2019. február 19. kedd

febr. 19
10:06
Ilyen is van: egy bliccelő kiperkált 1,85 millió forintot a BKK-nak (Infostart)
Több százan fizettek be tavaly 100 ezer forint fölötti büntetési tartozást a Budapesti Közlekedési Központnak.
febr. 19
10:06
Újabb hangfelvétel: aberráltnak nevezte a homoszexuálisokat a jobbikos képviselő (HírTV)
Egy 2010-es kampányrendezvényen pedig a zsidó és a cigánykérdés volt a téma.
febr. 19
10:18
Ennek a cégnek nagyon számítanak a magyar családok (Igényesférfi.hu)
15 nap extra szabadság az újdonsült apukáknak, fizetéskiegészítés, munkába való visszatérés segítése – többek között ez is a Morgan Stanley nemzetközi könyvvizsgáló magyarországi családvédelmi akcióterve.
febr. 19
10:24
Kamion borult fel az M1-esen, teljes útzár Hegyeshalom felé (Infostart)
Az esetről 10 óra 1 perckor adott ki jelentést a katasztrófavédelem.
febr. 19
10:24
Fontos döntést hozott az Unió: bekeményítenek a teherautókkal szemben (Blikk)
Az új nehézgépjárművek átlagos szén-dioxid-kibocsátását 30 százalékkal kell leszorítani 2030-ra az idei szinthez képest az Európai Unió társjogalkotó intézményei között létrejött megállapodás értelmében.
febr. 19
10:24
Milliós támogatással pályázhatnak orvosi praxisra (HírTV)
Februárban 422 tartósan betöltetlen háziorvosi körzetet tartottak nyilván.
febr. 19
10:42
Csökken a szívfejlődési rendellenességgel születő gyerekek száma (HírTV)
A csökkenés a kevesebb élve születés, illetve a fejlett méhen belüli diagnosztika miatt tapasztalható.
febr. 19
10:48
Békülni készült a férfi, ám végül durván leütötte egykori élettársát (Blikk)
Korábbi élettársát szerette volna visszaszerezni a 30 éves férfi, és amikor nem sikerült, leütötte az asszonyt.
febr. 19
11:00
Autók lángolnak az M0-son (Infostart)
A fővárosi hivatásos tűzoltók megkezdték a lángok oltását - közölte a Katasztrófavédelem.
febr. 19
11:00
Tilos lesz magáncélra használni az internetet munkaidőben (ATV)
Sokak életét megkeserítheti az uniós adatvédelmi rend változása.
febr. 19
11:18
Van Dyck-festménnyel gazdagodik a megújult Szépművészeti Múzeum (Igényesférfi.hu)
Anthonis Van Dyck Stuart Mária Henrietta hercegnőről készült portréját az utóbbi száz évben rekord értékű 2,1 milliárd forintért szerezte meg a Szépművészeti Múzeum.
febr. 19
11:24
Gyöngyösi: A magyar fiatal egy szaporítani való haszonállat (HírTV)
A fideszes államtitkár visszautasította a jobbikos képviselő megjegyzését.
febr. 19
11:30
Újabb felvétel: aberráltnak nevezte a homoszexuálisokat a jobbikos képviselő (HírTV)
Egy 2010-es kampányrendezvényen pedig a zsidó és a cigánykérdés volt a téma.
febr. 19
11:36
Újabb botrányos felvétel: aberráltnak nevezte a homoszexuálisokat a jobbikos képviselő (HírTV)
Egy 2010-es kampányrendezvényen pedig a zsidó és a cigánykérdés volt a téma.
febr. 19
11:36
Kutatás: A családanyák kétharmada igénybe venné az új támogatásokat (Igényesférfi.hu)
A kisgyermekes édesanyák 98,6 százaléka egyetért a családvédelmi akciótervvel és 64 százalékuk tervezi legalább az egyik lehetőség igénybevételét – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) friss közvélemény-kutatásából.
febr. 19
11:42
Tőkés László: Igazságtétel nélkül nem vihető sikerre a rendszerváltozás (HírTV)
Szerinte enélkül Magyarország jelenlegi válságos állapota nem orvosolható.
febr. 19
11:42
Kiállt a fideszes polgármester a testalkata miatt kigúnyolt DK-s képviselő mellett (SzMo)
'Túl korán kezdődött a kampány, és már túl sok is belőle' - mondta a székesfehérvári Dr. Cser-Palkovics András.
febr. 19
11:48
A kontaktorok zenéje, avagy mi kattog-csattog a HÉV-en? (Igényesférfi.hu)
Ismeretterjesztő videóban számol le a MÁV-HÉV egy hangos legendával.
febr. 19
12:00
Nem lehet áthajtani a Türr István hídon, teljes az útzár (ATV)
Baleseti helyszínelés miatt teljesen lezárták a főutat a rendőrök.
febr. 19
12:00
Böröcz: Demeter Márta olcsón megúszta (HírTV)
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a politikusnak önként kellett volna távoznia a bizottságból.
febr. 19
12:06
Nyilasozás, a kormány eltakarítása, rabszolgatörvény, meg a többiek - Ez zajlik a Parlamentben (Blikk)
Egy sima megemlékezéssel indult, majd nagyon gyorsan a kormány eltakarításáig jutott ma az Országgyűlés.
febr. 19
12:06
Raportra hívják Polt Pétert az Európai Parlamentbe (ATV)
A hvg.hu szerint szerint a legfőbb ügyészt a költségvetési ellenőrzési bizottságba hívták meg.
febr. 19
12:12
Parázs vita volt az Országgyűlésben a családvédelmi akciótervről (ATV)
A Jobbik szerint a tervezet nem oldja meg a demográfiai problémákat. A Fidesz úgy véli, a Jobbik semmit sem változott, hiába a néppártosodás. A kormánypárti képviselők kampányfogásnak tartják az ellenzék tiltakozását. Tegnap ugyanis szó nélkül kivonultak az ülésteremből, amikor szót kaptak a napirend előtti felszólalások alatt.
febr. 19
12:12
Bekiabálásokkal tarkított vitát folytattak a parlamentben (HírTV)
Az ellenzék folyamatosan bekiabált, miközben a kormánypárti politikusok beszéltek.
febr. 19
12:18
Fontos állomáshoz érkezett a metró felújítása (Infostart)
Az utolsó füstpróbát tartják az M3-as metróvonal felújítás alatt álló északi szakaszán.
febr. 19
12:18
Kiderült, mi lesz a Corvinussal! - ezt szeretné a kormány, nem hinné, honnan lesz rá pénz (Blikk)
Egy vagyonkezelői alapítványhoz kerülnek július 1-jével a Corvinus Egyetem fenntartói jogai - közölte Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter kedden az Országgyűlésben az alapítvány létrehozásáról és a nemzeti felsőoktatási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitájában.
febr. 19
12:18
Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa: 1989 előtt és után – hogyan semmizte ki Románia az erdélyi magyarságot? (Igényesférfi.hu)
A románok a magyarság teljes ellehetetlenítését tűzték ki célul.
febr. 19
12:21
Tovább romlott a levegő minősége Nyíregyházán (Alternatív Energia)
Emelkedett a szálló por levegőben mért koncentrációja az elmúlt napokban Nyíregyházán - közölte az önkormányzat. (Belföld)
febr. 19
12:24
Horribilis összeget perkált ki egy bliccelő a BKK-nak (Blikk)
A BKK tavaly 2,4 milliárd forintot szedett be a pótdíjakból.
febr. 19
12:24
Kovács: Brüsszel egyik terve, hogy sokkal több pénzt akar adni a migrációt segítő szervezeteknek (ATV)
A kormány szerint Brüsszel továbbra is támogatni akarja az illegális bevándorlást, amiről a magyar embereknek tudniuk kell, ezért indítottak újabb tájékoztató kampányt - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
febr. 19
12:30
Nem fizeti be a büntetést, közmunkára megy az MSZP alelnöke (ATV)
Komjáthi Imre egy decemberi tüntetésen a rendezvény hivatalos lezárása után felrohant a színpadra és azt mondta: vissza kell foglalniuk a Kossuth tere, majd a térre rohant.
febr. 19
12:30
Kósa Lajos 83 éves nyugdíjas óvónő anyja lemondott a sertéstelepéhez elnyert 123 milliós EU-s támogatásról (444.hu)
Nem tudni, mi történt, hiszen a szakértelem megvan, és a piaci körülmények is optimálisak lennének.
febr. 19
12:36
Kovács: Brüsszel sokkal több pénzt akar adni a migrációt segítő szervezeteknek (HírTV)
Az államtitkár szerint továbbra is támogatni akarják az illegális bevándorlást.
febr. 19
12:36
Migrációkutató Intézet: A muszlim szavazók döntő többsége a baloldali pártokat preferálja (Igényesférfi.hu)
A muszlim szavazók döntő többsége a baloldali pártokat preferálta brit, francia és belga adatok alapján – derül ki a Migrációkutató Intézet legújabb tanulmányából.
febr. 19
12:38
Hír TV: Aberráltak a homoszexuálisok Jakab Péter szerint (Igényesférfi.hu)
A jobbikos politikus a zsidóság és a cigányság mellett egy újabb kisebbség ellen intézet kirohanást – közölte a Hír TV a honlapján.
febr. 19
12:42
Budapest 67 milliárd forint hitelt vesz fel (ATV)
A fővárosnak idén 266 milliárd forint bevétele és 380 milliárd forint kiadása lesz.
febr. 19
12:48
Kásler: A világ festészetének egyik kiemelkedő alkotása került Budapestre (HírTV)
Van Dyck-festménnyel gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye.
febr. 19
13:00
Százmilliókat ad a magyar kormány vallásos könnyűzene támogatására - határon túliak is kapnak belőle (SzMo)
Kormányhatározat rendelkezik a pénzről. Évi 905 millió forintot szánnak erre a célra.
febr. 19
13:12
„Tovább kell menni, akkor is, ha az embernek nincsen hozzá kedve” – Nagy Dávid keresztülgyalogolta az USA-t (SzMo)
Több mint 5000 kilométert talpalt, és közben azért akadtak hullámvölgyek. Az út alatt még adományt is gyűjtött egy gyermekkórháznak. A nem mindennapi túráról beszélgettünk.
febr. 19
13:18
Durva: egykori minisztériumi osztályvezető felelt a magyar X-aktákért, most elmesélte a titkokat (Blikk)
Hihetetlen, de a Belügyminisztériumban idehaza is volt olyan személy, aki a hazai X-aktákért felelt - mert voltak ilyenek!
febr. 19
13:18
Orbán: Az EP-választások egyik fontos célja lesz az antiszemitizmus visszaszorítása Európában (444.hu)
A miniszterelnök Izraelben azt mondta, arra törekszik, hogy a választás után olyan új vezetők legyenek az EU-ban, akik nem finanszíroznak olyan NGO-kat, amik beleavatkoznak a politikai ügyekbe, és Izrael-ellenes álláspontot képviselnek.
febr. 19
13:30
Szabó Tímea: Személyesen képviseljük a választókat (Igényesférfi.hu)
A Párbeszéd politikusa az Egyenes beszéd vendége volt hétfő este. Videó.
febr. 19
13:36
Orbán Viktor bejelentése Jeruzsálemben (Blikk)
Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Jeruzsálemben.
febr. 19
13:36
1,8 millió forintos büntetést rótt ki a BKK (ATV)
Tavaly több olyan bliccelő is volt, akinek százezer forintnál is többet kellett fizetnie.
febr. 19
13:36
KDNP: A Jobbik ugyanaz az antiszemita párt, mint korábban volt (Igényesférfi.hu)
„A Jobbik semmit sem változott” – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője kedden újságíróknak.
febr. 19
13:42
DK: A Fidesz ismét a határon túliakat támogatja a magyar adófizetők helyett (Igényesférfi.hu)
Közleményben reagált a DK a Fidesz határon túliakat támogató új javaslatára.
febr. 19
13:48
Több kilométeres torlódás az M0-son (Infostart)
Lángolt egy autó.
febr. 19
14:00
800 ezres fizetés? A Párbeszéd feljelenti Palkovics Lászlót (ATV)
A Párbeszéd költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert kétségbe vonja, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter jogosan vett fel éveken keresztül havi 800 ezer forintos fizetést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatóintézetétől.
febr. 19
14:00
A Párbeszéd feljelenti Palkovics Lászlót (Igényesférfi.hu)
A Párbeszéd kétségbe vonja, hogy Palkovics László jogosan vett fel éveken keresztül havi 800 ezer forintos fizetést a Magyar Tudományos Akadémia egyik kutatóintézetétől.
febr. 19
14:12
Nevetséges összeesküvés-elméletnek nevezte az Európai Bizottság a magyar kormány új kampányát (444.hu)
Tételesen cáfolták a magyar kormány "állításait'.

Keresés