2019. február 11. hétfő

febr. 11
18:36
Az Emmi korábban 2018-ra ígért 60 ezer bölcsődei férőhelyet, Novák Katalin most azt mondta, sosem tettek ilyen ígéretet (444.hu)
Az ég kék, a fű zöld, az államtitkár hazudik.
febr. 11
18:36
Ketyeg az óra: egyre csak fogy a felsőoktatásba vágyók ideje (Pénzcentrum)
Legkésőbb péntek éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre az E-felvételin keresztül - közölte az Oktatási Hivatal hétfőn. A hivatal tájékoztatása szerint aki a díjmentesen megjelölhető három...
febr. 11
18:42
Ellopták a holttesteket egy szigetvári kriptából (ATV)
Egészen elképesztő eset borzolja a kedélyeket Szigetváron. A bama.hu egyik olvasója arról tájékoztatta a lapot, hogy eltűntek a helyi kanizsai temető kriptájában nyugvó hozzátartozói.
febr. 11
18:48
Fekete-Győr András Miskolcon kezdte meg évértékelő körútját (Igényesférfi.hu)
Ahogy azt vasárnap megígértre, elkezdte országjáró körútját a Momentum Mozgalom elnöke. Első helyszíne Miskolc volt.
febr. 11
19:00
O1G-fényfestéssel próbálta meglepni Pompeót a DK (Igényesférfi.hu)
Nem hagyta ki a Demokratikus Koalíció az amerikai külügyminiszter látogatását - fényfestéssel próbálták „színesíteni” Mike Pompeo budapesti látogatását. A rendőrség azonban lényegében kiszorította őket – mondta el a DK szóvivője egy videóban.
febr. 11
19:30
Teljes bölcsődei ellátás: mutatjuk, mi kell hozzá (Infostart)
25 százalékkal meg kell emelni a kisgyermekgondozók bérét, ha a kormány megfelelő számú bölcsődei férőhelyet akar - vélekedett az InfoRádiónak a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Szűcs Viktória.
febr. 11
19:30
Megérkezett a vizsgálati eredmény: Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat (ATV)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal megküldte az Országgyűlés elnökének a Demeter Márta képviselőre vonatkozó - korábban a házelnök által kezdeményezett - nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárás eredményeként készített biztonsági szakvéleményét, amely a képviselő személyében nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg – áll az Országgyűlés Sajtóirodájának
febr. 11
19:30
A Zsidó Világkongresszust aggasztja a Jobbik és a többi ellenzéki párt szövetkezése (HírTV)
„Magyarországi látogatásomon döbbenten tapasztaltam, hogy a hírek igazak” – közölte a szervezet elnöke.
febr. 11
19:42
Szijjártó: Javulnak a magyar-amerikai politikai kapcsolatok (Igényesférfi.hu)
A republikánus adminisztráció hivatalba lépése óta gyors javulásnak, újraépülésnek indultak a politikai kapcsolatok is, ezt mutatja az amerikai külügyminiszter mostani látogatása is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 11
20:00
Nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették Demeter Mártát (Infostart)
Kövér László javasolja, hogy mentsék fel honvédelmi bizottsági posztjairól Demeter Mártát.
febr. 11
20:00
Így mutat Orbán Viktor az amerikai külügyminiszterrel (ATV)
Orbán Viktor ma fogadta a hazánkba látogató Mike Pompeo amerikai külügyminisztert. Készült is róla pár kép, többek között a budai vár teraszáról.
febr. 11
20:00
Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat (444.hu)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint.
febr. 11
20:00
Novák Katalin: Ilyen lehetősége soha nem volt még a magyar fiataloknak (HírTV)
Vissza nem térítendő milliókkal, további adókedvezményekkel és nagyszülői gyeddel ösztönzi a kormány a gyermekvállalást.
febr. 11
20:24
Minden egy helyen, amit az új családtámogatásokról tudni lehet (Infostart)
A 18 és 40 év közötti házas nők 10 millió forintos szabadon felhasználható, kamatmentes hitelt vehetnek fel, amelyet 3 gyermek születése után nem kell tovább törleszteni – jelentette be vasárnap a miniszterelnök. Erről, és a további otthonteremtési kedvezmények részleteiről Novák Katalin beszélt az InfoRádiónak. Várhatóan jövő évtől nem kell személ
febr. 11
20:30
Demeter Mártát nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik (SzMo)
Kövér László házelnök javaslata alapján felmentik az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöki, valamint tagsági posztjáról az LMP-s képviselőt.
febr. 11
20:36
Ronald S. Lauder aggódik a Jobbik és több ellenzéki politikus szövetkezése miatt (ATV)
Aggodalmának adott hangot a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke amiatt, hogy jelek szerint szövetséget fontolgat a Jobbikkal a magyar ellenzék más részének több politikusa.
febr. 11
20:38
Gyurcsány: megverjük Tarlóst Karácsony vezetésével (ATV)
9. évben ellenzékből fenntartani az Orbánnal szembenálló világ ellenállását, az komoly kihívás, de a Demokratikus Koalíció igyekszik szembenézni ezzel. Erről Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
febr. 11
20:54
Orbán Viktor is fogadta az amerikai külügyminisztert (Infostart)
A miniszterelnök a hivatalában, a Karmelita kolostorban tárgyalt Mike Pompeóval.
febr. 11
21:00
A Zsidó Világkongresszus elnöke keményen ostorozza a Jobbik és baloldal alakulóban lévő szövetségét (Igényesférfi.hu)
„Alig pár éve a Jobbik azzal tűnt ki, hogy nyíltan antiszemita, rasszista, idegengyűlölő hangot ütött meg és ilyen ideológiát követett. A párt tagjai és vezetői azóta is vergődnek gyűlöletkeltő nyilatkozataik és tetteik mocsarában” – vélekedett Ronald Lauder, akit megdöbbent, hogy a magyar baloldal összefogna a Jobbikkal.
febr. 11
21:02
Hivatalos: Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat (Igényesférfi.hu)
A nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Demeter Márta eddig az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában volt alelnök. Ezt a pozícióját most elveszítheti.
febr. 11
21:18
Az Európa Tanácsnak nem tetszik az, amit a magyar kormány a civilekkel művel (444.hu)
No shit
febr. 11
21:18
Mráz Ágoston Sámuel: Történelmi zsákutcába került az ellenzék (HírTV)
A miniszterelnök a hazai baloldalnál is baloldalibb programit hirdetett vasárnap, emelte ki a Nézőpont Intézet vezetője.
febr. 11
21:36
Megvalósulhat, amire öt éve vár az ország (Infostart)
Előrelépés történt a magyar borok uniós oltalma területén, ugyanis az Európai Bizottság foglalkozik a már öt éve benyújtott hagyományos magyar borászati kifejezések kérdésével, és hamarosan sor kerülhet ezek hivatalos bejegyzésére - közölte Erdős Norbert fideszes EP-képviselő.
febr. 11
21:36
Mike Pompeo Magyarországon – Magyarics Tamás értékelése (HírTV)
A látogatást Magyarics Tamás értékelte a Magyarország élőben studiójában.
febr. 11
21:38
Liberálisok: Aki zsidókat listáz, az náci (HírTV)
Sermer Ádám szerint nincs az a politikai taktika, ami miatt elfogadhatóak lennének szélsőjobboldali megnyilvánulások.
febr. 11
21:54
Támadja az ellenzék a kormány új családvédelmi akciótervét (HírTV)
A szocialisták semmit sem változnak, kormányzásuk alatt is csak elvettek a gyermekes családoktól, reagált a Fidesz.
febr. 11
21:54
Tanítsunk Magyarországért: elindult az egyetemi mentorprogram (Igényesférfi.hu)
Egyetemisták segítik szeptembertől négy megyében a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, hogy megvalósíthassák tanulási, elhelyezkedési elképzeléseiket.
febr. 11
22:06
Puzsér: Karácsonyt csőbe húzták (HírTV)
A publicista kampánycsapata szerint Gyöngyösi Márton 2012-es javaslatában valójában nem is akarta listázni a zsidó képviselőket.
febr. 11
22:08
Kísért a múlt: Roy és Hunvald (HírTV)
Mai hőseink, Sneider Tamás még elnök, a másik, Hunvald György pedig újra polgármester szeretne lenni.
febr. 11
22:12
Puzsér szerint Karácsonyt csőbe húzták (HírTV)
A publicista kampánycsapata szerint Gyöngyösi Márton 2012-es javaslatában valójában nem is akarta listázni a zsidó képviselőket.
febr. 11
22:30
Kéthetes edzőtáborba utazott Rio de Janeiróba az öttusa válogatott (HírTV)
A brazíliai felkészülésen a vb-címvédő női csapat minden tagja, valamint a világbajnok is részt vesz.
febr. 11
23:24
Kövér László javasolja, hogy mentsék fel honvédelmi bizottsági posztjairól Demeter Mártát (Igényesférfi.hu)
A javaslatról az Országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszak első ülésnapján, február 18-án, jövő hétfőn dönt.

2019. február 12. kedd

febr. 12
0:00
Hihetetlen jelenet Tatabányán: létrával mentek a tolvajért a zsaruk (Blikk)
Tatabánya – Tűzoltók segítségével csípték nyakon a tolvajt a zsaruk Tatabányán.
febr. 12
0:04
Lopás, csalás, sikkasztás: Zuglóban kapták el az elvetemült bűnözőt (Blikk)
– Elvetemült bűnöző került végre rendőrkézre Zuglóban: R. Lászlót kilenc bűncselekményért több rendőrkapitányság és a Fővárosi Törvényszék is körözte. A 36 éves férfi bűnlajstroma igen tetemes: lopás, csalás és sikkasztás is szerepel rajta.
febr. 12
0:08
Így reagált a világ sörforradalmára az ismert magyar gyár (Blikk)
Sörforradalom tört ki az elmúlt években a világon, így Európában is.
febr. 12
0:12
Akár 50 milliós támogatást is kaphat, aki négy gyereket vállal (Blikk)
Hétfőn újabb részletek derültek ki a vasárnapi évértékelőn bejelentett, rendkívül bőkezű hétpontos családvédelmi akciótervvel kapcsolatosan.
febr. 12
0:16
Megszólalt Novák Katalin, részleteket árult el az új családtámogatási formákról (Blikk)
Új családtámogatási programot jelentett be vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök, amelynek részleteiről Novák Katalin (41), az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt.
febr. 12
0:20
Szavazzon: melyik a leghasznosabb a bejelentett családtámogatási formák közül? (Blikk)
Újabb részletek derültek ki hétfőn a vasárnapi évértékelőn bejelentett, rendkívül bőkezű, hétpontos családvédelmi akciótervvel kapcsolatosan.
febr. 12
0:24
Súlyos kritikát fogalmazott meg a kormánnyal kapcsolatban az EU-biztos (Blikk)
Az emberi jogok védelmének romló magyarországi helyzetét bírálta hétfői közleményében Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) illetékes biztosa, mondván, „rendkívül szűk korlátok közé szorult” a kormánykritikus civil szervezetek, a jogvédők és az újságírók tevékenysége.
febr. 12
0:28
Döbbenet: megúszta a börtönt a kollégáit mérgező ápolónő (Blikk)
Pécs ― Döntött a bíróság: felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a munkatársait mérgező pécsi ápolónőt. A nő csaknem egy éven át a tudtuk nélkül nyugtató- és altatószereket adott be kollégáinak.
febr. 12
0:32
Rutinos disznóvágók legújabb nyerteseink (Blikk)
Fenyőharaszt ― Ha megnyerték, hadd vigyék a Legyen Malaca! játék nyereménydisznóit a Blikk legszerencsésebb játékosai! Mátyásné Horváth Ildikó Budapestről, Besenyei Attila Kömlőről és Szabó Gábor Gárdonyból utazik a családjával, a barátaival, harmadmagával a Fenyőharaszti Kastélyszállóba. Itt tartjuk a Blikk wellnessdisznótorát, ahol nyerteseink eg
febr. 12
0:36
Vigyázzon, SMS-ben csalnak ki pénzt a NAV nevében! (Blikk)
Az adóhatóság nevében csalók küldenek sms-t, amiben arra veszik rá az adófizetőket, hogy az adóvisszatérítéshez adják meg a bankkártyájuk adatait. Egy győri férfitól 105 ezer forintot csaltak ki. A NAV figyelmeztet: ők senkinek sem küldenek üzenetet.
febr. 12
3:36
Vigyázzon, súlyosan megfizethet érte: 11 szál hóvirág már börtönt is érhet (Blikk)
Az enyhe februárban kezdetét vette a hóvirágszezon, csütörtökön pedig itt a Valentin-nap.
febr. 12
5:18
Közeleg a szezon, mutatjuk, hogy nyaral a magyar (ATV)
A kimutatások szerint a magyarok kétharmada két-három hétre megy el nyaralni, autóval utazik, és hotelben száll meg.
febr. 12
5:48
Egykor strand volt, most már az állatvilág is pusztul ezen a magyar folyószakaszon (Infostart)
A beruházás részeként nemcsak a szennyezett iszapot kotorják ki az egykor fürdésre is alkalmas holtágból, de összekötik azt az élő Tiszával is.
febr. 12
5:48
Kiszámoltuk: ennyivel csökkenhet a törlesztőd, ha élesedik az Orbán-csomag (Pénzcentrum)
Tegnap ismertük meg a 7 pontból álló családvédelmi program részleteit. Az egyik pont szerint a fennálló jelzáloghitel tőketartozásából bizonyos kedvezmény íródik le a második és további gyerekek után. A legnagyobb újítása a programnak...
febr. 12
6:12
Vasszigorral ellenőrzik a kirándulóbuszokat Magyarországon (Infostart)
Kirándulóbuszokat ellenőriz február 18-tól a Pest Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága. Pest megye kormánymegbízottja, Tarnai Richárd az InfoRádiónak elmondta, a buszok közlekedésbiztonsági megfelelőségét, valamint a gépjárművezetők vezetési és pihenőidejére vonatkozó előírások betartását vizsgálják.
febr. 12
6:12
Antiszemita megjegyzése miatt kellett bocsánatot kérnie a frissen megválasztott képviselőnek (Blikk)
Washington – Ilhan Omar frissen megválasztott minnesotai demokrata párti képviselőnő bocsánatot kért hétfőn, miután pártjának vezetői antiszemita szóhasználatként ítélték el azt a kijelentését, hogy az amerikai politikusok Izrael melletti kiállása kampányadományokra vezethető vissza.
febr. 12
6:12
Kövér László döntött: egyhavi fizetést vesz el a túlóratörvény ellen tiltakozó ellenzéki képviselőktől (444.hu)
A Házbizottság helyett a házelnök egyszemélyben hozott döntést a büntetésről.
febr. 12
6:30
Karácsony Gergely: Súlyos hibát követtem el (444.hu)
Most a HírTV-ben elhangzott mondataira gondolt.

Keresés