Az elmúlt évek gazdaságfejlesztési sikereit koronázza meg, hogy a BMW új gyárat épít Debrecenben, és a beruházás átírja a város jövőjéről alkotott elképzeléseket - mondta Debrecen polgármestere az MTI-nek azt követően, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette az új beruházást kedden en.
Lakhatás, rezsi, élelmiszer, közlekedés - erre megy el az átlagos magyar háztartás kiadásainak fele az Eurostat adatai alapján. De mire megy el a jövedelem másik fele, illetve mi a helyzet úgy általában Európában? A magyarországi...
A Jobbik volt elnöke az utóbbi hetekben már töltött fel a Facebookra rejtélyes videókat, amelyeknek közös jellemzőjük, hogy a 21-es szám több esetben is megjelenik. Az újabb poszt hétfőn este került ki a közösségi oldalára. Egy mindössze tíz másodperces videóról van szó, azzal a szlogennel, hogy „egy fecske is csinál tavaszt”:
Legalább tíz érem, köztük egynél több arany megszerzésében bízik Sós Csaba, a Glasgow-ban pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.
Előre kitervelten elkövetett emberölés gyanúja miatt kedden jogerősen elrendelték egy férfi letartóztatását, aki július 27-én este megölte volt élettársát Kapuváron - tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t.
Összegyűlhetnek a képviselői aláírások ahhoz, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésen foglalkozzon az ápolási díj és a devizahitel-károsultak ügyével – jelentették ki az LMP és a Jobbik politikusai.
A legfejlettebb országokat tömörítő szervezet, az OECD 34 tagállama közül Magyarországon a legrosszabb a rák halálozási aránya - vette észre a Menedzsment Fórum honlapja, az mfor.hu.
A drága árucikkek miatt nem voltak szigorúbbak az ellenőrzések a Formula 1-es Magyar Nagydíj helyszínén - emelte ki az InfoRádiónak a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatalának Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály osztályvezetője. Molnár Rita hozzátette: kifogásolt szabálytalanságok voltak, de kirívó esettel nem találk
Hétfőtől visszavihetők a gyógyszertárakba a szennyezett valsartan hatóanyagú vérnyomáscsökkentő készítmények a patikákba - mondta Szolyák Tamás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgató-helyettese...
Nem tudni, lesz-e kereskedelmi konfliktus az Európai Unió és az Egyesült Államok között - mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Az ELTE egyetemi tanára szerint, ha az európai és az amerikai kereskedelmi kapcsolatok erősek maradnak, az európaiak nem kötnek megállapodásokat Kínával.
Mezőgazdasági földterület Debrecen határában, a 33-as főút mellett. Ezen a területen és környékén épít gyárat a BMW Group, a beruházás értéke meghaladja majd az egymilliárd eurót. A debreceni gyáregység képes lesz ugyanazon a soron hagyományos robbanómotorral és elektromotorral ellátott járművek előállítására, és az új üzemben akár évi 150 ezer jár
Hiába van munkahelye, a magyarok többsége folyamatosan figyeli az álláshirdetéseket, remélve, hogy a jelenleginél jobb helyet talál magának. Ugyanakkor sokan vannak, akik ugyan nézegetik az álláshirdetéseket, ám félnek lépni, még ha...
Haynal Imre egyike volt azoknak, akiknek nevéhez nem fűződik semmilyen különös, a történelemkönyvekbe is bekerült esemény, és akikről éppen ezért hajlamos megfeledkezni a hálásnak nevezett utókor. Egyike volt azonban azoknak is, akik ember módjára tudták átélni a 20. század közepének vérzivataros évtizedeit – ez pedig egyáltalán nem kevés. Súlyos m
Telefonos applikációján keresztül értesíti ügyfeleit a Cib Bank, hogy augusztus 3-án 22:00 és augusztus 4-én 06:00 között elektronikus csatornáik nem lesznek elérhetőek. A Cib Bank tájékoztatása szerint az internetes, illetve...
- Több mint 8 ezer tonna magyar dinnyét exportál külföldre a Tesco. A kínálatban az áruházláncnak fejlesztett dinnyefajták is szerepelnek, például a hosszúkás magszegény és a bébidinnye.
Holnaptól az Aranyélet már nem csak az európai piacon hódít, hanem az #HBO amerikai streaming szolgáltatásain keresztül is megtekinthető lesz – írja Facebook-oldalán az HBO Magyarország.
A populizmust kezdtük kutatni, de annak hátterében valami sokkal kártékonyabbat találtunk: a törzsies gondolkodás újjáéledését, a tribalizmust - közölte legfrissebb kutatását bemutatva a Political Capital. Az elemzők lengyel partnerükkel, az Institute of Public Affairs-szel vizsgálták Magyarországon és Lengyelországban a populizmus társadalmi hátte
- Kiugróan sokat költünk alkoholra, dohányra és drogra. Az Eurostat egy nem régi elemzéséből kiderült: a magyar háztartások az uniós átlag dupláját, összes kiadásuk 7,6 százalékát fordítják ilyen célokra.
Kőomlás miatt halt meg egy 40 éves magyar hegymászó hétfő kora délután Olaszországban a Mont Blanc olasz oldalán, a 3773 méter magas Aiguille Noire de Peuterey hegyen.
Ma sem enyhült a kánikula, volt, ahol 38 fokos hőmérsékletet mértek. Mindenki másképpen próbálja átvészelni a forró napokat - egyesek a sötét szobára, mások a klímára szavaznak. A meleg alaposan megviseli a szervezetet, ezért fontos, hogy a hűtés mellett mindenki elég vizet igyon, és ha lehet, a legmelegebb órákban ne menjen a szabadba.
Az európai összehasonlítás szerint magasabb a születési arányszám azokban az országokban, ahol a nők nagyobb arányban dolgoznak. Az erről szóló Defacto-blogbejegyzés egyik szerzőjét, Zawadowski Ádámot kérdeztük a családtámogatás lehetséges módjairól. Interjúnk.