2019. november 18. hétfő

nov. 18
9:45
Varga: A gazdaság hasít, köszöni jól van (ATV)
A magyar gazdaság hasít és köszöni szépen, jól van - mondta Varga Mihály a Hír Tv-ben. A pénzügyminiszter szerint a legfontosabb cél nem az, hogy “a makroszámokban gyönyörködjünk”, hanem hogy legyenek munkahelyek. Brüsszelben vastagon működik a kettős mérce - állította.
nov. 18
9:54
Az Országos Roma Önkormányzatnak "még mindig tart" október 13. (Infostart)
Megtámadták az önkormányzati választási eredményt, így annak eredménye még nem emelkedhet jogerőre.
nov. 18
9:57
Várhelyinek ma délig írásban kell szakítania Orbán Viktorral (ATV)
Arra kérjük Várhelyi Olivért, adja írásba, hogy szakít az Orbán Viktorhoz fűződő múltjával - ezt a felhívást az európai szociáldemokraták intézték a magyar biztos-jelölthöz, akinek ma délig kell a “pótvizsgán” öt olyan kérdésre választ adni, ami lényegében az orbáni politika megtagadását jelenti.
nov. 18
9:57
Megépítjük a magyar egészségügy zászlóshajóját – Bedros J. Róbert a dél-budai szuperkórházról (Igényesférfi.hu)
„Tesszük a dolgunkat, hogy megépítsük a magyar egészségügy zászlóshajóját” – mondja a dél-budai szuperkórház építéséért és üzemeltetéséért felelős miniszterelnöki megbízott a Mandinernek. Bedros J. Róbert, hacsak nem kap más utasítást a kormányfőtől, meg fogja építeni a komplexumot. Konopás Noémi interjúja.
nov. 18
10:03
Jakupcsek Gabriella döbbenetes vallomása (ATV)
A műsorvezető eddig ismeretlen függőségéről és lányával való kapcsolatáról is beszélt.
nov. 18
10:12
Történelmi áttörést jelenthet a rákmegelőzésben egy magyar szoftver (Infostart)
Egy magyar, rákkutatásban használt fejlesztés nyerte meg az idei Get in the Ring! V4 regionális startup- és innovációs versenyt. A szoftver segítségével meg lehet találni azokat a géneket, amelyek egy adott személynél a daganatot okozzák és a személyre szabott terápiát lehet használni - mondta az InfoRádiónak az Oncompass Medicine tudományos igazga
nov. 18
10:21
Váratlan: Puzsér megelőlegezi a bizalmat Karácsonynak (ATV)
Nem hiszek Karácsony Gergelyben, nem hiszek a programjában, nem hiszek a mögötte álló pártokban és bűnszövetkezetekben, budapestiként azonban kötelességem támogatni azon törekvéseit, amelyek megítélésem szerint egy élhető és zöld városhoz vezetnek - írta Puzsér.
nov. 18
10:21
Orbán Viktor: Nehéz próbatétel jön, de optimista vagyok (BorsOnline)
Nehéz próbatétel előtt állunk, mert az előrejelzések szerint a nyugat-európai gazdaságokra hidegebb, borúsabb idők jönnek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Pozsonyhoz tartozó Dévényben vasárnap.
nov. 18
10:27
Mozgalomként folytatja munkáját a Független Diákparlament (ATV)
A bürokratikus keretektől megszabadulva mozgalomként folytatja munkáját a Független Diákparlament. Ezáltal hatékonyabban és gyorsabban szervezhetnek például megmozdulásokat is. A cél azonban nem változott, továbbra is egy korszerű oktatási rendszerért harcolnak a fiatalok.
nov. 18
10:30
Így néz ki Fehéroroszországban a parlamenti választás (Infostart)
Nem "sikerült" ellenzéki képviselőnek bejutnia az előre hozott választásokon. 77 százalékos volt a részvétel.
nov. 18
10:39
Durva lesz: így szívatják meg a KATA-sokat jövőre (ATV)
A munkaerő-kölcsönzőknél és a médiában dolgozók sem lehetnek nyugodtak, a Pénzügyminisztérium nem tagadta, hogy alapos ellenőrzésekre lehet számítani a jövőben.
nov. 18
10:51
L. L. Juniornak elege lett: ultimátumot adott (ATV)
Még mindig nem tudnak megállapodni gyermekük, Lacika felügyeletéről szülei. Kiderült, hogy L.L. Junior azt szeretné elérni, hogy volt párja, Csilla a jövőben köteles legyen bemutatni a párját, akivel együtt kívánja nevelni a közös kisfiukat.
nov. 18
10:51
Külföldieket dobált üvegekkel egy férfi a 17-es villamoson, miközben azt kiabálta nekik: „kurva arabok” (SzMo)
Felvételek is készültek az esetről.
nov. 18
11:00
Kilátátás-perspektívák (Alternatív Energia)
Különös látvány fogadja azt, aki a Széchenyi-hegyen, a kilátótól pár lépésnyire, kirándulás közben nem az orra elé néz, vagy a panorámát fürkészi, hanem felfelé tekintget: az egyik fenyő csúcsán ugyanis egy klasszikus ülőpad
nov. 18
11:00
Cementszállító balesetezett Budapesten: káosz, nem jár a villamos (Ripost)
Az utasokat a X. kerületben pótlóbuszok viszik a forgalmi akadály miatt.
nov. 18
11:15
Estére eláll az eső, de jön helyette valami más (ATV)
Továbbra is viszonylag enyhe időnk lesz, néhol később még a nap is kisüthet.
nov. 18
11:21
Hadházy feljelenti az ügyészséget, mert Simonka Györgyöt nem tették előzetesbe (SzMo)
A képviselő szerint a Simonka-ügy vádiratának bevezetőjében maga az ügyészség írja le, hogy „bizonyítékai voltak, hogy Simonka megpróbált nyomozókat lefizetni, tanúk és gyanúsítottak vallomását befolyásolni, megváltoztatni és bizonyítékokat eltüntetni”.
nov. 18
11:27
Lattmann: Nehéz helyzetben van Várhelyi Olivér (ATV)
Bár az írásbeli kérdek megugorhatóak, mégsem egyszerű Várhelyi Olivér helyzete – mondta el Lattmann Tamás az ATV Start című műsorban. Válaszaiban ugyanis az elmúlt évek politikájától kell elhatárolódni, amelynek brüsszeli képviselője ő maga volt. A nemzetközi jogász szerint Várhelyi szakmailag alkalmas, de az sem lepné meg, ha Orbán Viktornak már ú
nov. 18
11:33
Vajna Tímea 13 milliárdos adósságot is örökölt (SzMo)
Fél év alatt több mint a duplájára nőtt Andy Vajna egykori cégének adóssága.
nov. 18
11:35
Hajótemető a Tiszán: a rozsda eszi az uszályroncsokat Szegednél (SzMo)
Van olyan uszály, amelyben már a növények is megtelepedtek.
nov. 18
11:39
Süli János: a paksi bővítés "bonyolultabb kérdés, minthogy azt a lakosságnak fel lehessen tenni" (444.hu)
Az atomminiszter elárulta: a tavalyi Putyin-Orbán találkozó adott lendületet a Roszatomnak, de átadási határidőt már nem ígért.
nov. 18
11:45
Történész: A polgári demokrácia romokban hever, egy tekintélyelvű rendszerben élünk (ATV)
Krausz Tamás szerint annak, hogy Lázár János virágot vitt Horthy Miklós sírjára, világos üzenete van: az, hogy a Fidesz egy hasonló politikai rendszerre vágyik, mint ami a két világháború között volt jellemző Magyarországon.
nov. 18
11:51
Elképesztő, mit művelt Korda György 80 évesen (ATV)
Balázs Klári és Korda György Nyíregyházán adott teltházas koncertet, videó is készült arról, ami történt.
nov. 18
11:51
Nagy István: Válságban az európai méhészet (Igényesférfi.hu)
Az agrárminiszter tájékoztatása szerint a méhek téli halálozási aránya 5-10 százalékról 25-40 százalékra nőtt.
nov. 18
11:57
Mennyire asszimilálódott a zsidóság a Monarchia idején? (Igényesférfi.hu)
A zsidóság társadalmi és gazdasági téren is sikeres volt a dualizmusban, de az asszimiláció nem volt teljesen sikeres – hangzott el a Milton Friedman Egyetem vitaestjén.
nov. 18
12:03
Szülők követelik Káslertől, hogy vonja vissza a kötelező beiskolázást 6 éves korban (ATV)
A Szülői Hang nevű szervezet videóüzenetet küldött a miniszternek, amelyben - a nyilvános szereplést vállalva - hangot adnak aggodalmuknak.
nov. 18
12:03
Botrány egy budapesti iskolában, ezt etették meg társai a 11 éves lánnyal (Ripost)
A kislányra több gyerek támadt rá és durva dolgokat műveltek vele.
nov. 18
12:03
Szijjártó: Támogatjuk Uganda biztonságát és gazdaságának fejlesztését (Igényesférfi.hu)
Az Afrikából kiinduló migrációs hullámokat csak fejlesztési támogatás nyújtásával lehet megelőzni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
nov. 18
12:05
Elkészült a halálutak listája, kiderült, miért halnak meg a legtöbben (Ripost)
Itt a durva bizonyíték: életveszélyes, ha valaki nem köti be magát! Megint nőni kezdett a személyi sérüléses balesetek száma tavaly, idén pedig a szeptember és október annyira durva volt, hogy a rendőrség „vörös kód” riasztást adott ki.
nov. 18
12:06
Továbbra sincs jogerős végeredménye a roma nemzetiségi országos választásnak (Alternatív Energia)
A megismételt szavazás eredményét is megtámadták, a többi nemzetiségi eredmény már jogerős.
nov. 18
12:15
Harmadjára sikerült elítélni az uzsorával vádolt házaspárt (ATV)
Kétszer is hatályon kívül helyezték a döntést, majd megismételt eljárásban Gyulai Törvényszék megállapította annak a kevermesi házaspárnak a bűnöségét, akiket az elsőfokon eljáró a Békéscsabai Járásbíróság 4 rendbeli folytatólagosan, társtettesként elkövetett uzsora-bűncselekmény miatt az ellenük emelt vád alól felmentett.
nov. 18
12:39
Már az Európai Bíróság előtt van a Stop Soros elleni eljárás (ATV)
Az EB nyilvántartásba vette a Stop Soros ellen indított eljárást, miután az Európai Bizottság tavaly beperelte Magyarországot a törvénycsomag miatt. Az ítélethozatalig akár másfél év is eltelhet.
nov. 18
12:45
Megszorításokra kényszerül a Budapesti Fesztiválzenekar, több programot lemondanak (SzMo)
A hazai programok közül szünetelnek a zenekar partneriskoláit szolgáló Hangszerkóstolók, a Lásd, amit hallasz! filmverseny, a BFZ bekopog! program, a templomi koncertek és az idősotthonokba szervezett kamarakoncertek is.
nov. 18
12:51
Süli János: A Putyin-Orbán találkozón is volt szó a paksi szerződés-módosításról (ATV)
A Putyin-Orbán találkozón szóba került a Paks2 pénzügyi szerződés módosítása, amiről magyar-orosz tárgyalások folynak, “annyiban, hogy ennek a végére kell érni” - nyilatkozta az atv.hu-nak Süli János. A Paksért felelős miniszter megerősítette: arról tárgyalnak az oroszokkal, hogy a 10 milliárd eurós hitelt csak akkor kelljen elkezdenünk törleszteni
nov. 18
12:51
Rétvári: A cél a közétkeztetés egészségesebbé tétele (Igényesférfi.hu)
Az egészségesebb étkezést szolgálta az iskolagyümölcs, illetve az iskolatej program is, amelynek megkilencszereződött a támogatása – fűzte hozzá az államtitkár.
nov. 18
13:03
Strasbourgban támogatta, itthon ügyet sem vetett a Fidesz a török agressziót elítélő nyilatkozatra (ATV)
Az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén a kormánypárti képviselők nem vették tárgysorozatba a határozatot.
nov. 18
13:09
Izraeli főrabbival találkozott Orbán Viktor (Igényesférfi.hu)
David Lau, Izrael állam askenázi főrabbiját fogadta a Karmelita kolostorban Orbán Viktor.
nov. 18
13:12
Egyensúly, feszkó és vibrálás (Alternatív Energia)
Kell egy könnyebb vörös a rőt ételekhez és egy mélyebb a beszélgetésekhez, mert a borban a legjobb a beszélgetés. A sárkánykígyó tekergőzött a porban, a hatalmas leopárd fölé magasodva próbálta elkapni, mancsával oda-oda csapva, a kígyó pedig néha megharapta. Majdnem így nézett ki a dolog, a kígyó tényleg bátran kitátotta száját és el-elkapta a ci
nov. 18
13:14
Hadházy: Az ügyészségnek bizonyítékai voltak Simonka ellen, mégsem kezdeményezték előzetes letartóztatását (Alternatív Energia)
Erre a Simonka-ügy vádiratának bevezetője alapján hívta fel a figyelmet a politikus.
nov. 18
13:16
A kormányt nem érdekli a budapesti Tudományos Világfórum (Alternatív Energia)
A magyar kormánytagok közül senki nem lesz ott a Magyar Tudományos Akadémia
nov. 18
13:18
Papp Sándor Zsigmond: A kiömlött színek (Alternatív Energia)
„Egészen biztos vagyok benne, hogy nagymamám egészen másként nézne az őszre, és szinte lelkesen idézné fel az Itt van az ősz, itt van újra szinte már reklámnak beillő strófáit, ha egyszer Provence-ban éli meg ezt az évszakot.”
nov. 18
13:33
Emmi: Nincs a kormány előtt olyan előterjesztés, ami kórházak bezárásáról szól (ATV)
Az Emberi Erőforrások Minisztréiuma rövid közleményben reagált arra a hétfőn megjelent hírre, miszerint a kormány több vidéki kórház aktív ellátását szüntetné meg, és teljes kórházi osztályokat zárna be.
nov. 18
13:39
A Mátrai Erőmű bezárását sürgeti az Lmp (Igényesférfi.hu)
A pártnak arra is van elgondolása, miként lehet körültekintően kivenni a rendszerből a Mátrai Erőművet – közölte Csárdi Antal.
nov. 18
13:45
Hatoldalas dokumentumban válaszolt Várhelyi az EP külügyi bizottságának (Alternatív Energia)
Ebben gyakorlatilag „felmondja” az Európai Unió vonatkozó jogszabályainak és alapvető értékeinek gyűjteményét.
nov. 18
13:45
A Fidesz elveszíti alelnöki posztját a Néppártban (ATV)
A kormánypárt még mindig nem teljes jogú tag, így nem adhatnak jelöltet.
nov. 18
14:03
Késsel rabolta ki a férfit a kisfiú (Igényesférfi.hu)
Egy gyűrűt sikerült zsákmányolnia a gyereknek.
nov. 18
14:09
Matolcsy szerint kivételes korszakban és kivételes országban élünk (ATV)
A jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíjprogram oklevélátadó ünnepségén, ahol megjegyezte, hogy az ország az elmúlt tíz évben kivételes társadalmi, gazdasági és szellemi eredményeket ért el.
nov. 18
14:09
Szijjártó: Magyarország és Észtország megállítani akarja a migrációt (Ripost)
Magyarország és Észtország közösen lép fel azért, hogy a migrációs folyamatokat a nemzetközi közösség ne ösztönözni, hanem megállítani akarja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
nov. 18
14:09
Emmi: A kormány nem tárgyalt „kórházbezárásokról” (Igényesférfi.hu)
A minisztérium cáfolta a Népszava értesüléseit.
nov. 18
14:15
Súlyos népbetegség pusztítja a magyarokat: ezekben a megyékben igazán nagy baj (Pénzcentrum)
A 21. század egyik legnagyobb egészségügyi kihívása a 2-es típusú cukorbetegség. A magyar lakosságnak mintegy 15 százalékát érinti, és a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságát akár 6-szorosára is emelheti. Az Európai...

Keresés