Egekben a személyi kölcsönök igénylése, az átlaghitel már az egymillió forintot is eléri, miközben több mint 50%-kal emelkedett a személyi hitelfelvételi kedv az előző év azonos időszakához képest. A szakértők elmondták: a legtöbben lakáscélú kiadásokra igénylik, de még vannak olyanok, akik előző hiteleket váltanának ki belőle. Arról is beszéltek a
Támogatta Czukor József kinevezését az Információs Hivatal élére az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi zárt ülésén - tájékoztatták a testület tagjai a sajtót a tanácskozás után.
Jövő hétfőn búcsúztatják a hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után múlt szerdán elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai, háromszoros világbajnok párbajtőrözőt, a Nemzet Sportolóját.
„Orbán Viktor értelmetlen harca az Európai Unió ellen egyre több kárt okoz Magyarországnak. A lúzer kormány korrupt ügyletei miatt Magyarország több mint 500 milliárd forintnyi uniós támogatást veszíthet el” – írja közleményében Niedermüller Péter.
Egy új alapszabály elfogadásával rugalmasabbá tenné az LMP vezetését Keresztes Lóránt. A párt elnöke csak hiteles ellenzéki szereplőkkel tud elképzelni együttműködést az önkormányzati választásokon.
Magyarország legjobb 100 borát gyűjtötte össze egy frissen megjelent kiadvány. A zsűriben kizárólag elismert, WSET diplomával rendelkező szakemberek, nemzetközi borakadémikusok kaptak helyet, akik szigorú és profi körülmények között...
Szalay-Bobrovniczky Vince a puskaporos olvasói levelek nagymestere, korábban Rényi kolléga díjazása miatt tiltakozott, de én is kaptam tőle olyan kioktatást, hogy csak úgy füstölt.
A KSH adatai alapján folyamatosan emelkedik a nyugdíjak reálértéke, a nyugdíjas szervezetek mégis jelentősebb emelést szeretnének. Ön elégedett a nyugdíjával?
- Sejtelmes mosollyal közölte Demszky Gábor, hogy függetlenként visszatérne a politikába. Az egykori főpolgármester, nem másért térne vissza, minthogy "leterítse a fenevadat".
Három napon át ad otthont a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, a kutyavezetők és szolgálati kutyák VIII. országos versenyének. 2018. szeptember 25. és 27. között a szolgálati ebek különböző kategóriákban mérettetik meg magukat.
Idénre 4,2 százalékos növekedést és 3 százalékos inflációt, jövőre pedig 3,2 százalékos növekedést valamint 3,5 százalékos inflációt jelez előre a GKI – számolt be erről kedden sajtótájékoztató keretében Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.
Minden magyar állampolgár élete a tét – olvasható a Liberálisok közleményében, akik egy rendezett, átlátható egészségügy érdekében bevezetnék a vizitdíjat.
Mintegy 16 ezer aláírást gyűjtöttek össze eddig azok a civil aktivisták, akik az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését és az ápolási díj megduplázását követelik az Országgyűléstől. Az egyik cél elérésére az InfoRádió értesülése szerint jó esélyük van.
Járműhiba miatt nem közeledik a 2-es metró az Örs vezér téri végállomás, illetve a Deák Ferenc tér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán.
2016-ban a megújuló energiaforrásokból származó villamos energia 30 százalékát tette ki az Európai Unió teljes bruttó villamosenergia-fogyasztásának. Az EU tagállamok közül ugyanakkor mindössze 5 olyan volt, ahol a megújuló energia...
Jogerősen három év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a Nyíregyházi Törvényszék egy férfira, aki idén májusban megütött egy jegyvizsgálót a vonaton.
100, illetve 25 millió forintra büntette a Ryanair és a Wizzair diszkont légitársaságokat a fogyasztóvédelmi hatóság - tudta meg az ATV híradója a Fővárosi Kormányhivataltól.
Megbírságolta Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és a Wizz Air légitársaságokat a nyári poggyászkezeléssel, illetve utasfelvétellel kapcsolatos súlyos mulasztások miatt. A kormányhivatal megállapította, hogy a társaságok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért mindkét vállalat esetében pénzbírságot szabott ki.
Szexuális felvilágosító tanfolyammal segítené az embereket Cicciolina. Olaszországban már korábban is oktatta a fiatalságot Staller Ilona a biztonságos szexre, most újabb lehetőséget szeretne kapni.