A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az erős törvényi felhatalmazás azért kell, mert folyamatos az Európát sújtó tömeges bevándorlás, és a „Soros-hálózat” meg a brüsszeli bevándorláspárti politika továbbra is migránsokkal próbálja elárasztani a kontinenst.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt Kubatov Gábor, a Fradi elnöke és Orosz Pál vezérigazgató. Kiderült, hol számítanának a jövőben Gera Zoltánra és elmondták, tárgyaltak-e Dzsudzsák Balázzsal a leigazolásáról.
A 203 milliméter átmérőjű, szovjet gyártmányú betonromboló gránátot a Fillér utcánál találták. Markovics Zita hozzátette, a Fillér utca 53. szám alatt talált gránát hatástalanításának idejére lezárják annak száz méteres sugarú környékét és a Fillér utcát. (MTI)
Varga Mihály pénzügyminisztert kérdezték az Inforádió Aréna című műsorban, többek között az 5 százalékos lakásáfa hosszabbításával kapcsolatban, amire elég egyenes, már-már egyértelmű választ adott. "Nem tervezünk hosszabbítást...
Hat társasházat ürítenek ki a II. kerületi Fillér utcánál, ahol szerda délelőtt egy 203 milliméter átmérőjű, szovjet gyártmányú betonromboló gránátot találtak – tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje az MTI-t.
Hat társasházat ürítenek ki a II. kerületi Fillér utcánál, ahol szerda délelőtt egy 203 milliméter átmérőjű, szovjet gyártmányú betonromboló gránátot találtak - tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje az MTI-t.
Már gyermekkorában is sokkal jobban foglalkoztatták a felhők, mint másokat, és bár végzett geográfus, a meteorológiát autodidakta módon tanulta ki. A Heavenman művésznevű viharvadász ma már „egy kis dörgés” miatt nem indul neki.
Drágult több termék ára, a hosszú időn át gyengélkedő forint meghozta a hatását. Az építőiparban 7-8 százalékos drágulás várható és a fuvarozók is áremelésre készülnek. Nehéz megjósolni, hogy a 400 forintos benzin mennyire hajtja majd az inflációt. A GKI elnöke azonban úgy látja, az MNB sokáig nem halogathatja a kamatemelést.
A Mol Nyrt. bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
A pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy mire számítanak a kedvezményes lakásáfa megszűnése után, továbbá hogy az egészségügyi fejlesztéseknél új trend várható.
Szennyezett vérnyomáscsökkentőket vontak ki a forgalomból: hazánkban 200 ezer beteg érintett! Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) június végétől felfüggesztette, mától pedig kivonta a forgalomból az érintett gyógyszereket. A készítmények még egy hónapig szedhetők.
Balatonfűzfő térségében elviselhetetlen a hulladéklerakó szaga, ezért civil engedetlenségi mozgalomra készülnek - számolt be a jelenségről nemrégiben a Népszava. A város polgármestere azonban az InfoRádiónak részben cáfolta a híresztelést.
Megkezdődött a távfűtés bevezetése a budapesti belvárosba, a fejlesztés költsége csaknem 5 milliárd forint, amit saját és uniós forrásból finanszíroz a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. - mondta Herpai Attila, a társaság kommunikációs csoportvezetője.
A patikai forgalomból kivont, valsartan nevű, vérnyomáscsökkentő hatóanyagú készítmények még egy hónapig szedhetők - közölték szakemberek a témában tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
A Bevándorlási Hivatal annak ellenére nem akarja felülvizsgálni Atiya Khoury letelepedési engedélyét, hogy a szír férfit az amerikaiak súlyos cselekményekkel vádolják.
Otthagyta egy körmét Szőnyi Ferenc a Himalájában, mégis ő volt az egyetlen, aki teljesítette a 480 km-es távot. Már másodjára. Tavaly is ő volt az egyetlen befutó a világ legnehezebb futóversenyén, más még soha nem teljesítette a távot, idén is csak négyen indultak.
Nem különösebben zavartatta magát az a vállalkozó, aki nem hogy a mentők kapujában parkolt, de még az általa szállított ételhordókat is kipakolta az út közepére, teljesen elzárva ezzel a kivonuló mentők útját.
A román kormánytöbbség mind a szakbizottságban, mind a plenáris vitán elutasított minden ellenzéki módosító javaslatot, majd a parlament képviselőházában is megszavazták a büntetőtörvénykönyv módosítását.
Évente akár több ezer forintot is jogtalanul kifizettethettek velünk egyes távközlési cégek, kötbér és fizetési felszólítás címén. Az egyik távközlési cég ellen pert nyert az ügyészség, a másikkal szemben pedig pert indított...
A patikai forgalomból kivont, valsartan nevű hatóanyagot tartalmazó, vérnyomáscsökkentő készítmények még egy hónapig szedhetők, de a betegeknek egy hónapon belül gyógyszert kell váltaniuk.