Korlátozottan, de járnak a vonatok a i Déli pályaudvaron, a korábbi információkkal ellentétben nem szünetel teljesen a vonatközlekedés – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket – közölte kedden a műveletet irányító tartományi kormányzó.
A thaiföldi barlangból kiszabadított fiúk még egy hétig nem találkozhatnak a szüleikkel, mert féltik őket a fertőzésektől, és hogy talán maguk is fertőzhetnek. A pszichológus szerint, bár a szüleik közelsége jót tenne nekik, ilyenkor az a fontos, hogy a közösen átélt trauma után egy ideig együtt maradhassanak a fiúk.
Vannak olyan háziorvosok, akik külön tartanak rendelési időt a dolgozóknak, és arra kérik a nyugdíjasokat, olyankor maradjanak távol. A gyakorlat óriási vitát váltott ki, noha abban a legtöbben egyetértenek, hogy ez a munkaszervezés mindkét csoport érdekeit szolgálja. Az orvosok szerint a kérés indokolt, de természetesen a halaszthatatlan eseteket
Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket – közölte kedden a műveletet irányító tartományi kormányzó.
Teljesen reménytelen helyzetbe állt bele az országgyűlési választások kampányában – erről Karácsony Gergely mesélt az Egyenes Beszéd Kontra című műsorban. Noha a Párbeszéd társelnöke jelenleg nem lát túl sok pozitívumot a jövő évi önkormányzati választást illetően, úgy véli: az ellenzéknek el kell kezdenie megteremteni az együttműködés feltételeit.
Siófok: itt kezdődik a Balaton, a PLÁZS-on kikötve pedig minden hétvége olyan lehet, mint egy nyaralás végtelen pihenéssel, testmozgással és éjszakai bulival.
Az is kérdés, hogy mi lesz az „elgettósodó" és leszakadó peremvidékek sorsa – mondta Ander Balázs jobbikos képviselő a szerinte „szinte teljesen elcigányosodott" Hernádvécsét hozva fel példaként.
A kormány ezért növeli a közbiztonságra és a rendvédelemre szánt forrásokat a jövő évi költségvetésben – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az Európai Unió a kohéziós alapból 473,4 millió eurót (csaknem 154 milliárd forint) fordít a magyar főváros 3-as metróvonalának teljes felújítására - közölte az Európai Bizottság kedden.
Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket – közölte kedden a műveletet irányító tartományi kormányzó.
Brüsszel – Számunkra fontos bejelentést tett Corina Cretu regionális politikáért felelős európai uniós biztos: az Európai Unió a kohéziós alapból 473,4 millió eurót (csaknem 154 milliárd forint) fordít a magyar főváros 3-as metróvonalának teljes felújítására.
Magyarország a szabad és tisztességes világkereskedelemben érdekelt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután találkozott a Budapestre akkreditált latin-amerikai nagykövetekkel.
A szocialisták mindig csak kivonták a pénzt az oktatásból, a Jobbik pedig sorra nem támogatta azokat a költségvetéseket, amelyek többet biztosítanak az oktatásra, illetve a pedagógus-béremelésre – írja a Fidesz.
2017-ben tovább folytatódott a magyar lakosság fogyása: 1 év alatt nagyjából 20 ezer fővel csökkent a hazai népességszám. A népességcsökkenés azonban korántsem magyar sajátosság, hiszen hasonló folyamat zajlik az uniós tagállamok...
A jövő évben is a biztonság az első, ezért növeli a kormány a közbiztonságra és a rendvédelemre szánt forrásokat a jövő évi költségvetésben - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Elkezdődött az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken.
Folyamatosan csökken a bíróságok ügyhátraléka, az eredmények nemzetközi összehasonlításban is jelentősek - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a parlament igazságügyi bizottságában, ahol 2017 első fél évéről szóló beszámolóját vitatták meg.
A rendőrség sem cáfolta azt az értesülésünket, hogy feldarabolt holttesteket találtak Pilisszentiván erdős területén. Most megérkezett a hivatalos válasz is a hatóságoktól.
Nem volt komolyabb rendzavarás a vasárnap véget ért fesztiválon, amely egyébként látogatócsúcsot hozott: a rendezvény öt napján 165 ezer látogató volt Zamárdiban, nyolcezerrel több, mint a 2016-os eddigi rekord.
Hazai és határon túli ifjúsági szervezetek állnak ki közös közleményben az erdélyi Beke István és Szőcs Zoltán mellett. Állásfoglalásukban jogtiprónak minősítik a két fiatalra Romániában kirótt börtönbüntetést.