Megszólalt L. Simon László Varga István lemondása ügyében. Tegnap a Klubrádióban a barátjának nevezte a fideszes sajtóholding lemondott vezetőjét, aki szerinte hibázott. Azt tanácsolta neki, forgassa a Figyelőt, és más jobboldali lapot, és akkor majd megtalálja bennük az értéket.
Nagyobb lehet az évszázad végére a világtengerek szintjének emelkedése, mint ahogyan azt az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete, az IPCC korábbi jelentésében megállapította. Ezért már dolgoznak a különjelentésen – mondta az InfoRádióban Ürge-Vorsatz Diána, a testület egyik alelnöke.
Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban évek óta emelkednek a fizetések, miközben a lakásárak is egyre magasabbak, de azért vannak eltérések - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében.
A Fidesz-KDNP társadalmi támogatottságát a decemberi politikai események nem befolyásolták, a kormánypártok népszerűsége a részvételüket biztosra ígérő szimpatizánsok között továbbra is stabilan ötven százalék fölött van.
A Hír TV esti műsorának volt vendége Karácsony Gergely, a főpolgármester-jelöltségért zajló baloldali előválasztás győztese. Szerinte Gyöngyösi Márton zsidózása nem nácizmus és már nem is zsidózik a jobbikos politikus.
Míg az ország nyomorog, királyként élnek Venezuela szocialista politikusainak a gyermekei. A minimálbér tizenhatszorosát költik el egy-egy bevásárláskor.
Feltételeket is szabna, de alapvető célként tűzte ki a Jobbik, hogy anyagi megbecsülésben részesítsék a főállású szülőket – közölte Hegedűs Lórántné, a párt alelnöke.
Csődközeli állapotba került a Jobbik, miután az Állami Számvevőszék újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra. Az ellenzéki erő rendkívüli kongresszust hívott össze február végére, ahol a „hogyan továbbról” fognak tárgyalni. A megkérdezett elemzők szerint aligha fűzi érdek ahhoz a Fideszt, hogy megszűnjön a legerősebb ellenzéki párt.
A Fidesz egyetlen háború elől menekülő emberen sem volt hajlandó segíteni, miközben mintegy harmincezer embert „telepített be az országba ellenőrizetlenül” – közölte a DK politikusa, Gréczy Zsolt szerdán.
A tavaly decemberi MTVA-s történésekben részt vevő országgyűlési képviselők közül hárman, Szél Bernadett, Hadházy Ákos, valamint Varju László is az ügyészségen tekintett be az feljelentések nyomán indult nyomozás irataiba.
A magyar személyszállító vonatok becslésünk szerint megközelítőleg 2 millió percet késtek tavaly. Legnagyobb eséllyel azok az utasok számíthattak csúszásra, akik valamilyen regionális járattal (egyéb személy és EURegio) utaztak - tudtuk meg a MÁV-tól.
A két és fél éves Rabia és Rukia sikeresen átesett a speciális, magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszer beültetésén - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka lesz a Nemzetközi Úszó Liga (ISL) egyik nagykövete; a szervezet idén új sorozatot indít, amelynek egyik versenyét Budapesten rendezik.
Remek funkciót vezetett be a Facebook a Messengerbe, felhasználók milliói fognak örülni neki. Megmenekülhetünk a megfontolatlanul elküldött üzenetek okozta hisztitől, ezzel az egyszerű módszerrel.
A Mol bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Sajtótájékoztatót tartottak az MTVA-s ügyben érintett képviselők az ügyészség épülete előtt szerda délelőtt. Saját feljelentésükben nem történ előrelépés, a köztévéében viszont meghallgatták a biztonságiakat. Több száz órányi felvétel bocsátottak most a képviselők részére, Hadházy azt mondta: az orvosi leletek cáfolják azt, hogy ők bántalmazták vol
29 ellenzéki képviselő egyhavi juttatásának megvonását javasolta Kövér László házelnök a túlóratörvény kapcsán történt fellépésük miatt. A DK a szolidaritás jegyében segíteni fog- közölte Vadai Ágnes.
A Demokratikus Koalíció magyarázatot kér Orbán Viktor miniszterelnöktől arra, hogy hogyan kaphatott letelepedési engedélyt Magyarországon mintegy harmincezer külföldi állampolgár.