2020-tól teljesen betiltaná a műanyag bevásárló szatyrokat az LMP. A párt szerint ugyanis környezeti katasztrófa fenyegeti a bolygót, ez a válság pedig néhány évtizeden belül Magyarországra is elérhet. 300-400 évbe is belekerül, mire a műanyag zacskók teljesen megsemmisülnek.
Budapesten a 120 négyzetméternél kisebb panellakások átlagos bérleti díja 130 ezer forint, a téglaépítésű lakások pedig átlagosan 150 ezer forint körül mozognak - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Hosszú Katinkát hat számban nevezték a glasgow-i úszó Európa-bajnokságra, de valószínűleg csak háromban fog elindulni. Új klubja is lehet a háromszoros olimpiai bajnoknak.
A magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb üdülésre idén, erre az előző évinél 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
Diplomáciai rekordhónapon van túl Orbán Viktor miniszterelnök, aki az elmúlt hetekben találkozott a világ legfontosabb vezetőivel - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.
A héten a dublini járat utasainak is szembesülniük kellett a ténnyel, hogy a csomagjaik Budapesten maradtak. Igaz, a Ryanairnak most támadt egy még nagyobb gondja: a légiutaskísérők sztrájkja miatt százszámra maradnak ki a járataik.
Az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciuma összesítette a 2018. I. félévi oktatási tevékenységét. Hasonlóan a korábbi évekhez, a programban idén is kötetlen, játékos, interaktív formában hívták fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségei
Ma jelentik be a hivatalos felsőoktatási felvételi ponthatárokat, tehát ma derül ki, ki jutott be, és ki nem egy-egy felsőoktatási intézménybe a felvételikor szerzett pontjai alapján.
Garázdaság miatt indult eljárás két nő és egy férfi ellen, akik kedd este bántalmaztak egy benzinkutast Zalaegerszegen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
Történelmi filmek forgatókönyveit várja a Magyar Nemzeti Filmalap – mondta Havas Ágnes vezérigazgató az InfoRádió Aréna című műsorában. Azt is elárulta, hány új magyar filmet mutatnak be ősszel a mozik.
A politológus szerint a mostani választás után is működik a győzteshez húzás elve, azért mutatnak a közvélemény-kutatások erősödő Fideszt és gyengülő ellenzéket.
Nem, vagy késve jelentették be a falubusz rendszámát, ezért most az önkormányzatoknak vissza kell fizetni a kapott támogatás összegét. A Magyar Államkincstár több kistelepülés bankszámláját inkasszózza, közel 120 millió forint értékben. A milliós büntetések kritikus helyzetbe hozzák az egyébként is túlélésért küzdő önkormányzatokat.
Medvetámadás történt a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nulladik napján - erről Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa és a Csíki Területi RMDSZ elnöke számolt be Facebook oldalán szerdán. Később Tusnádfürdő polgármestere cáfolta, hogy medvetámadás történt volna.
Medvetámadás történt a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nulladik napján, ahol a hagyománynak megfelelően idén is beszédet mond szombat délelőtt Orbán Viktor.
Tejautomatákból nem sok van az országban, és mentességet is kaptak a bekötés alól. A kivitelezés nem is lenne egyszerű, mivel roppant macerás a nyerstej kezelése.
10-ből 6 magyar nem tudja megfizetni a gyógyszereit, ezért inkább halogatja, hogy orvoshoz forduljon - derül ki a KSH adataiból. Önnel előfordult már hasonló?
Nyár van, magyarok tömegei indulnak nyaralni, sokan közülük repülővel. Ez sajnos nem mindig megy komplikációmentesen. A minap robbant a hír, hogy a Ryanair a Kanári-szigetekre vitt magyarokat poggyász nélkül, ma pedig szintén az ír fapadossal...
Először nyilatkozott hosszabban betegségéről a nyilvánosság előtt Kulka János színész, azt követően, hogy két éve súlyos stroke-ot kapott. A továbbra is lábadozó művész a Klubrádió stúdiójában terapeutája és műsorvezető barátai jelenlétében mondta el, hogyan küzd meg jelenlegi állapotával, honnan hová jutott a gyógyulásában, és miként tudott más be
Diplomáciai rekordhónapon van túl Orbán Viktor miniszterelnök, aki az elmúlt hetekben találkozott a világ legfontosabb vezetőivel - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.
Koponya- és gerincsérülést szenvedett az a fiatal, aki 6 métert zuhant a mélybe a Budai Vár tövében. A 16 éves lány szerda hajnalban esett le a magasból, az ATV Híradójának információi szerint a fiatal alkoholt fogyasztott, ezért szédülhetett meg. A tűzoltók speciális alpintechnikával felszerelkezve hozták le a magasból, majd átadták a mentőknek.
Nem szűnik meg a cafeteria és az összege sem változik, azt a SZÉP-kártyán továbbra is megkapják a munkavállalók - közölte a Fidesz-frakció szerdán az MTI-vel.
Diplomáciai rekordhónapon van túl Orbán Viktor miniszterelnök, aki az elmúlt hetekben találkozott a világ legfontosabb vezetőivel - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. A kormányfő az elmúlt hetekben találkozott a világ legfontosabb vezetőivel,