2019. november 26. kedd

nov. 26
9:44
Zsákutca (Alternatív Energia)
Ha eddig valakinek kétsége lett volna afelől, hogyan vélekednek a hongkongiak az erős kínai befolyásról, egyetértenek-e azzal, hogy a jórészt fiatalokból álló tüntető tömeg szerint akár erőszakhoz is kell folyamodniuk a rendőrséggel szemben, az megkapta a választ: a helyhatósági választáson olyan győzelmet arattak a Pekinggel szemben álló demokrata
nov. 26
9:46
Mellékkörülmény (Alternatív Energia)
Bukott köztársasági elnököt és budapesti díszpolgárokat is bevetett már a kormány annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon a fővárosi vezetőkre az atlétikai világbajnokságra megépítendő stadion miatt. Hasonlóképpen komoly a presszió a kézilabda Eb-nek otthont adó gigasportcsarnok ügyében. De szinte nincs már olyan szeglete az országnak, ahol ne ép
nov. 26
9:48
Brian élete (Alternatív Energia)
Londoni szállodánkban mindenki magyar volt. A portás, a szobaasszonyok, a pincérek, még a szakács is. A vendégek is zömmel átutazó magyarok voltak; a Majestic híre szájról szájra, apáról fiúra szállt, biztosítva a folyamatos üzletmenetet. Egyedül az igazgató volt nem magyar, Mr. Abhivandya, akinek a neve pont azt jelentette hindiül, amit jelentenie
nov. 26
9:48
1990 óta nem látott rekord Magyarországon (Infostart)
Nőtt viszont a természetes fogyás mértéke 2019 első kilenc hónapjában.
nov. 26
9:50
Budapest európai jövője (Alternatív Energia)
Az önkormányzati választások üzenete valójában az, hogy Budapest jövője az ország jövője, most sokkal inkább, mint korábban bármikor. Nemcsak a demokrácia útjáról tértünk le, hanem az európai társadalmi fejlődés útjáról is, és Budapest jövője mindkét útvonal történelmi korrekcióját ígéri. A következő évtized sorskérdése az, hogy sikerül-e kitörnünk
nov. 26
9:52
A klímaváltozás közös ügyünk (Alternatív Energia)
A Meteorológiai Világszervezet adatai szerint 2019 júniusa volt minden idők legmelegebb hónapja, rekordokat döntve Új Delhitől egészen az Északi Sarkig. Patricia Espinosa, az UNFCCC ügyvezető titkára szerint több mint 10 ezer extrém időjárási esemény történt 1997 és 2016 között, mely számtalan életet oltott ki és lakóhelyeket semmisített meg. Mive
nov. 26
9:57
A belügynek is dolgozott Rákosfalvy Zoltán, Borkai ügyvéd barátja (444.hu)
Ingatlanokat kellett megszereznie az államnak.
nov. 26
10:03
Bezártak egy csepeli pékséget: rágcsálóürüléket és csótányokat talált a Nébih (ATV)
Kétszer kellett bezárni egy pékséget, amelynek ellenőrzésekor súlyos hiányosságokat - többek között rágcsálóürüléket, csótányokat - találtak november elején - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
nov. 26
10:06
Kétszer kellett bezáratni egy budapesti pékséget - videó az állapotokról (Infostart)
Ellenőrzésekor súlyos hiányosságokat - többek között rágcsálóürüléket, csótányokat - találtak november elején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
nov. 26
10:06
Meglepetés Röszkén: menetrend szerinti busz hozta a drogot (Ripost)
Két román állampolgárt fogtak el a rendőrök, miután a buszból áradó marihuánaszag gyanús lett.
nov. 26
10:08
Trükkös, új módszerrel fosztják ki az értékmegőrzőket (Ripost)
Már az értékmegőrzőben sincsenek biztonságban a dolgaink? Egy fiatal nő teljes karácsonyi nagybevásárlását elemelték el a hétvégén a Mammut értékmegőrzőjéből. Ami megnyugtató, hogy a rendőrség máris elfogta a tettest.
nov. 26
10:09
Ennek a húsnak nem nő az ára: mutatjuk, mi kerüljön az asztalra karácsonykor (Pénzcentrum)
Tavalyi árakkal, de rengeteg újdonsággal készülnek a karácsonyi rohamra idén a magyar halászok. A hazai halfogyasztás pedig évről évre nő. Mivel a haltermés idén bőséges, ezért mindenféle fajtából várható kínálat a piacon, újdonságok...
nov. 26
10:10
14 új ellenzéki alpolgármester, 54 milliós pluszkiadás Budapesten (Ripost)
Csak Budapesten egyik pillanatról a másikra 14-el nőtt az alpolgármesterek száma. Nyilvánvalóan azért, mert be kell tömni az ellenzéki katyvaszkoalíció minden egyes haszonleső pártjának a száját. Itt vannak a konkrét számok és a konkrét összegek. Elképesztő pénzszórás.
nov. 26
10:15
A belügynek is dolgozik Borkai ügyvédje: ingatlanok szerzésével bízták meg egy uniós vízügyi projekthez (Alternatív Energia)
Rákosfalvyt 175 ingatlan tulajdonjogi rendezésével bízták meg 19,5 millióért.
nov. 26
10:15
Baltával vert le egy usánkát ábrázoló szobrot a Mi Hazánk politikusa (ATV)
Közleményben tudatta a párt, hogy eltüntetik Kolodko Mihály usánkát ábrázoló szobrát.
nov. 26
10:33
Szakértő: A magyar kormánynak van szava Európában (ATV)
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője irányadónak nevezte a magyar kormány álláspontját bizonyos európai uniós kérdésekben, miután Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai biztosi pozíciót kapta.
nov. 26
10:33
Idén is Felcsútra kerülhet a legtöbb TAO-pénz (444.hu)
1,1 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá az MLSZ az Orbán Viktor által alapított akadémia részére.
nov. 26
10:42
Megindul a dózerolás a magyar határon (Infostart)
Javában zajlik a határépületek eltüntetése vagy újrahasznosítása több helyen is.
nov. 26
10:45
Gyurcsány elmondta, hogy szerinte mi történt 2006 őszén (ATV)
Gyurcsány Ferenc legújabb YouTube videójában elárulta, hogy szerinte mi történt 2006 őszén.
nov. 26
10:48
Gulyás az atlétikai vb feltételeiről: a kormány üdvözli a támogatást (Alternatív Energia)
A miniszter szerint Baranyi és Karácsony egyrészt "nyitott kapukat dönget" feltételeivel, másrészt azokat csupán javaslatnak tekinti a kormány.
nov. 26
10:51
Újabb negatív rekordon a forint (Igényesférfi.hu)
337,24 forint volt reggel egy euró.
nov. 26
10:57
Dömötör: Nem látjuk az ellenzék akcióit a Gothár-ügyben (HírTV)
Az államtitkár emlékeztetett, Vadai Ágnes a Dk országgyűlési képviselője korábban tiltakozás jeléül monoklit festett magának, Kunhalmi Ágnes pedig beragasztott szájjal tiltakozott a nőket ért erőszak ellen, Szabó Tímea pedig mécsest gyújtott az áldozatok emlékére.
nov. 26
11:03
Szakemberhiány miatt részben leállt az intenzív osztály Veszprémben (SzMo)
Az ottani ágyak egyharmadát nem tudták használni a hétvégén.
nov. 26
11:09
Döntött a kormány: több tantárgyból lehet majd előrehozott érettségit tenni (ATV)
Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előrehozott érettségit lehet tenni. A döntéssel szeretnék elősegíteni, hogy a diákok hatékonyabban készülhessenek fel a felvételire - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
nov. 26
11:09
Ennyire elavult házakban élnek a magyarok: tönkrevernek minket a románok is (Pénzcentrum)
Fellendítette a lakáspiacot a CSOK, az összes lakáshitelen belül 3 százalék az aránya. A megújuló lakásállomány azonban még mindig alacsony, ebben már Romániához képest is nagy a lemaradásunk. És bár még érezhetően nagy segítséget...
nov. 26
11:09
Zaklatási botrány a Katonában: az államtitkár is levelet írt az ügyben (Ripost)
A szexuális zaklatási botrány miatt Gothár Pétert kitiltották, de arról nem tudni, hogy a színház és a Színművészeti Egyetem pontosan hogyan kezeli az ügyet.
nov. 26
11:09
Harrach Péter: Keresztény tanítás, hogy a teremtett világot védeni kell (Igényesférfi.hu)
A keresztény alapok meggyengültek a nyugati társadalmakban, ami ellen a saját identitás megerősítésével lehet tenni – mondja Harrach Péter. A Kdnp frakcióvezetőjét a kereszténydemokrácia kilátásairól, a környezetvédelem és az abortuszszabályozás keresztény megítéléséről kérdeztük.
nov. 26
11:11
Most kaptuk: készültség, ki kellett üríteni egy Fejér megyei iskolát (Ripost)
Egy munkagép véletlenül átvágott egy gázvezetéket, ezért megszakították a tanítást.
nov. 26
11:12
Több tantárgyból lehet majd előre hozott érettségit tenni (Infostart)
Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előrehozott érettségit lehet tenni. A döntéssel szeretnék elősegíteni, hogy a diákok hatékonyabban készülhessenek fel a felvételire - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
nov. 26
11:21
Egyre több a házasság, de kevesebb gyerek született hazánkban (Alternatív Energia)
Nőtt a természetes fogyás az év első kilenc hónapjában.
nov. 26
11:21
A politikusok különb emberek nálunk (444.hu)
Olyan előjogaik vannak, amiről egy földi halandó csak ábrándozhat: a Józsefváros bukott vezetői most 10 millió forintért váltanák meg ki nem vett szabadságaikat.
nov. 26
11:27
Felállították az ország karácsonyfáját a Parlament előtt (SzMo)
A hatalmas fenyő Veszprémből érkezett, egészen vízkeresztig díszíti majd a Kossuth Lajos teret.
nov. 26
11:36
Újabb fejlemény a Hableány-baleset vizsgálatában (Infostart)
A vádemelést még az akadályozza, hogy az ügy iratait le kell fordítani a baleset okozásával gyanúsított ukrán hajóskapitánynak – oroszra.
nov. 26
11:45
Nem indultak be a szülők Orbán Viktor akciótervére (Menedzsment Fórum)
Ha nagyon szigorúan nézzük a naptárat, akkor a friss statisztikából kiderül, vajon a kormány családvédelmi akcióterve a bejelentés utáni első hetekben fokozta-e a gyermekvállalási kedvet.
nov. 26
11:45
Orbán Viktor is gratulált Gera Marinának (ATV)
Hétfő este New Yorkban Gera Marina nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat a Nemzetközi Emmy-díj gálán. Az Örök tél című film stábjának és a színésznőnek Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált a közösségi oldalán.
nov. 26
11:45
Nővérszállón gyűjtött ágyi poloskákkal lepte meg Rétvári Bence államtitkárt a jobbikos politikus (SzMo)
Bencsik János azt kérte Rétváritól, hogy tegye ki az íróasztalára.
nov. 26
12:03
Szijjártó amerikai tisztségviselőket fogadott Budapesten (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a keresztény közösségek megvédéséről biztosította amerikai tárgyalópartnereit, akiket kedden fogadott Budapesten.
nov. 26
12:03
Lenny Kravitz és Marshmello is jön a VOLT Fesztiválra: itt vannak az első nevek (SzMo)
Tucatnyi világsztárt jelentették be, és az is kiderült, hogy 2020-ban a környezetvédelem és a fenntarthatóság kerül majd fókuszba a fesztiválon.
nov. 26
12:12
Megjöttek az első fotók: felállították az ország karácsonyfáját (Ripost)
A karácsonyfa vízkeresztig a Kossuth téren lesz.
nov. 26
12:15
Cáfolja a Német Külpolitikai Társaság, hogy Soros Várhelyi ellen lobbizott náluk (ATV)
A Német Külpolitikai Társaság szerint nem igaz, hogy Soros György telefonon lobbizott náluk a magyar uniós biztosjelölt megválasztása ellen.
nov. 26
12:27
Orbán: Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához (Igényesférfi.hu)
A kormányfő kiemelte: Európa megmentéshez nekünk azok adhatják a legnagyobb segítséget, akiknek most mi segítünk.
nov. 26
12:30
Orbán Viktor: azt adjuk az üldözött keresztényeknek, amire nekik szükségük van (Infostart)
Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál valódi értékeinek forrásához, keresztény identitásához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten.
nov. 26
12:33
Akár éveket is kaphat Póczik, ha ő van a hangfelvételeken (ATV)
A jelenlegi sajtóhírek szerint nem beszélhetünk bűncselekményről az Audi-földeket illetően, de ha kiderül, hogy irányított átminősítés történt, akkor már más a helyzet – egyebek mellett erről beszélt Futó Barnabás ügyvéd az ATV Start című műsorban. A Borkai-botrányban érintett Póczik József pedig több év szabadságvesztést is kaphat, ha bebizonyosod
nov. 26
12:36
Karácsony Gergely 20 ezer forintot adna a nyugdíjasoknak (Infostart)
A főváros vezetése szeretné létrehozni a Budapesti Idősügyi Tanács intézményét, ez a különböző szervezetek rendszeres fórumaként segítené a fővárosiak nagy többsége által támogatott program végrehajtását - mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Budapesti Nyugdíjas Parlament ülését megnyitó beszédében.
nov. 26
12:39
Videón, ahogy Gera Marina könnyeivel küszködve átveszi a Nemzetközi Emmy-díjat (SzMo)
A legjobb színésznőnek járó elismerést kapta az Örök tél című filmben nyújtott alakítása miatt.
nov. 26
13:03
Mesterházy is megszavazná az új Európai Bizottságot (ATV)
Várhelyi Olivér szakmaiságával nincsen probléma, csak a függetlenségével – egyebek mellett ezt mondta Mesterházy Attila az ATV Start című műsorban. A szocialista képviselő azonban maga is igent nyomna a Bizottság megválasztására, ha ő maga EP-képviselő lenne. A 2022-es parlamenti választásokkal kapcsolatban pedig megjegyezte: az összefogás, közös l
nov. 26
13:09
Nesze neked falusi csok: két számjegyű ingatlanár-drágulást hozott a támogatás (Pénzcentrum)
A falusi csok bevezetése óta eltelt öt hónapban 18 százalékkal nőtt a kereslet az érintett településeken, a lakóingatlanok átlagára pedig 10 százalékkal emelkedett. A Veszprém, Somogy és Pest megyében lévő települések a legnépszerűbbek...
nov. 26
13:09
Gyurcsány: Puccskísérlet történt 2006-ban (Igényesférfi.hu)
A volt miniszterelnök YouTube-csatornáján értékelte a 2006-os eseményeket.
nov. 26
13:15
Orbán Viktor: Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény gyökereihez (Ripost)
Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál valódi értékeinek forrásához, keresztény identitásához – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten.
nov. 26
13:15
Budapesti Idősügyi Tanács felállítását javasolja Karácsony Gergely (Igényesférfi.hu)
A főváros elkezdi a budapesti idősotthonok fejlesztését, kapacitásuk bővítését – tette hozzá a főpolgármester.

Keresés