A magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb pihenésre idén. Az üdülésre az előző évhez képest 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként - derül ki egy friss kutatásból. A nyaralók többnyire...
Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd - jelentette be az ellenzéki párt elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint a Fidesz politikája nyomán egyre több háborgó csoport lesz és akár ősztől tiltakozások is lehetnek.
Pár centiméteren múlt Vajna Tamás élete (45). A több mint két évtizede újságíróként dolgozó férfi amikor elindult pesthidegkúti otthonából, álmában sem gondolta, hogy nem sokkal később a János Kórház traumatológiai osztályán látják majd el súlyos fej-, és karsérüléseit.
Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd – jelentette be Sneider Tamás keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt elnöke leszögezte: továbbra is „szociális nemzeti néppártot” akarnak építeni, az irányvonal tehát marad, de valószínűleg sokkal fontosabbak lesznek a szabadsá
Élete több mint 100 éve alatt Olofsson Károly – szerzetesi nevén Placid atya – volt pap tanár, tábori lelkész, politikai elítélt, botcsinálta festő, faipari munkás és mosodás is. Bárhová is került mindig kiállt az elesettekért és ahogy csak tudott, segített a szenvedőkön. Elképesztő életerejét, személyiségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy úgy
Jól járhatnak azok a családok, akik falvakban keresnek lakást, mivel még több állami támogatással számolhatnak, ha új vagy használt ingatlant vásárolnának a közeljövőben.
A kiskereskedelemben dolgozók létszáma nem emelkedik a 14 százalékos éves béremelés ellenére sem, habár év közben is csúsznak felfelé a bérek. Ennek oka pedig az, hogy egymástól csábítják el a kereskedők a dolgozókat. Nyáron már...
Budapest vonzáskörzetében és a nyugati országrészben virágzik legjobban az ingatlanpiac, a fák azonban nem nőnek az égig, néhány éven belül fokozatosan lassulhat a piac bővülése - derül ki egy elemzésből.
Hiába van még csak július vége, már elkezdődött a szüret. A Dél-Balatonon már szedik a Csabagyöngyét. A májusi meleg miatt korán jött a szőlő virágzása, és így a szüret is. További részletek a videóban.
Mesut Özil és Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke nemrégiben közös fotót készítettek, amely után a focistát súlyos támadások érték. Özil lemondta a válogatottságot, most pedig a keménykezű Erdogan is hozzászólt a témához.
A tavalyi első megmérettetést európai színekben nyerte meg a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium RoboTeam csapata 2017 júliusában, Washingtonban. A címvédők kiutazásának költségeit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter miniszteri keretéből fedezi.
Többszöri elutasítás után Demeter Márta teljes jogú tagja lett az LMP-nek. A képviselő úgy látja, pártja a Jobbikkal és a Momentummal lehet érdemi alternatívája a nemzeti együttműködés rendszerének. További részletek a videóban.
A nulladik napon este tíztől kezdődik a Tusványosra rendszeresen visszatérő, Erdélyben is hatalmas népszerűségnek örvendő Rúzsa Magdi koncertje. A hét folyamán esténként többek között a Tankcsapda, Deák Bill Blues Band és Hobó, az Ocho Macho és a Bagossy Brothers Company is fellép a tábor nagyszínpadán.