Második napja nem működik a Paksi Atomerőmű IV-es számú blokkja, de a másik három reaktor teljes gőzzel üzemel. Egyelőre még nem tudni, pontosan mikor kapcsolják vissza a rendszerbe a IV-es blokkot.
Heteken belül eldőlhet a főváros legfontosabb beruházásainak sorsa, a felek mihamarabb pontot akarnak tenni a vegyes megítélésű Liget-projekt és a budapesti atlétikai világbajnokság ügyének végére. Karácsony Gergely (44) főpolgármester az eredeti tervekkel szemben nem szeretné beépíteni a Városligetet, ahogy a nemzetközi sportverseny 2023-as megtar
Rossz börtöni körülmények miatt kártérítést kapott a tényleges életfogytiglanra ítélt 'várdai rém'. A rab tizenkét éve, egy hónapon belül, három idős embert, köztük egy házaspárt vert halálra két somogyi településen.
Miközben az emberek többsége a temetőkben emlékszik elhunyt szerettére, addig a tragikus sorsú Hableány május 29-én elhunyt matrózának szerettei a Margit híd pillérénél gyászoltak.
Minden esélyt megkapott a gerincvelői izomsorvadással, SMA-val küzdő Levente, hogy egyszer megtanuljon járni, ugyanis Zente csodája megismétlődött: a 22 hónapos kisfiúnak is összegyűlt a 700 millió forint a világ legdrágább gyógyszerére.
Szövetségre kell lépnie a hazai „szabad városoknak” – Dobrev Klára legalábbis ebben látja a jövőt Magyarországon. Illetve abban, hogy sikerüljön elérni: az önkormányzatok közvetlenül pályázhassanak az uniós forrásokra, és ne a kormányon keresztül folyjanak át a pénzek. A DK EP-képviselője azt is elmondta, hogy a Türk Tanácsban elhangzott mondatok O
A két kisfiú, Zente és Levente sikertörténete után most egy erdélyi magyar SMA1-es beteg, Noel kér segítséget. A kisfiú mindössze 4 hónapos, a szörnyű diagnózist két hete kapta meg. Orvosai szerint Romániában elképzelhetetlen, hogy egy ilyen drága gyógyszerhez hozzájusson. Szülei, Robi és Hilda azonban bíznak a csodában, ami már kétszer is megtörté
Lehet-e a valóságot tükröző helyi médiát építeni az ellenzéki városokban? Mi lesz azokkal, akik eddig hazugságokkal tömték a publikumot? Polyák Gábor, médiajogászt kérdeztük minderről.
Villanyszerelőnek adta ki magát az a csaló, akik egy pesti társasházban próbált embereket lehúzni a minap. Arra hivatkozva kért többektől előleget, hogy ki kell cserélni a biztosítékdobozt. Korábban más módszerrel is próbálkoztak itt.
Remélem, 2022-től már egy politikai közösségben folytathatjuk - mondta Botka Lászlóról, Hadházy Ákosról és Szél Bernadettről Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.
Nőtt az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya tavaly, és az elszállított szemét csaknem negyede hasznosult újra - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából, amely a települések infrastrukturális ellátottságának 2018-as állapotát mutatja be.
Nőtt az ivóvízhálózat hossza tavaly, a települések kétharmada csatornázott, és csaknem teljesen megtisztítják a közcsatornán elvezetett szennyvizeket - derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak a települések infrastrukturális ellátottságát bemutató kiadványából.Ugyanakkor a fővárosban is sok tenni való van még.
A Fővárosi Közgyűlésnek november közepéig döntenie kell arról, hogy milyen állami beruházásokat támogat Budapesten. Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta. A főpolgármester Híradónknak erre úgy reagált, hogy ha ennyire sürgős a válasz, akkor az valószínűleg nemleges lesz. Karácsony Gergely szerint van még idő a döntésig.
Az irodai dolgozók 90 százalékának nem jön be a nyitott terű iroda, csak 10 százalékuk gondolja úgy, hogy vannak előnyei - derült ki abból az októberi felmérésből, amelyet a november 20-i Big Office Day szervezői készítettek csaknem 1000 válaszadó megkérdezésével.
Tessék csak megnézni a vértanúemlék 1934. márciusi, első avatásról készült filmhíradót, látni fogják, hogy a jelenlegi magyar kormány igazán csinosan reprodukálta az akkori külsőségeket. A Hungária kebelén keresztbevetett két magyar zászló például pont olyan volt, mint a régi, és bár Horthy Miklós jelenlétét fájón nélkülöznünk kellett, Orbán Viktor
Három óra alatt több mint hatvan gyorshajtót mért be a rendőrség traffipax készüléke a 44-es számú főúton, Békéscsaba és Kondoros között. A szabálysértő autóvezetők közül többen is 130 km/óra feletti sebességgel hajtottak.
Együttműködünk, mondja Orbán Viktor, együttműködünk, mondja Rogán Antal, ja ő nem mondja, őt eldugták valahova, de az együttműködésről beszél Baán László Liget-projekt felelős, vagy Fürjes Balázs, a budapesti beruházások gazdája. Mindenki játssza a szerepét – ahogy Kálmán László nyelvész mondja: Orbán Viktor harminc éve -, és csak ritkán esnek ki
Várhatóan 2021-ben veheti birtokba a nagyközönség a Fővárosi Állat- és Növénykert új területein készülő 5 hektáros Pannon Parkot - közölte az intézmény.
Várhatóan 2021-ben veheti birtokba a nagyközönség a Fővárosi Állat- és Növénykert új területein készülő 5 hektáros Pannon Parkot - közölte az intézmény az MTI-vel.
Matolcsy György történelmet ír. Igaz, korántsem arról van szó, hogy a második ciklusát töltő jegybankelnök eddigi működése hagyott akkora nyomot a tőkepiacon, amelynek helye lenne korunk gazdaságtörténetében. Eltekintve persze azoktól a vaskos kötetektől, amelyeket a közpénz felhasználásával működő Pallas Athéné alapítványok finanszíroztak, és a Co
Elsősorban az energiaárak csökkenése miatt alacsonyabb lett az előző havinál a fogyasztói árak éves emelkedésének októberi üteme az euróövezetben. Mivel Magyarország elsődleges partnerei az euróövezeti országok, így az importált...
Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől - mondta a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár az új szakképzési törvény kedden benyújtott tervezete kapcsán.
Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől - mondta a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár az új szakképzési törvény kedden benyújtott tervezete kapcsán.
Várhatóan 2021-ben veheti birtokba a nagyközönség a Fővárosi Állat- és Növénykert új területein készülő 5 hektáros Pannon Parkot - közölte az intézmény az MTI-vel.
Tiltakozik a Jobbik amiatt, hogy Karácsony Gergely felfüggesztené a budapesti Szent István parkban Lukács György marxista filozófus szobrának helyére készülő, Tarlós István már jóváhagyott Szent István-szobor felállítását. Ez lehet az első repedés a fővárosi ellenzéki összefogáson.
A most megválasztott ellenzéki polgármester szerint politikai nyomásra adták át idő előtt a játszóteret – írja a 168ora.hu az RTL Klub Híradójára hivatkozva.
Baj van, nem találjuk a sírt! – ezzel hívta fel Vass Zoltánt édesanyja, amikor a halottak napja előtt rokonokkal kilátogatott Zoltán nagyszüleinek sírhelyéhez Budapesten, a rákoskeresztúri Újköztemetőbe. A férfi rögtön kiment, és kiderült: megdöbbentő dolog történt…
Idén újra meghirdették a száraz november kampány: a négy éve indult kihíváshoz évről-évre egyre többen csatlakoznak. Lényege, hogy négy héten keresztül nem fogyasztanak alkoholt a résztvevők. De vajon tényleg hasznos lehet?