez az antikrisztiánus patológikus gyűlölet Rákosi legsötétebb korszakát idézi." - olvasható a KDNP rövid közleményében.
A következő napokban a havas tájakon komolyabb mínuszok is lesznek, de aztán fokozatosan melegszik az idő február első hetében, néhol akár 15 fok körüli csúcsértékek is várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos
Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek - közölte Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke vasárnap délután az MTI-vel.
Több tízezer regisztrált legidősebb oltására lesz lehetőség jövő héten - nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője vasárnap az M1 aktuális csatornának.
Ha új matrica nélkül indulsz útnak, akkor számíts rá, hogy visszamenőleges jogosultságot az éves matricák nem biztosítanak, a díjköteles szakaszra hajtástól számítva 60 perced van arra, hogy pótold a megvételét.
A maszkhasználat hiánya miatt adtak büntetést, a gyűlés helyszínén tartózkodókat igazoltatták és figyelmeztették. A szervezőkkel és a gyűlést tartókkal szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek.
Már csak ma éjfélig érvényesek a tavalyi autópálya-matricák. Hétfőtől ezekkel már nem lehet díjköteles útszakaszra hajtani. Ha valaki mégis fizetős útszakaszra téved friss matrica nélkül, akkor sincs késő: 60 percen belül még pótolni lehet a vásárlást. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója szerint vasárnap délig nagyjából ugyanan
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/31/3206/