Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest - írja az Eurostat jelentése alapján a Világgazdaság hétfői száma.
A 29 éves Z. Sándor azért kapott kimenőt az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézetből, hogy meglátogassa haldokló apját. Közben megölte a barátnőjét.
A Magyar Időkben megjelent cikk szerint az egykori MSZP-s politikus alapítványa is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az OLAF.
A populizmus a világpolitika meghatározó témája lett az elmúlt években, Orbán Viktor pedig annak kiemelkedő szereplője. Hogyan lesz illiberalizmus abból, ha a tiszta népet állítják szembe a korrupt elittel? Mi a nem demokratikus liberalizmus? Cas Mudde populizmuskutatóval vettük végig ezeket a kérdéseket.
Kelet-Európa jelenleg sokkal biztonságosabb a zsidóknak, mint Nyugat-Európa – mondja Tamir Wertzberger, a Likud külügyi koordinátora a Mandinernek. Az izraeli kormánypárt Budapesten élő, évek óta a magyar-izraeli kapcsolatokon dolgozó koordinátora szerint nagyon jól alakul a két ország kapcsolata, Soros György pedig nem a zsidók képviselője.
Újabb balesetek történtek Hatvan és Kerekharaszt között, ami miatt további torlódások várhatók az M3-as autópályán - mondta az InfoRádióban Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Korábban öt jármű ütközött össze Hatvan közelében.
Mintegy 1,8 milliárd forintos beruházással bővítette zalaszentgróti gyártókapacitását a Coca-Cola HBC Magyarország, amely egy új prémium termék, az "okosvíz" palackozását indította el több ország piacára - tájékoztatta a cég hétfőn az MTI-t.
A hagyományos tepertős pogácsa uniós eredetvédelem alatt álló különleges mezőgazdasági termék, és mint ilyen, pontosan le van írva, hogyan is kell kinéznie, miből, hogyan kell elkészíteni. A "Magyar Pékek Fejedelmi Rendje" szerint azonban...
Az, hogy a két elnökjelöltre 54-46 százalék volt a leadott szavazatok aránya, politikai értelemben kiegyenlített küzdelmet mutat – mondta a Nézőpont Intézet elemzője.
Az MSZP vasárnapi elnökválasztása nem válaszolta meg a hogyan tovább kérdését, mindössze a párt technikai, operatív működésének hosszú távú biztosítása történt meg - mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke 1,914 milliárd forint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
A folyamatos szülői figyelem a legtöbb nyári gyermekbalesetet megelőzheti – mondta az Inforádió Aréna című műsorában Kassai Tamás és Molitorisz Dániel, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelő Intézet és Baleseti Központ osztályvezető főorvosa és ortopéd traumatológus szakorvosa.
Június első felének időjárása országszerte nagy károkat okozott: a biztosítókhoz a hétvégéig 18,5 ezer bejelentés érkezett, ezek nyomán a kárigények becsült összegei megközelítik a kétmilliárd forintot. A kárrendezés, mint...
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezen a héten folytatja az M1-es autópálya felújítását. Tatabánya és Bicske térségében a pálya mindkét oldalán aszfaltoznak, ami torlódást okozhat - tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-vel.
A júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke 1,914 milliárd forint – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezen a héten folytatja az M1-es autópálya felújítását. Tatabánya és Bicske térségében a pálya mindkét oldalán aszfaltoznak, ami torlódást okozhat – tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t.
Franciaországban július 1-től óránként 90-ről 80 kilométerre csökken a megengedett legnagyobb sebesség a lakott területen kívüli országutakon. Az intézkedés mintegy 400 ezer kilométernyi útszakaszt érint.