A legfrissebb meteorológiai előrejelzéseket, illetve az EMMI Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztály szakmai javaslatát figyelembe véve az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság 2018....
Irányítása alatt az FTC sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy-egy Ligakupa- és Szuperkupa-győzelmet, valamint egy bajnoki bronz-, két ezüst- és egy aranyérmet szerzett.
Hatalmas botrány kerekedett abból, hogy egy kislány egy miskolci buszon vizet ivott, noha az a buszsofőr szerint megengedhetetlen és tilos a járatokon.
Húsz percig nem indult el vasárnap az egyik helyi járatú autóbusz Miskolcon, mert a buszvezető le akart szállítani egy családot, akiknek négy éves kislánya néhány korty vizet ivott a járművön. A család nem szállt le, ezért a sofőr a rendőröket hívta. A busztársaság szerint a sofőr - bár udvariatlan volt, de - a szabályoknak megfelelően járt el.
Elképesztő állapotban vannak az illemhelyek, sok helyütt felületes a takarítás. A dolgozók elkeseredésükben felvételeket készítenek, hogy dokumentálják a körülményeket.
Két baleset történt kedden délután az M0-s autóúton, torlódásra lehet számítani a XVII. kerület határában és Gyál környékén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A választási vereség után több ellenzéki pártelnök mondott le, most már közéjük tartozik az LMP egyik társelnöke is. A róla mondottakból és a tőle való idézetekből kisejlik, hogy nem is annyira külső, mint inkább belső okokkal magyarázható a visszavonulása.
Több mint 750 diák kényszerül költözni, mert a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola épületét oktatási célra alkalmatlannak nyilvánították a napokban. A felújítás akár egy-két évig is eltarthat.
Brian Dalton: Természetesen minden ügyvéd el akarja kerülni a technológiához kapcsolódó aggodalmakat, veszélyeket és az ügyfelek számára biztos értékeket akarnak közvetíteni.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ tájékoztatása szerint Magyarországon 16-an fertőződtek meg a nyugat-nílusi lázzal a múlt héten. Ez a legmagasabb szám az EU-ban az adott időszakban, szúrta ki a hvg.hu.
Alig két hét van már csak az iskolakezdésig, a családok már javában vásárolják a tanszereket. Bár ezek nem drágultak különösképpen, több szülő is úgy számol, hogy legalább 60 ezer forint szükséges az első osztály megkezdéséhez. A tankönyvek viszont az első 9 évfolyamban ingyenesek. A szakmai egyesület szerint ennek megvannak az árnyoldalai is.
Az Agerpres hírügynökség csíkszeredai tudósítója úgy értesült, hogy a medve előbb egy szeredai ház udvarára ment be, letörte a kerítést, majd elfutott, és behatolt az Octavian Goga Főgimnázium udvarára. A medvét végül lelőtték.
A politikus súlyosan igazságtalannak, méltatlannak és politikailag vállalhatatlannak tartja a párt etikai bizottságának nyári döntéssorozatát, és elvárja, hogy az LMP következő kongresszusa rehabilitálja társai jó hírnevét.
Igazán kötetlen, fesztelen légkörben találkozott Jean-Claude Juncker (63), az Európai Bizottság elnöke Arnold Schwarzeneggerrel (71), a Terminátorként világhírűvé vált filmsztárral, aki az elmúlt hetekben en forgatta új filmjét.
Legalábbis a Nemzeti Bank friss statisztikájából ez derül ki. A kormány gazdaságpolitikai sikerként könyveli el, a Bankmonitor azonban úgy számol, hogy a családok egyharmada egyáltalán nem is tud félretenni.