Az online intézmények családi vállalkozásokként működnek, külföldi címre vannak bejegyezve, és a gyerek személyes jelenléte nélkül ígérnek távoktatást-nevelést.
Nem csak a sportot kell szolgálnia a megépülő létesítményeknek, és a beruházásoknak átláthatónak kell lenniük - ezt a két fő feltételt látja a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság társadalmi sikerének Oszkó Péter. A volt pénzügyminiszter mindkét fél számára nehéz és csapdákat rejtő alkufolyamatot feltételez.
Egy rejtélyes erő lezárja az európai politikusok száját és megbénítja a karjaikat, holott egy egész kultúra áll szervezett támadás alatt. Itt Európában, az eddig legsikeresebb keresztény civilizáció földjén is - erről beszélt Orbán Viktor a keresztényüldözésről szóló mai konferencián. A miniszterelnök idézte Szent István Intelmeit, és azt mondta, n
A világ legüldözöttebb vallása a kereszténység és ezt nem lehet többé eltitkolni, bagatellizálni vagy az úgynevezett politikai korrektség szájzáraival elhallgatni – mondta az államtitkár.
Az utóbbi napokban több légtornász szenvedett súlyos sérüléseket. Az orvosi segítségen túl ilyenkor komoly lelki támogatásra is szükségük van, de itthon ez egyelőre gyerekcipőben jár.
„Folyik a munka, amellyel megpróbáljuk összehangolni a budapesti kerületi szociális rendszereket annak érdekében, hogy minden fűtési szezonban a rászoruló idős emberek legalább 20 ezer forint támogatást kapjanak” – mondta a főpolgármester.
"Az MLSZ adatbázisából derült ki, hogy ismét a felcsúti fociakadémia kapja a legtöbb TAO-pénzt, miközben a mai napig nem tudjuk, hogy mire költötték az eddig kapott közpénz-milliárdokat" - olvasható a DK közleményében.
Magyarország politikai súlya elismeréseként is értékelheti, hogy a bővítési portfóliót kapta meg az Európai Bizottságban – jelentette ki az igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Varga Judit arról is beszélt, hogy bevezetik a jogegységi panasz intézményét.
Az Országos Mentőszolgálat Mentőpalotájának udvaráról 1890-óta most először indult olyan mentőegység a bajbajutottak segítségére, amin két nő teljesített éjszakai szolgálatot. Erről közösségi oldalán számolt be az OMSZ. A bejegyzésben azt is megjegyzik, hogy a mentőknél a női gépkocsivezetők és ápolók csupán 2 éve dolgozhatnak.
A Magyar Nemzet korábban hatósági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy már a "nyomozók célkeresztjében van" a blog szerzője, és hogy a Borkai Zsolt elleni lejárató akciók miatt hamarosan újabb gyanúsítások várhatóak. A rendőrség azonban azt közölte, hogy nem nyomoznak ilyen ügyben.
A Demokratikus Koalíció emlékeztet, hogy a 28 500 forintos öregségi nyugdíjminimum legutóbb a Gyurcsány-kormány alatt emelkedett, dacára az inflációnak és a bérek emelkedésének.
A VIII. kerület polgármestere már korábban beszámolt arról, hogy a hivatalosnak tekintett Facebook-oldalt eltulajdonították, és a kerület honlapjához sem férnek hozzá, mert nem kapták meg a belépéshez szükséges kódot.
Magyarország a Gdp 4,9 százalékát költi az ágazatra – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti éves meghallgatásán.
Csak Budapesten egyik pillanatról a másikra 14-el nőtt az alpolgármesterek száma. Nyilvánvalóan azért, mert be kell tömni az ellenzéki katyvaszkoalíció minden egyes haszonleső pártjának a száját. Itt vannak a konkrét számok és a konkrét összegek. Elképesztő pénzszórás.
Az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti éves meghallgatásán hangsúlyozta, hogy a hírekkel ellentétben a tanárok száma egyre nő, és fizetésük is emelkedett az elmúlt években. Ráadásul Magyarország az európai átlag felett költ az oktatásra, ennek eredményeként jelenleg is több mint 800 intézményben zajlanak beruh
A Fidesz számára nagyon fontos a környezet védelme és a klímaváltozás elleni küzdelem, hiszen mindannyian tiszta vizet, tisztább levegőt szeretnénk – hangsúlyozta a politikus.
Egyedülálló új, állami támogatási lehetőség nyílik a felsőfokú tanulmányaikat külföldön elvégezni kívánó fiatalok számára a Stipendium Peregrinum Ösztöndíj által.
Pikó András korábban egy interjúban azt mondta, megszűnik a kerületben az a korábbi gyakorlat, amely szerint az önkormányzat 13. havi fizetést ad a közalkalmazottaknak. Akkor a polgármester úgy fogalmazott: megnézik, mennyi pénzük van, ehhez mérten kapnak majd a dolgozók juttatást az ünnepek előtt.
A kórház a közösségi oldalán számolt be a beavatkozásról, amelyet Zente után a majdnem kétéves Hosszú Levente is megkapott. A gyermek a gyógyszer beadását jól viselte, jelenleg elkülönített környezetben lábadozik, és várhatóan a gyógyszer beadását követő napon hazamehet.
A bank lendületét egyebek mellett azzal jellemezte Nikolaj Koszov, hogy Budapestre költözésük óta mindössze egy magyar és egy orosz beruházási tervet utasítottak el.
A rendező november 20-án nyilatkozatban közölte, hogy "nem megengedhető módon" közelített egy kolléganőjéhez, és ezért bocsánatot kért, valamint etikai vizsgálatot kezdeményezett maga ellen a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől, ennek része a diákok meghallgatása.
Vélhetően még nem jelentkezett az Eurojackpot magyar nyertese, vagy szimplán nem akarta kitölteni a Szerencsejáték Zrt. kérdőívét. A 10 milliárdos főnyereményt érő szelvényen kívül még több mint 318 ezret adtak fel a magyarok a múlt...