A köztársasági elnök szerint az emberiség az elmúlt 150 évben a „kitermeljük, feldolgozzuk, rövid ideig használjuk, majd eldobjuk” logikára épülő közgazdasági szemlélet szerint élt.
Csökkenhet a távhő ára a fővárosi hőgyűrű kiépítésével a következő évtizedben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mitnyan György. A Főtáv Zrt. vezérigazgatója arról is beszélt, hogy a klímaváltozás jeleként érzékelhető az elmúlt évtizedben a havi átlaghőmérsékletek emelkedése, ez azonban nem jelenti azt, hogy kevesebb hőenergiára van szükség
Szerintük a társaság egyik tagja thai bokszoló, a másik pedig bajnoki címért küzdő nehézsúlyú bokszoló volt, akik agresszíven kötözködtek az üzletvezetővel.
Az Országgyűlés fideszes többsége ma közel 40 millió forint büntetést szabott ki az ellenzéki képviselőkre a rendzavaró akcióik miatt. Ön szerint jogos ez?
Néhány perc óvatlanság elég volt ahhoz, hogy tragédia érjen egy nagyszebeni családot: hétfő délután kiesett a negyedik emeleti ablakon és életét vesztette a 18 hónapos gyermekük.
Azt írják, a társaság az üzletvezető hölgyet hosszú percekig inzultálta, majd egyikőjük meglökte, ekkor lépett közbe a biztonsági szolgálat, és alakult ki a „sajnálatos konfliktus”.
Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - mondta Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
A papi pedofília eltussolásának vádjával márciusban elítélt Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek kedden közölte, hogy Ferenc pápa nem fogadta el a lemondását.
Egy kartellügy nyomán vizsgálta az Ab a tanúvédelem különböző eljárásokra vonatkozó szabályait, mert most előfordulhat, hogy az egyik eljárás védett tanújának kilétére egy másik eljárásban fény derül.
Lázár János ma Orbán Viktorral tárgyalt Budapesten. A találkozón szó esett Hódmezővásárhelyről, de beszéltek egy nagy beruházás megvalósításáról is, amiről egyelőre nem tudni többet.
A Párbeszéd-frakció három munkatársát kitiltották a Parlamentből – értesült az Index. Hivatalos indoklás nincs, de összefüggésben lehet Tordai Bence képviselő március 15-i videójával, amelyen Áder Jánoshoz és Kövér Lászlóhoz lépett.
Szerdán dönt az Európai Néppárt közgyűlése a Fidesz kizárása ügyében. A tárgyalásokba bevont volt emberi erőforrás miniszter, Balog Zoltán szerint még soha nem voltak ilyen közel a szakításhoz. Eközben a Financial Times szerkesztőségi cikkben állt ki amellett, hogy a magyar kormánypártot el kell távolítani a jobbközép pártcsaládból.
Már zajlik a buszsávok kijelölése és az új forgalmi rend kialakítása a Nagyvárad tértől délre a 3-as metró déli szakaszának felújítása idejére. Az északi szakasz átadásának még nincs hivatalos időpontja, de már zajlanak a tesztek a Lehel tértől északra.
A Republikánus Párt egyik jelentős adományozója, Kenneth S. Abramowitz is Budapestre érkezik. Szerinte a nyugati világ élet-halál harcot vív a radikális iszlámmal,
Már fut a próbaüzem Újpest Központ és a Lehel tér között. Jövő hétvégén a teljes 3-as metrót visszakapjuk, de csak egy hétig járnak majd az egész szakaszon a szerelvények. Várhatóan április 8-án lezárják a Kőbánya-Kispest és a Határ út közötti szakaszt, itt ismét másfél évig tart a felújítás. Az autók már most nem mernek ráhajtani a buszsávra, pedi
Országosan egységes háziorvosi előjegyzés, országosan egységes leletezés a kardiológiában, felére csökken a várakozási idő az onkológiában az országos onkológiai informatikai rendszer kiépítésével, egy országos távdiagnosztikai és távgyógyító központ létrehozása: Kásler Miklós miniszter hatalmas, induló fejlesztéseket jelentett be az egészségügyben
Nem hajlandó tárgyalni a Hankook vezetősége a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetével a munkavállalók bérköveteléséről. Az érdekképviselet további egyeztetést és érdemi megállapodást szorgalmaz – mondta az InfoRádiónak a VDSZ elnöke.
Szerdára virradóra a legészakibb megyékre mínusz 3, mínusz 4 fokot jósolnak a meteorológusok. Holnap napos, de meglehetősen szeles idő várható. (Belföld)
Közleményben tudatta az áruházlánc: 2025-re minden saját márkás árujának csomagolásából száműzik a műanyagokat, a göngyöleg 100 százalékban újrahasznosítható lesz majd.
Az Országgyűlésben kedden törvény született a rendezetlen brit kilépés esetére. A parlament csökkentette 36 képviselő tiszteletdíját, változtatott az agrártámogatások szabályozásán, és módosította a felsőoktatási törvényt is. Tárgyalták továbbá a családvédelmi akciótervet.
500 kilométernyi vasútfejlesztésre tett ma javaslatot Lázár János Orbán Viktornak. A volt Miniszterelnökséget vezető miniszter erről videót is közzétett Facebook-oldalán. Arról is beszélt, hogy a miniszterelnök kiváló formában van, „harcra készen és harcra képest állapotban”.
Hosszú interjút adott a Die Welt című német lapnak Balog Zoltán, egykori emberi erőforrás miniszter. A politikus, aki jelenleg a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke a német-magyar kapcsolatokról és az Európai Néppártban várható döntéstől is beszélt.
A reggeli járókelők egy hatalmas, legalább másfél méter széles bekeretezett térképet cipelve láthatták a budai Várban, a Karmelita kolostor környékén Lázár Jánost.