Babák Mihály szerint megértették Szarvas város lakói, hogy a házi karantén olyan, mint egy kórházi járványosztály kórterme - csak ez az otthonunkban van, és ezek szabályai szerint kell eljárniuk - nagyon komolyan véve a veszélyt - Szarvas polgármestere ezzel reagált az atv.hu-nak arra, hogy helyénvaló volt-e a leprás hasonlata.
Ez a mondat leginkább annak alkotóját minősíti – így reagált a Spirit FM Viccen Kívül című adásában Gáti Oszkár Szörényi Levente azon kijelentésére, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzedékek óta nemhogy színésznagyságokat, de közepes tehetségeket sem ont magából.
"Amikor százak halnak meg minden egyes nap, ezrek betegeknek meg és kerülnek kilátástalan helyzetbe, amikor egy ország küzd és próbál kilábalni a járványból, a Fidesz emberei ismét bebizonyítják, hogy az emberség, az együttérzés szikrája sem szorult beléjük." - írja a Jobbik az MTI-hez ejuttatott közleményében arra reagálva, hogy korábban Szarvas p
Az ISZOMM miniszterelnök-jelöltje értékelte a kormány koronavírus elleni védekezési politikáját, beszélt pártja 2022-es terveiről és volt EP-képviselőként az uniós költségvetés kapcsán a magyar vétóról is kérdeztük.
A rózsadombi SZOT üdülő torzója már a múlté: közel 100 lakásos társasház épült a helyére, ötcsillagos szállodai színvonalon. Megnéztük kívülről és belülről is.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke Facebook-ra feltöltött vidóban ismerteti a Momentum javaslatait és követeléseit a teszteléssel és a vakcinával kapcsolatban. A párt elnöke a videóhoz azt írta: "Előbb a kormánytagok adassák be maguknak az orosz vakcinát!"
A BKV buszbérlési tenderének azonnali kivizsgálását sürgeti a budapesti Fidesz, amely a Facebook-oldalán pénteken közölte azt is, hogy Láng Zsolt, a párt budapesti elnöke, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője az ügyben csütörtökön levelet küldött Karácsony Gergely főpolgármesternek.
Szombaton az Örökké fogd a kezem! című előadással indul a SzínpadON, a Madách Színház online színháza. A darabot Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában láthatja a közönség.
"Babák Mihály szarvasi polgármester eddig se a visszafogottságáról volt híres, de most egy héten belül már a második vállalhatatlan kijelentést tette. A helyi televízió egyik műsorában közölte, hogy a koronavírus-fertőzötteket leprásként kell kezelni." - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a DK.
A koronavírus-fertőzöttek kezelésében alkalmazott favipiravirből újabb egymillió tabletta érkezik Kínából Magyarországra a jövő héten, így 2,8 millióra nő a Kínából importált ilyen hatóanyagú tabletták száma - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken, miután Vang Ji kínai külügyminiszterrel telefonon tárgyalt.
"Ideje lenne, ha Karácsony Gergely végre meghallaná a budapestiek kérését, és abbahagyná a kormány állandó hibáztatását és támadását. A fővárosi emberek ugyanis együttműködést várnak a politika szereplőitől, különösen a nehéz helyzetekben." - írja közleményében a Fidesz.
Patthelyzet alakult ki Magyarország és az Európai Unió között, miután Orbán Viktor miniszterelnök vétót emelt a hétéves költségvetés és a finanszírozási alappal szemben.
Lemondásra szólította fel Vera Jourovát, az Európai Bizottság (EB) értékekért és átláthatóságért felelős alelnökét pénteken egy Twitter-bejegyzésében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
18 lakó és négy dolgozó kapta el a koronavírust a nagykanizsai szociális otthonban. Itt már hetek óta szigorú zárlat van, de mégis bejutott a vírus az intézménybe. Ide, ahogy az ország több hasonló otthonába ma vittek teszteket. Közben Tiszafüred kormánypárti polgármestere a város vállalkozóinak anyagi segítségét kéri, hogy legyen pénze az önkormán
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/20/2466/
Elkészült a magyar orvosi vészhelyzeti protokoll, ami számos etikai ajánlás mellett azt is tartalmazza, hogy ha kapacitáshiány miatt választani kell, melyik covidos beteget lássák el, akkor aki azt kell választani, aki az intenzív terápia hatására nagyobb eséllyel élheti túl a betegséget. Ha ilyen szélsőséges helyzetben egyenlők a betegek esélyei,
Válság-intézkedéseket jelentett be a főpolgármester: 5 közműszolgáltató céget összevonnak, és csökkentik a fővárosi frakciók költségvetését is. A DK egyetért a megtakarító intézkedésekkel. A Fidesz szerint is jó az irány, de elvárják, hogy a főpolgármester hagyja abba a kormány állandó hibáztatását. További részletek a videóban.
A főpolgármester-helyettes az Egyenes beszédben részletezte, miért volt szükség a megszorításokra, és hangsúlyozta, hogyha összeolvad több fővárosi cég, hatékonyabban folyhat a munka. De kinek a munkája kerül veszélybe?
A családbarát vállalatok versenyképesebben, hatékonyabban tudnak működni, mert dolgozóik lojálisabbak a céghez és munkájukat elhivatottan végzik - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom péntek esti online rendezvényének küldött videóüzenetében.
Az államtitkár az Egyenes beszéd péntek esti adásában beszélt a magyar vétóról, hogy Brüsszel zsarolással próbálkozik, és leszögezte, hogy az uniós forrásokat ne tekintsük adománynak. Az jár nekünk. Az iparűzési adóról pedig nem született döntés.
Nem csak a szállodák, a panziók és a vendégházak is bajban vannak a koronavírus-járvány miatt. Vendéget ugyanis ezek a szállásadók sem fogadhatnak, csak akkor, ha üzleti útról van szó. Sokan már hónapokkal ezelőtt lefoglalták a szállásaikat karácsonyra vagy éppen szilveszterre, de még nem lehet tudni, hogy az ünnepek alatt enyhülnek-e a korlátozáso
Megérkezett a szociális tüzelő a kisebb településekre. Ebből a rászorulók kaphatnak a lehetőségekhez képest akár annyit is, amennyivel egész télen meg tudják oldani a fűtést. A legtöbb helyen azonban egy-két hónapra elegendő jut a családoknak.