A győri közgyűlés csütörtöki alakuló ülése után, pénteken lemond a súlyos szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt fideszes polgármester. Korábban azt mondta, hogy kitölti polgármesteri ciklusát. Ön szerint önként távozik?
A Kovászna Megyei Törvényszék jogerős ítélete értelmében törvényes volt az a bírság, amelyet Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa rótt ki Antal Árpádra, Sepsiszentgyörgy polgármesterére a 2018 március 15-re kitűzött magyar zászlók miatt.
27. alkalommal hirdette meg fotópályázatát a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, ahol a zsűri 3300 pályaműből 103-at válogatott be az utolsó fordulóba. Máté Bence békás fotója lett a legjobb, Daróczi Csaba pedig a legjobb fotós díját és több kategóriagyőzelmet söpört be. A pályázat díjnyertes alkotásait december 31-ig a Magyar Természett
Miközben azt állítja, hogy kerékpárral közlekedik, tömegközlekedést használ, sunyi színjátékot játszik az ellenzéki főpolgármester! Valójában szolgálati sofőr furikázza, aki minden reggel ott várja a lakásánál. Csak akkor vált kerékpárra, amikor megérkezik a propagandafotós vagy a baráti stáb. Így volt ez ma is, ami után Karácsony aztán látványosan
Az újkori török-magyar kapcsolatokban meghatározó fejezetet képez Erdogan és Orbán (a magyar miniszterelnök még Erdogan beiktatásán is részt vett tavaly), de korántsem ők indították el a folyamatot.
Zugló a budapesti önkormányzatok közül elsőként akar csatlakozni az egységes fővárosi parkolási rendszerhez - jelentette ki Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Senki nem szeretne ilyen élményt az esküvőjén, nem csoda, hogy így reagált szegény ara. Sőt, az sem meglepő, hogy óriási botrány tört ki az eset miatt, és több ezren kerültek lincshangulatba az interneten...
Életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója - közölte a Karinthy Színház szerdán az MTI-vel.
Életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója.
Nyílt levélben jelentette be lemondását Borkai Zsolt, az önkormányzati választási kampányban szexbotrányba keveredett győri polgármester. A városvezető azt írta: a morális helyzetre való tekintettel az alakuló közgyűlés után, péntek délután 4 órai határidővel megválik a tisztségétől. Az ellenzék szerint: Borkai Zsolt tisztességtelenül járt el, így
A két megnevezett román jelölt közül Adina Valeant választotta az Európai Bizottság megválasztott elnöke, neki szánja a közlekedési biztosi portfóliót - közölte szerdán Ursula von der Leyen szóvivője.