2020. október 21. szerda

okt. 21
10:18
Több iskolában a a honvédség segít fertőtleníteni (Infostart)
A koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet a pénteken kezdődő őszi szünet az iskolákban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.
okt. 21
10:24
Plusz egymilliárdot kap a külügy a magyar űrprogramra (ATV)
A kormány kedden 132 milliárd forintot csoportosított át a koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból a költségvetés más soraira – számolt be a Portfolio.
okt. 21
10:24
Annyi gyerek és dolgozó került karanténba, hogy szinte teljesen kiürült egy pécsi óvoda (SzMo)
Hétfőn derült ki, hogy az intézmény egyik alkalmazottja koronavírusos, kedden már csak 25 gyereket vittek be a szülők a 108-ból.
okt. 21
10:36
Brutálisan meggyilkolta élettársa szüleit a hódmezővásárhelyi férfi, életfogytiglanra ítélték (ATV)
Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan meggyilkolta élettársa szüleit 2018-ban Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta a bíróság szóvivője a zárt tárgyaláson hozott ítéletről szerdán az MTI-t.
okt. 21
10:42
Új edzője van Babos Tímeának, azt is elárulta ki az (ATV)
A Roland Garros címvédőjének a járvány miatt kellett búcsút vennie korábbi edzőjétől Michael Joyce-tól.
okt. 21
10:54
Újdonság jelenik meg a magyar utakon (Infostart)
Egyelőre két kilométeres tesztút készül a napenergiával működő világító kerékpárútból az EuroVelo6-on.
okt. 21
10:54
Kastély is van az MCC-nek átadott révfülöpi területen (444.hu)
A kikötővel együtt hozzájuk került a település 1,3 százaléka.
okt. 21
11:00
Meghalt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak főigazgatója (ATV)
Dr. Adorján Gusztáv halálának hírét a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház közölte közösségi oldalán.
okt. 21
11:18
75 millió forintra bírságolta a Heinekent a versenyhivatal (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 75 millió forintra bírságolta a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t - tájékoztatta a versenyhatóság közleményben az MTI-t szerdán.
okt. 21
11:24
„A saját álmomat élem” – Zente anyukája elmesélte, hogyan telik egy reggelük (SzMo)
Az SMA-s kisfiú anyukája megható sorokban írja le, miért is olyan különleges, álomszerű számára a reggeli kelés, indulás az oviba.
okt. 21
11:30
Közeledik a nagy őszi akció-bumm: a magyarok fele készül már erre készül (Pénzcentrum)
Rohamos léptekkel közeledik a 2020-as ünnepi időszak, így a Black Friday akciók is hamarosan lázba hozzák az arra nyitott közönséget. Míg tavaly csak minden 3. ember vásárolt valamilyen Black Friday akció keretében, idén, a COVID okozta
okt. 21
11:36
Elhunyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház főigazgatója (Infostart)
Adorján Gusztáv halálának körülményeit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de lapinformációk szerint koronavírusos volt
okt. 21
11:36
Operatív törzs: 14 gyermeket ápolnak kórházban (ATV)
Az operatív törzs tájékoztatóján az NNK osztályvezetője azt mondta: ezek a gyerekek nem szorulnak komoly kezelésre. Arról is beszélt, hogy az összhalálozás az elmúlt 10 év adataival összehasonlítva nem magasabb.
okt. 21
11:36
Meghalt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórház főigazgatója (SzMo)
A Szon.hu információi szerint dr. Adorján Gusztáv koronavírusos volt, a fővárosban kezelték.
okt. 21
11:39
Az egygyermekeseknek is érdemes csokkal ingatlant vásárolniuk (Demokrata)
Januártól nem kell illetéket fizetniük, és visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is- közölte Novák Katalin.
okt. 21
11:48
Kést rántott, mikor az eladó arra kérte, vegyen fel maszkot (ATV)
A rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
okt. 21
11:48
Meghalt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórház koronavírussal kezelt főigazgatója (SzMo)
A Szon.hu információi szerint dr. Adorján Gusztávot a fővárosban kezelték.
okt. 21
11:51
Világító útburkolat épül a Duna-menti kerékpárúton (Demokrata)
Világító útburkolat épül a Duna-menti kerékpárúton, először Esztergomnál.
okt. 21
12:06
Immunológus: ha novemberben engedélyezik a vakcinát, akkor is sokat kell várni arra, hogy Magyarországra érkezzen (ATV)
Világszerte több mint egymillió ember vesztette az életét a koronavírus miatt. A Pfizer gyógyszergyár azt mondta, hogy már novemberben kérik az általuk kifejlesztett vakcina engedélyezését, amely eredményeként akár már karácsonykor elkezdődhet a tömeges oltás. Lisziewicz Julianna immunológus szerint még ebben az esetben is hónapokat kell várni arra
okt. 21
12:06
Fontos tájékoztatás az őszi szünetről: ezt minden magyar családosnak tudnia kell (Pénzcentrum)
A koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet a pénteken kezdődő őszi szünet az iskolákban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szerdán az M1-en. Maruzsa
okt. 21
12:18
A Szent János Kórház főigazgatója is elkapta a koronavírust (Infostart)
Takács Pétert az elmúlt nap reggelén tesztelték, a pozitív eredményről az esti órákban értesült, olvasható az intézmény Facebook-oldalán.
okt. 21
12:21
DK: a kormány fejezze be az értelmetlen pénzszórást! (Demokrata)
Az „értelmetlen pénzszórás” befejezésére szólította fel a kormányt a Demokratikus Koalíció szerdai online sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.
okt. 21
12:27
Operatív törzs: eddig több mint 1500 rendőri intézkedésre volt szükség (Demokrata)
Az egy hónapja életbe lépett járványügyi készültségi időszak során 1542 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedések megszegése miatt.
okt. 21
12:30
Nagyon kiakadt a DK: "Orbánék miatt lassan a kenyér is luxuscikknek fog számítani Magyarországon" (ATV)
A párt szerint annyira megdrágul a búza, hogy a kenyér megfizethetetlen árucikké válik majd.
okt. 21
12:36
Ezért éri meg csokkal ingatlant venni az egygyermekes családoknak is (Metropol)
Novák Katalin újabb fontos részletekre hívta fel a figyelmet a családi otthonteremtési kedvezménnyel kapcsolatban.
okt. 21
12:36
Ezzel a koronavírus-teszttel szűrnek a magyar mentősök: ekkora a hatékonysága (Pénzcentrum)
Úgynevezett antigén gyorsteszteket használnak a mentők az új koronavírus kimutatására, amely 97 százalékos hatékonysággal működik - közölte az Országos Mentőszolgálat főigazgatója szerda reggel az M1-en. Csató Gábor elmondta
okt. 21
12:42
Szlávik János: látni kell azt, hogy ennek ára van (Infostart)
Korábban elrontottak valamit azokban az országokban, ahol most nagyon sok az új koronavírus-fertőzött – mondta a HírTv Magyarország élőben című műsorában Szlávik János infektológus, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa.
okt. 21
12:48
Vége az árhullámnak Borsodban, a fejlesztések beváltak (Infostart)
Sehol nincs már harmadfokú védekezés, száraz idő jön.
okt. 21
13:06
Lenyűgöző látványt nyújt az új Duna-menti világító kerékpárút (ATV)
Világító útburkolat épül az EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút Duna-menti szakaszán.
okt. 21
13:06
Ez Budapest fekete napja: szörnyen aggasztó, ami a főváros levegőjéről kiderült (Pénzcentrum)
Évente mintegy 3300 millió euró, a Budapesten megtermelt GDP 6,2 százalékának megfelelő összegű veszteséget okoz fővárosunkban a szennyezett levegő az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) mai napon nyilvánosságra hozott tanulmánya
okt. 21
13:15
„Az Európai Kutatási Tanács a nyílt társadalom agendáját terjeszti” (Demokrata)
Az alapjogokért Központ szerint az EKT célja, hogy a nyílt társadalom agendáját kiterjessze.
okt. 21
13:18
Újabb nagy dobás jön az egészségügy átalakításában (Infostart)
A cél az egészségügyi dolgozók munkájának egyszerűsítése, és a lakosságnak nyújtott szolgáltatások javítása.
okt. 21
13:18
DK: a kormány fejezze be az értelmetlen pénzszórást (ATV)
Az "értelmetlen pénzszórás" befejezésére szólította fel a kormányt a Demokratikus Koalíció szerdai online sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.
okt. 21
13:18
Nem lesz beleszólása a fővárosnak a Hableány-áldozatok emlékművének építésébe (SzMo)
A dunai hajótragédia áldozatainak emlékműve kiemelt jelentőségű ügy lett.
okt. 21
13:21
Hidvéghi Balázs: továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben (Demokrata)
Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából – jelentette ki Hidvéghi Balázs.
okt. 21
13:36
Ötvennél is több robbanótestet találtak Seregélyes Fő utcájában (ATV)
Több mint ötven robbanótestet találtak Seregélyes Fő utcájában – számolt be a Honvédség tűzszerész és hadihajós ezrede Facebook-oldalán.
okt. 21
13:36
Máshogy is csinálhatta volna a világhírű sörgyár: jó nagy büntetést kaptak a nyakukba (Pénzcentrum)
A GVH megállapította, hogy a Heineken nem megfelelően igazolta a kizárólagos szerződésekkel értékesített sör mennyiségének csökkentésére vonatkozó vállalásait, ezért a hatóság bírságot szabott ki a cégre. A GVH 2015-ben
okt. 21
13:48
Hidvéghi: kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából (ATV)
Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából - jelentette ki Hidvéghi Balázs a Fidesz uniós parlamenti (EP) képviselője szerdai sajtótájékoztatóján a belga fővárosban.
okt. 21
13:57
Elhunyt Adorján Gusztáv nyíregyházi kórházigazgató (Demokrata)
Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója szerda hajnalban.
okt. 21
14:06
Ilyen luxustáborokba mehetnek idén ősszel a gyerekek: biztos jó ötlet ez? (Pénzcentrum)
2020. október 23. és november 1. között ismét bezárnak az iskolák, kezdetét veszi az őszi szünet. A legtöbb helyen ugyan biztosítanak ügyeletet azok számára, akiknek az elhelyezése nem megoldott, mégis sokan küldik táborba ilyenkor
okt. 21
14:06
Müller Cecília eltűnt a képernyőről (SzMo)
A tisztifőorvos nem vett részt az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. De csak egy napig kell nélkülöznünk, holnap ugyanis már visszatér.
okt. 21
14:12
Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP az egészségügyi ellátás új szabályai miatt (ATV)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az MSZP az egészségügyi ellátásra vonatkozó, júliustól hatályos szabályok miatt - közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán.
okt. 21
14:14
Még a lövedéket is megtalálták, ami 1917-ben megölte az osztrák-magyar katonát (ATV)
Első világháborús osztrák-magyar katona maradványaira bukkantak az olaszországi Trento autonóm megye területén, a Civerone-hegy közelében.
okt. 21
14:27
Horvát nemzetiségi ösztöndíjat adott át Soltész Miklós (Demokrata)
Budapesti horvát diákoknak adott át nemzetiségi ösztöndíjat az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
okt. 21
14:36
Így védheted meg a gyermeked egészségét odahaza: sok szülő hibázik óriásit (Pénzcentrum)
Még a legbiztonságosabbnak gondolt otthoni környezetben is könnyedén előfordulhatnak balesetek, különösen, ha gyermekekről van szó. Ezért kiemelten fontos a balesetmegelőzés. A járvány miatt otthon töltött hónapokban vagy akár
okt. 21
14:51
A nyilasterror keresztény áldozatai (Demokrata)
Noha a nyilas rémuralom alatt kétségtelenül a zsidók voltak a legnagyobb veszélyben, a terror a keresztény lakosságra és az egyházakra is lesújtott.
okt. 21
14:54
Közeledik a nagy őszi akció-bumm: a magyarok fele már erre készül (Pénzcentrum)
Rohamos léptekkel közeledik a 2020-as ünnepi időszak, így a Black Friday akciók is hamarosan lázba hozzák az arra nyitott közönséget. Míg tavaly csak minden 3. ember vásárolt valamilyen Black Friday akció keretében, idén, a COVID okozta
okt. 21
15:06
A DK aggódik: megfizethetetlen lesz a kenyér Magyarországon? (ATV)
A párt közleményében arról írt, hogy húsz százalékos ármelkedésnél tart a gabona, miközben a szakértők szerint nőni fog a hazai szükséglet. A malomipar alig tud lépést tartani a drágulással, amit végül a vásárlók fizethetnek meg, ha tudják.
okt. 21
15:06
Roham indult ezekért kütyükért a magyarok körében: mit keresnek ennyien? (Pénzcentrum)
Sokkal jobban fogynak a nagyképernyős okosmobilok a kompakt modelleknél, az egyik legnépszerűbb kiegészítő pedig az egyik androidos mobilhoz kapcsolható második érintőképernyő. Bár a koronavírus-járvány első két hónapjában
okt. 21
15:12
A jövő héttől birtokba vehetik az utasok Budapest új vasútvonalát és vasútállomását (Infostart)
Október 25-től Piliscsabától már nem csak Angyalföldig járnak a vonatok, a távlati cél pedig, hogy Esztergomtól akár Hatvanig is el lehessen jutni átszállás nélkül. Az új vonalon 30 percenként járnak a szerelvények.

Keresés