4440 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 165 901 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 96 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3568 főre emelkedett, 38 074-en pedig már meggyógyultak.
Kivételesen nem a kormányzati koronavírus oldalon osztották meg a friss adatokat elsőként, hanem a miniszterlenök mondta el azokat a reggeli rádióinterjújában, miután Kósa Lajos véletlenül kiszivárogtatta az operatív törzs üléséről.
A Bors értesülései szerint egy 61 éves férfi és a társa Vác közelében tartózkodtak a Dunán, amikor a nem túl jó állapotban lévő csónakjuk váratlanul felborult.
A kormányzati tájékoztatási oldalon közzétették a koronavírusra vonatkozó legfrissebb adatokat. Továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött, ezt Győr-Moson-Sopron megye követi.
Kiemelten fontos a koronavírus elleni vakcina hatékonysága, mert egy több mint 90 százalékban hatékony oltásnál elég a lakosság 50-60 százalékát beoltani ahhoz, hogy nagyobb járvány ne alakuljon ki - közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa pénteken az M1-en.
A kormányfő péntek reggeli interjújában többek között szó volt az uniós költségvetés megvétózásáról, Soros Györgyről és a vakcinákról is. De Orbán azt is bejelentette, hogy Magyarország a múlt héten felvett egy 2,5 milliárdos euróhitelt.
Az otthonteremtési programnak köszönhetően ma többen élnek saját tulajdonú otthonban, és a családok jobb körülmények között nevelhetnek gyermekeket, mint korábban - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Hetek című hetilapban pénteken megjelent interjúban.
Szörényi Levente a Mandinernek adott interjújában az SZFE körül kialakult botrányt az 1990-es, SZDSZ-es taxisblokádhoz hasonlítja, és szégyelli, hogy zenésztársa is beállt a sorba, amikor felvonulási indulót írt a barikádozó hallgatóknak. Erre reagált Bródy János.
A koronavírus-járvány második hullámában is gyűjtenek felajánlásokat azok a közösségi oldalon szerveződő mozgalmak, amelyek tavasszal ingyenes szálláslehetőséget, ételszállítást és szépségipari szolgáltatásokat szerveztek a Covid-fertőzött betegek ellátásával foglalkozó egészségügyi dolgozók számára.
Az operatív törzs tájékoztatója előtt György István államtitkár arról beszélt: hamarosan elkezdik az egészségügyi dolgozók, tanárok tesztelését. Müller Cecília beszámolója szerint egy 30, egy 31 és egy 34 éves fiatal is elhunyt a koronavírusban.
Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész - közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.
Az egyes eltérő jogrendszerek nem rosszabbak vagy jobbak egymásnál, hanem másmilyenek. Az erről folytatott viták ezért parttalanok – hangzott el az Alapjogokért Központ sajtótájékoztatóján.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség alig több mint egy hét alatt hat ügyben tizenhárom ember őrizetét rendelte el hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt. Több ügyben már bírósági ítélet is született.
Az LMP az ingyenes budapesti parkolás megszüntetését követeli, mert az szerintük nem nyújt védelmet a koronavírus-járvány alatt, viszont káoszt okoz és növeli a főváros légszennyezettségét - mondta pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján Csárdi Antal országgyűlési képviselő.
A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium Településfásítási programja - mondta Nagy István agrárminiszter.
Hagyjon fel a kormány az uniós vétó lebegtetésével, mert az veszélyes és hatalmas károkat okozhat az országnak - sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Balczó Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke szerint a mentősök arcáról kezd eltűnni a mosoly. Kusper Zsolt elmondása szerint a békeidőben is hiány volt a területen, most a koronavírus miatt még leterheltebb lett az állomány.
Felkerült egy videó a pénteki operatív törzsös egyeztetésről a miniszterelnök oldalára. A lényeg ezúttal azonban a részletekben rejlik, nem abban amiről a videó eredetileg szól.
A kormány nem készült fel az iskolákban, az óvodákban, a bölcsődékben, valamint az egészségügyben dolgozók koronavírus miatti, most induló rendszeres országos tesztelésre - közölte az MSZP országgyűlési képviselője pénteken.
Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszer 333,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, 62,1 milliárd forinttal magasabban az egy évvel korábbinál. A védekezési kiadások és a gazdaságnak nyújtott támogatások, valamint az uniós fejlesztések előfinanszírozása következtében az év első tíz hónapjában az államháztartás közp
Magyarországra kényszerítené az illegális bevándorlókat Soros György és a brüsszeli bevándorláspártiak - mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációvezetője pénteki sajtótájékoztatóján, amelynek videóját a Fidesz juttatta el az MTI-hez.