Újítással rukkolt elő a Mol-csoport, szeptembertől ugyanis 50 prémium kategóriás, Mercedes-Benz A osztály is a limósok rendelkezésére áll a közösségi közlekedésben.
Az Ötöslottó 38. heti legszerencsésebb játékosa 1,846 milliárd forinttal gazdagodott a szombati sorsoláson. Ez számít az Ötöslottó idei évének legnagyobb nyereményének, a játék történetének pedig 18. legnagyobb főnyereményének...
Kétszer gombolnak le pénzt a turistáktól a Halászbástyán. A budapesti panorámára vágyók a belépő megváltása után odafent szembesülnek azzal, hogy a teljes kilátásért ismét fizetniük kell. A díjat egy vendéglátóhely szedi. Azzal trükköznek, hogy a belépő valójában egy kupon és az ára levonható a fogyasztásból. A több mint 800 forintos jegy egy pohár
Szigorítaná a szociális segély feltételeit januártól a kormány. Az erről szóló sajtóértesülést nem cáfolta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.
– Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra – jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott kedden újságíróknak nyilatkozva.
Elkezdődött a fagyszezon - írja honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szolgálat közlése szerint a múlt heti nyárias idő után rögtön itt a fagy. Ráadásul nem csak talajmenti fagy volt az országban. A Nógrád megyei...
Párttá alakulással kerülné ki a bevándorlási különadót a Migration Aid. A törvény kijátszásának megakadályozásáról kapcsolatban kérdeztük Magyarország élőben című műsorunkban Bajkai Istvánt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét.
– Éjjeli Őrség néven párttá alakulna a Migration Aid nevű, a menekültek segítésével foglalkozó szervezet, hogy elkerülje a 25 százalékos bevándorlási különadót, mivel az a pártokra és a politikai szervezetekre nem vonatkozik.
A NASA új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésében vehet részt az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban működő Űrdozimetriai Csoport, amely passzív dózismérő detektoraival járulhat hozzá a küldetés sikeréhez.
Hódmezővásárhely – Születésnapi ünnepségen verte halálra az édesapját egy férfi. Apa és fia először vitatkozni, majd dulakodni kezdtek. A férfi egy nagy üstkavaró lapáttal fejbe verte fiát, aki erre ököllel többször arcon ütötte az apját. Az apa elájult, fejsérülésekkel vitték kórházba, ahol egy órán belül meghalt.
Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az EuroSkills Budapest 2018 - a szakmák Európa-bajnokságának ünnepélyes megnyitóján.
Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az EuroSkills Budapest 2018 - a szakmák Európa-bajnokságának ünnepélyes megnyitóján.
Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.
Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint mivel az ukrán törvények nem tiltják a kettős állampolgárságot, az e körül kialakult ügy célja a magyarok elleni hangulatkeltés volt.
Nagykarácsony – Egész eddigi életüket hátrahagyva, beteg gyermekük miatt költöztek egy olcsóbb, rosszabb állapotú lakásba Kamilla (5) szülei, hogy a kislánynak biztosítani tudják több százezer forintos gyógyszereit, amelyek elengedhetetlenek a gyógyuláshoz.
Alig több mint fél hónapjuk maradt hátra a hajléktalanoknak, és onnantól tilos lesz közterületen életvitelszerűen élni – ezt a módosítást még júniusban szavazta meg a parlament. Az ellenállás akár elzárással is járhat. Mégis nagy a bizonytalanság a területen, hiszen nemcsak a helyzet rendezését segítő forrásokban nincs megegyezés, de a „célokban” s
Lázár János kormánybiztosként felel a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság által ellátott állami feladatok koordinálásáért - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.
A volt miniszter kormánybiztosként felel a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság által ellátott állami feladatok koordinálásáért.
Ügyeskedők jelenhetnek meg az ingatlanpiacon az áfaemelés következményeként: a leendő vásárlók milliókat bukhatnak a vámszedők miatt. Az ATV Híradónak nyilatkozó szakértő átmeneti szabályok bevezetését sürgeti a vásárlók védelmében. A Pénzügyminisztérium egyelőre nem reagált arra, hogy terveznek-e bármilyen szabálymódosítást.
Románia legmagasabb országútján, a Dél-Kárpátokban 2100 méter magasságban három autó és egy kisbusz került az úttestre fagyott jég fogságába, őket kellett kimenteni.
Ijesztő történet: egy helyi járatú szegedi busz éppen a megállóba próbált befordulni, amikor kitörte a megálló üvegtábláit a helyéről, amelynek darabjai egy ott várakozó lány testére zuhantak.
A Népszava úgy tudja, hogy tartalmi ügyekben megszületett az egyezség, már csak a kormány és a főváros között létrejött megállapodás bejelentésének körülményei kérdésesek.
Hivatalos: a Corvinus fenntartói joga a Palkovics László vezette ITM-hez kerül. A miniszter a debreceni BMW-beruházás felelőse is lesz, mégpedig kormánybiztosként - derül ki a Magyar Közlönyből.