Majka szerdán este a SZIN Fesztivál színpadán bejelentette, hogy megszakítja a munkakapcsolatot Curtisszel, a rapper drogproblémái miatt. Ezt hosszasan részletezte Facebook bejegyzésében.
Augusztus 26-án, vasárnap 14 órakor lesz Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész végső búcsúztatása Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben - közölte a család, a Madách Színház és az Élet Menete Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
A Semmelweis Egyetem gólyáinak elindult a bulizás: 800 fő friss egyetimista lódul neki a gólyatábornak: Tata az úti cél, és a Déli pályaudvarról indultak. Már ott megkezdődött a móka, pár remek fotó is készült a fiatalokról.
Augusztus 23-án tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját, arra emlékezve, hogy 1939-ben ezen a napon írták alá a Molotov-Ribbentrop-paktumot.
Vastagbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos csütörtökön Budapesten, sajtót
Két év alatt mintegy 2,4 millió férfit és nőt vizsgálnak meg. Magyarországon évente ötezren halnak bele a vastagbélrákba, pedig az időben felismert betegség gyógyítható.
Siófok a Balaton fővárosa is lehetne és mint olyat, nem csak a strandolás miatt érdemes meglátogatni. Van is rá öt indokunk, mit érdemes felfedezni Siófokon és környékén.
A csődvédelmet kért Ikarus Egyedi Kft. legkésőbb 2025. szeptember 31-re vállalja adósságai megtérítését, amennyiben folytathatja a termelést, ezért megegyezést ajánlott a hitelezőknek.
Felborult egy autó az M7-es autópályán Szabadbattyán közelében, ezért lassulhat a forgalom a pálya Balaton felé tartó oldalán – közölte a rendőrség csütörtök délelőtt a honlapján.
Folyamatosan igyekeznek növelni a dolgozóik létszámát a boltosok, pedig három év alatt másfélszeresére nőtt az eladók bére. A foglalkoztatottak száma kétezer fővel kevesebb lett, az eladók létszáma nem változott év eleje óta, pedig...
Lakatos Andrást először kirúgták a T-Systems-től, a BKK rosszul működő online jegyrendszere miatt, most viszont a T-Systems-nek dolgozó, és a rendszert fejlesztő cég vezetője lett – írja az Index.
Minden tragédiát nehéz feldolgozni, kiváltképp, ha valaki önkéntelenül lesz annak részese. Mozdonyvezetők tucatjainak mégis ezzel a lelki teherrel kell megküzdeniük, amikor valaki öngyilkosságot követ el. Az idei évben – július 31-el bezárólag – 34-en vetettek véget életüknek a hazai vasúti területeken. Az egyik érintett járművezető arról beszélt a
Vége van Fásy Ádám szépségversenyének, ahol megválasztották a Magyarok Világszépét. Kiderült, ki képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában!
Hosszú távon trendszerűen növekszik a viharos napok száma Magyarországon, ezzel párhuzamosan fokozatosan nő a viharkárok gyakorisága is. Egy júliusban lefolytatott országos felmérésében a megkérdezettek 26 százalékával történt már...
Attól tart, hogy a „nyelvi lökdösődés egyszer csak testivé válik”, és azt mondja, van mitől félni. A Magyar Narancsnak adott interjúban beszélt arról is, miben tévedett súlyosan politikailag és erkölcsileg is.
Körforgalom építése miatt vasárnaptól szeptember végéig le lesz zárva az M0-ás autóút szigetszentmiklósi csomópontja, helyette a halásztelekit használhatják a közlekedők - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t.
Mire valaki felnő, sanszos, hogy rengeteg rossz szokása alakul ki. Vannak közöttük olyanok, melyeket fiatalon még kezelni lehet, de 30-on túl, a felnőttség jegyében érdemes tőlük megszabadolni. Ebből mutatunk most tizenkettőt, van közöttük...
Halála előtt pár nappal még leutazott Székhelyi Józsefhez Pál Tamás, aki elmondta: fájdalmai ellenére a színművész derűs maradt. A kolléga arról is mesélt, mikor kerültek közel egymáshoz, ami után Székhelyi már a pótfiaként emlegette őt.