Elképesztő összefogással hatalmas sikert ért el a Valentin Projekt, aminek az volt a célja, hogy a gazdátlan kutyák ellátására, gondozására és örökbeadásához gyűjtsön adományokat.
A követelések megfogalmazása után megkezdte a munkavállalók sztrájkkészségének felmérését a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) keretén belül megalakult Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság - jelentette be a SZEF elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Elképesztő összefogással hatalmas sikert ért el a Valentin Projekt, aminek az volt a célja, hogy a gazdátlan kutyák ellátására, gondozására és örökbeadásához gyűjtsön adományokat.
A gyermekeink kincsek, ők adják az ország jövőjét - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.
Az egyik lakos tette ki a Facebookra, hogy megérkezett Magyarországra feltehetően az első gólya, Suri. Tavaly is ez az állat volt az első, amely teleléséből visszatért hazánkba – írja a 24.hu.
Amíg a decemberi, januári pártpreferenciákon változtattak a túlóratörvényhez kapcsolódó történések, addig az elmúlt egy hónapban már nem volt ezeknek hatása.
Az MSZP kongresszusára látogat Frans Timmermans, az európai szocialisták csúcsjelöltje, miközben az MSZP szavazóinak többsége nem támogatja Timmermans bevándorláspolitikáját – derült ki a Századvég kutatásából.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége rendkívül fontosnak tartja, hogy a webáruházakban megfelelő tájékoztatást kapjanak a fogyasztók, azaz a vállalkozások tegyenek eleget a fogyasztóvédelmi jogszabályokban foglalt kötelezettségeinknek....
A nyolc szakszervezet részvételével megalakított sztrájkbizottság megfogalmazta követeléseit már januárban, most a munkavállalók sztrájkkészségét mérik fel.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri Kövér László házelnököt, adjon engedélyt az ellenzéki pártoknak a parlament elektronikus szavazógépeinek és az azokat működtető rendszernek az átvizsgáltatására.
Évi 50 milliárd forintból újratervezhetik a szakképzési koncepciót, ennek során külön roma szakkollégium hoznának létre – hivatkozik a Népszava egy, a birtokába került koncepcióra. Az Atv-ben a DK Ep-képviselője kommentálta a Szakképzés 4.0-t.
A múlt héten lezajlott tömeges megbetegedések kapcsán rendkívüli ülésen vitatták meg a lábatlani képviselő-testület tagjai, milyen módon biztosítható a gyermekek és idősek megfelelő közétkeztetése.
Jól esett volna neki a díszpolgári cím – árulta el Híradónknak Bálint György. Bálint gazda továbbra is segíteni fog az embereknek, mint mondta, ez nem a plecsnin múlik.
Három kérdésben indít "korrupcióellenes aláírásgyűjtést" a Mi Hazánk Mozgalom a fővárosban és minden megyében - közölte a mozgalom elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Csődben van a Jobbik. A pártnak csak néhány millió forintja van, viszont egymilliárdos bírságot kellene befizetnie az államnak. A Jobbikot a megszűnés fenyegeti – ismerte el az InfoRádiónak adott interjúban Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese és parlamenti frakcióvezetője.