A jövendöléssel foglalkozók meggyőződése szerint az apró barna bőrfoltok elárulhatják, hogy mi vár ránk majd az élet bizonyos szakaszaiban, egyesek a sorsunkat, illetve jellemünket is ki tudják olvasni az elhelyezkedésükből.
A füldugulás rendkívül gyakori tünet, a legtöbb esetben igen zavaró, de ritkán akár fájdalmas is lehet. A füldugulás nem betegség, hanem többféle betegség vagy probléma következtében kialakuló tünetről van szó. Ennek megfelelően kezelését csak orvosi vizsgálat után lehet elindítani, ha a füldugulást kiváltó okot sikerült azonosítani.
A Bartholin-mirigy a hüvelybemenetnél helyezkedik el, mindkét oldalon megtalálható a nagyajkak alsó harmadában. Amennyiben a mirigy begyullad, duzzanat, pirosság, fájdalom, láz jelentkezhet, míg előtte a legtöbb beteg a mirigy létezéséről sem tudott.
Mindig azok a legjobb filmek, amelyek végén néhány percig még meredten nézel a képernyőre, és próbálod feldolgozni a váratlan, ugyanakkor hihetetlenül...
Számos veszély leselkedhet az emberre, ha mosatlanul próbálja elfogyasztani a gyümölcsöket, zöldségeket, egyrészt a vegyi anyagok miatt, másrészt a kórokozók miatt, amelyek rajta lehetnek a mosatlan élelmiszereken és ezáltal akár megbetegedést is okozhatnak.
Csütörtökön a stájer-karintiai határon található síterep is megkezdte az idei szezont. Turracher Höhen jelenleg egy lift és 400 méter pálya üzemel. Gyönyörű havas táj fogadja a szezon első síelőit, a pályákon is egy méter fölötti a hóréteg.
Nem létezik két ugyanolyan párkapcsolat. Egyes szerelmek hatalmas tűzzel indulnak, majd hirtelen, minden magyarázat nélkül kialszik a láng. Másoknak...
A 300 milligrammos Milurit nevű köszvény elleni tabletta egyik gyártási tételébe a csomagolás során kevesebb - 100 milligramm - hatóanyagot tartalmazó tabletta került.
Izland után hazánkban van a legnagyobb felszíni termálvízkészlet a világon. Ilyenkor – az őszi-téli időszakban – sokan csak lazítani járnak a fürdőkben, de vizüknek gyógyító hatása is van.
Kiemelkedően sok szavazatot kapott a Castle of Mind fejlesztő táblajáték, amely idén nem csak az internetes szavazók közönségdíjasa, hanem a Játszónap kedvence is lett.
Azt mondják, egy igazán jó kapcsolatban nincsenek tabuk, és ez igaz is lehet, abban az értelemben, hogy bármiről lehet, sőt sokszor kell is beszélni....
Kevés olyan család létezik Magyarországon, amelyben egyetlenegy ember sem függő vagy szenvedélybeteg. Ha képesek együttműködni, változtatni aggasztó viselkedésükön, felismerik a szenvedélybetegségük létét és súlyosságát, a család is támogatóbb.