Lázár János kormánybiztosként felel a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság által ellátott állami feladatok koordinálásáért – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.
Az IKEA visszahívja a CALYPSO mennyezeti lámpák egyik szállítmányát, mert fennáll a kockázata, hogy a búrák leesnek. Az IKEA arra kéri a vásárlókat, akik 2016. augusztus 1. után vásároltak CALYPSO mennyezeti lámpát, hogy újfent...
Egy helyi járatú szegedi busz éppen a megállóba próbált befordulni, amikor kitörte a megálló üvegtábláit a helyéről, amelynek darabjai egy ott várakozó lány testére zuhantak.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány állítsa vissza a baloldali kabinetek idején használt nyugdíjemelési rendszert, ami az inflációt és a reálbérek növekedését is figyelembe vette.
A dohányzásellenes miniszterelnöki biztos a füstmentes Magyarországért dolgozik. Kedden a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. központjában járt, majd egy rövid videón mesélt a terveiről, a képernyő egyik felében pedig végig dohányzó embereket mutatnak. Közben még a telefon is megrezzen.
A külügyminiszter szerint Magyarország érdeke, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió között a lehető legmélyebb és legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre.
„Nem tűrjük, hogy az MSZP testéből darabokat kiharapdálva építgessék saját politikai pályájukat más ellenzéki pártok” – mondja Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Mandinernek. Tóth azt is leszögezi: a szocialisták nem hajlandók félni a Fidesz politikájától. Az MSZP vezetője szerint a Fidesz olyan társadalomfilozófiát követ, amiben vannak a kiváltságoso
Legkorábban október második hetében kerülhet az Országgyűlés plenáris ülése elé a Sargentini-jelentést elutasító kormánypárti határozati javaslat. Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszönte meg a nemzeti szuverenitás mellett kiálló EP-képviselők támogatását - írta szerdai számában a Magyar Idők.
Az ATV Híradója a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt kérdezte a főpolgármestert a következő ciklusról, illetve arról: mit szól hozzá, hogy Demszky Gábor lebegteti a visszatérést.
A robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az automatizáció különböző formáinak alkalmazása egyre több iparágban terjed. Ez a folyamat egyrészt egyre több előnnyel jár az azokat alkalmazó vállalatok számára, másrészt...
Nem javul a házasodási kedv, a népesedési mutatókat a csökkenő halálozási arány is javítja. Friss számokkal jelentkezett a Központi Statisztikai Hivatal.
Tarlós István főpolgármester-jelöltsége feltételéül szabta, hogy a Lánchidat és az Alagutat ne egymás után, 3 és fél éven át kelljen felújítani. Orbán megadta neki az ehhez szükséges forrásokat.
Bár a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a jelek szerint kezdi túltenni magát magánéleti válságán, az eredményei még meg sem közelítik a korábbi időket - többek között erre is felhívta a figyelmet a korábbi úszókapitány Hargitay András.
Az állami egészségügyre szoruló betegek egy része azért marad a hátrahagyott épületre hasonlító Kútvölgyi mellett, mert a János-kórház "még ennél is rosszabb" - írja a Napi.hu.
- Úgy hírlik, újabb öt évet vállal a főpolgármester: Tarlós István állítólag megállapodást kötött a kormányfővel, így teljesülhetnek a legfontosabb feltételei.