Kedden ülésezett ugyanis az Általános Ügyek Tanácsa, ami a tagországok uniós minisztereit foglalja magába, az ülésen pedig elkészítették volna következtetéseiket az úgynevezett éves jogállamisági párbeszédről is.
Imádják a szigetországban ezeket az ünnepeket, ugyanis mind egy-egy újabb alkalom, hogy a szexi nők megmutassák, amijük van. Idén is alaposan odatették magukat, a férfiak nem győzték kapkodni a fejüket...
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője többek között Várhelyi Olivér jövőjéről, Navracsics Tibor múltjáról és a budafoki MSZP-sekről beszélt az ATV Egyesen Beszéd című műsorában.
Maffia, botrány, tolvaj, csaló, lakásmaffia - és hasonló kifejezések nem jelenhettek meg hozzászólásként az előző polgármester idején a kerület közösségi oldalán.
Mindkét oldalnak félre kell tennie minden sérelmet, hogy a város érdekében megegyezés szülessen - jelentette ki keddi nagykanizsai sajtótájékoztatóján Balogh László, miután az októberi választásokat követően a közgyűlésnek nem sikerült elkezdenie a munkáját.
A lap úgy tudja, hogy az önkormányzati választási eredmények ismeretében a kormány több ponton is módosíthatja a választási törvényt a következő időszakban. Konkrét döntés még nem született.
A köztársasági elnök szerint ebben fontos szerepet játszik a paksi atomerőművi új blokkjának felépítése, a közlekedés zöldítése, az ipari termelés átalakítása és a folyamatos erdőtelepítés is.
Döbbenetes tetoválást csináltatott a pásztói csecsemőgyilkossággal vádolt anya volt élettársa. M. János egy keresztet varratott magára, azon római számokkal a 2018.01.01. dátum szerepel – az a nap, amikor Mónika megszülte és a vád szerint különös kegyetlenséggel meggyilkolta gyermekét.
Valaki vette a fáradtságot, és felmérést készített, hányszor teszi ezt egy átlagos férfi. Az embereket nem csak az eredmény sokkolta, hanem az is, miért készít egyáltalán ilyen felmérést bárki. A dologban ugyanis van egy csavar...
A Talentis Agro Zrt. kizárólagos tulajdonába került a több agrárérdekeltséget, köztük a több mint fél évszázados szakmai múltra visszatekintő Gödöllői Tangazdaság Zrt.-t is magában foglaló Kartali Vagyonkezelő Zrt – tudatta kedden a Mészáros-csoport kommunikációs igazgatósága.