Jelentős anyagi károkat okozott a szombati vihar az országban: a katasztrófavédelmet összesen 37 helyre riasztották, a legtöbb probléma Budapesten volt. A fővárosban 24 helyen kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk: főleg kicsavarodott fák, letört ágak és autókra dőlt villanyoszlop miatt. A szombati felhőszakadást az előrejelzések szerint a jövő héten
Sneider Tamás szerint az ország a „trianoni traumáját” megfelelő politikával elkerülhette, vagy csökkenthette volna az akkori politikai elit, amely nem tudta megakadályozni hárommillió magyar idegen államok fennhatósága alá kerülését.
A soron következő, 2019-es európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz, és itt nagyon sok mindent lehet veszíteni - erről is beszélt a 17. kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök.
A fellendülést táplálja a gazdasági növekedés, az építőipar bővülése, valamint a jó állami támogatási programok, mint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok).
Akár 4-5 százalékkal is többe kerülhet a külföldi utazás a forint árfolyamának gyengülése miatt. Vasárnap a legtöbb pénzváltóban 320 forintért kínálták az eurót. Az elemző szerint várható a jegybank beavatkozása, de hosszú távon elkerülhetetlen, hogy 330-340 forintot is kelljen adni 1 euróért.
Országszerte szirénapróbát tartanak június 4-én, hétfőn. Délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül sor - közölte a Katasztrófavédelem.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét.
A kampány során mindent bevetett a fideszes jelölt, például a saját nevével ellátott tojást, tejet, valamint ingyenes kutyapiszok-gyűjtő zacskót is osztogatott.
A Budapest Honvéd olasz csatára, a gólkirály Davide Lanzafame kapta az NB I legjobb játékosának járó díjat a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó Gáláján vasárnap.
Magyar modellről és a magyar "mátrix" sikeréről is beszélt Orbán Viktor a vasárnapi kötcsei pikniken zárt körben a jobboldali holdudvar előtt - mondta el a Dobozy kúriáról távozó egyik résztvevő.
Visszatér szokásos menetrendjéhez az Országgyűlés, amely kétnapos ülést tart. A képviselők kedden tárgyalják az Alaptörvény hetedik módosítását, valamint az úgynevezett Stop Soros törvénycsomagot.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezen a héten is folytatja az M1-es autópálya burkolatának felújítását, a munkálatok miatt főként a Budapest felé vezető oldalon lesznek félpályás lezárások - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Az Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét.
Tatabánya – A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezen a héten is folytatja az M1-es autópálya burkolatának felújítását, a munkálatok miatt főként a felé vezető oldalon lesznek félpályás lezárások – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.