Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a Karmelita kolostorban fogadta Patrick J. Deneen amerikai politológus professzort, akinek A liberalizmus kudarca című kötetét a napokban mutatják be Budapesten - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A Törvényalkotási Bizottság fideszes alelnöke szerint nem tekinthető véleménynyilvánításnak, hogy az ellenzéki képviselők hangszóróval mennek az ülésterembe, vagy elállják a házelnök útját.
Az egészségügyben fontos a szakdolgozók középfokú oktatása, mert aki fiatal korában kerül közel a szakmához, várhatóan több ideig a kórházakban marad. Ezért is előnyös az, hogy a Semmelweis Egyetem már négy szakképző középfokú iskolát tart fenn – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az egyetem rektora.
„A Magyar Szocialista Párt számára teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a XXII. kerületi ellenzéki többségű önkormányzati testületben az MSZP két képviselője - az ellenzéki megállapodással ellentétben - az alakuló ülésen a Fidesszel és szatellitszervezeteivel szavazott” – írja közleményében a szocialista párt.
Az új Puskás Aréna felépülése azt bizonyítja, hogy a labdarúgás nem halt meg Magyarországon - mondta a 61-szeres válogatott Mészöly Kálmán az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában.
A kommunizmus 30 évvel ezelőtti bukását nevezte a 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb fordulópontjának Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. A nemzetközi konferencián Kövér László pedig úgy fogalmazott, hogy az európai demokrácia ebben a korszakban volt a legerősebb.
Eredményt hirdettek a hónapokkal ezelőtt kiírt múzeumi pályázatokon. A fideszes önkormányzatok megkapták a kért összeget, az ellenzékiek csak a töredékét.