2019. november 6. szerda

nov. 6
19:44
Pánikba esett a család, amikor meglátta ezt a fényképet (Ripost)
A szülők és a gyerekek sem értik, mi történt.
nov. 6
19:54
Be kell vezetni az eurót? Durván egymásnak ment Matolcsy és Varga (ATV)
Nem ért egyet Matolcsy György és Varga Mihály az euró bevezetésével kapcsolatban. Míg a jegybank elnöke úgy véli, hogy az eurózóna kiépítése hiba volt, és itt az ideje kiutat találni a csapdából, addig a pénzügyminiszter szerint ez euró az unió egyik legígéretesebb, de befejezetlen kezdeményezése. A két gazdaságpolitikusnak már korábban is voltak v
nov. 6
20:30
DK: Borkai tisztességtelenül járt el (ATV)
Számítottunk arra, hogy Borkai Zsolt lemond, de tisztességtelennek tartjuk a lemondásának módját, hiszen Győrt átjátszotta a Fidesz kezére – ezt Glázer Tímea, a DK polgármesterjelöltje mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
nov. 6
20:36
Horváth Csaba: A zuglói parkolási szerződés erkölcsileg aggályos, de szakmailag jó (444.hu)
Minden érv és erkölcsi, szakmai aggály lepergett a városvezetésről. Már biztosnak tűnik, hogy a zuglói összefogás azzal kezdi politikai pályafutását, hogy az első testületi ülésén lepaktál a Demszky- és Tarlós-korszak legjelentősebb parkolási cápájával.
nov. 6
20:45
Főszerkesztőcsere az ellenzéki médiában, vajon mi történhetett (Ripost)
A korábbi főszerkesztő-helyettes, Nagy György irányítja főszerkesztőként a Népszavát szerdától.
nov. 6
20:51
A Skandináv lottó nyerőszámai a 45. héten (Pénzcentrum)
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/45. heti nyerőszámait. Ezen a héten telitalálatos szelvény is volt, több mint 285 millió forint talált gazdára! Így tehát a következő játékhéten 40 millió forint lesz a várható főnyeremény. A...
nov. 6
21:00
Handó után az OBT is legitimmé vált? (Alternatív Energia)
Varga Judit igazságügy miniszter és Répássy Árpád az Országos Bírósági Hivatal
nov. 6
21:02
Várhelyire nehéz napok várnak az EP-ben - itt a menetrend (Alternatív Energia)
A lapunk birtokába jutott feltételes ütemezés szerint november 14-ike után tarthatják a meghallgatásokat.
nov. 6
21:48
Hidvéghi: Mindenkinek lehet politikai véleménye, de azt ne nevezzék objektív újságírásnak (ATV)
Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő elutasította a magyar sajtószabadság helyzetével kapcsolatban az Európai Parlament (EP) egyik szakbizottságának szerdai brüsszeli ülésén megfogalmazott bírálatokat, mondván, a beszámolók rendkívül egyoldalúak és manipulatívak voltak.
nov. 6
21:48
Szőke nő vezet: durva, mit művelt a BMW-vel (Ripost)
Szinte hihetetlen, hogy így utazott kilométereken keresztül a luxusautó tulajdonosa
nov. 6
22:39
Csütörtökre is van némi jó hír, már ami az időjárást illeti (Alternatív Energia)
Még lesznek ugyan felhők, de az esőtől elköszönhetünk.
nov. 6
22:51
6 hihetetlen vallomás: ez a nők legvakmerőbb hazugsága (Ripost)
Egyes nők a végsőkig elmennek, ha érdekeik érvényesítéséről van szó. Például lazán bekamuzzák, hogy babát várnak – pusztán azért, hogy az történjen, amit ők akarnak.
nov. 6
22:53
Visszatért a halálból: Jézussal való találkozásáról beszélt az öngyilkos nő (Ripost)
A nő méreggel próbált véget vetni életének, de állítása szerint Jézus lebeszélte róla.

Keresés