A várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon szombaton és vasárnap rendezik meg a Nemzeti Regattát, ahol ötvenegy hazai település mutatja be értékeit és kel versenyre – tájékoztattak a szervezők.
Az EU alapjogi ügynöksége által közzétett jelentésből az látható, hogy Soros Györgynek tényleg mindenütt megvannak az emberei, még ennél a szervezetnél is - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
A 25 év, 25 nap, 25 esemény című programsorozattal ünnepli alapításának 25. évfordulóját szeptember 23. és október 17. között a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). Az évforduló keretében egy kiállítást és gálaestet is rendeznek, amelyre 25. életévüket idén vagy jövőre betöltő alkotók jelentkezését várják.
A kormány jövő hét szerdán nyújtja be a „biztonságos növekedés költségvetését”, amely a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett a gazdasági növekedés, a biztonság, a családok megerősítését és a teljes foglalkoztatást célozza meg – közölte az MTI-vel a Pénzügyminisztérium csütörtökön.
Az Európai Parlament Európai Polgár Díjjal tünteti ki a Nagycsaládosok Országos Egyesületét (NOE), amely az egyesület 30 éves munkáját ismeri el nemzetközi szinten – közölték fideszes EP-képviselők közleményükben csütörtökön.
Nyíregyháza - Három autó ütközött össze Nyíregyházán a Pazonyi úton. Úgy tudjuk, hogy egy figyelmen kívül hagyott elsőbbség adás tábla vezetett a balesethez.
Nagy valószínűséggel dél felé halad a Tisza vonalában az a medve, amely május végén először Nógrád megyében bukkant fel. Az állatot legutóbb a Csongrád megyei Tömörkénynél látták, majd a csütörtök délelőtti felhőszakadás elmosta nyomát, azóta nem találják - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park az MTI-vel.
A Heti Válaszban interjút olvashatnak Szentmártoni Jánossal, a Magyar Írószövetség elnökével, aki szerint évek óta kevés pénz jut a magyar irodalom fordítására. A Figyelőnek Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke beszélt arról, hogy szerinte az Alkotmánybíróság mondhatna véleményt az Országos Bírói Tanács működése miatt kirobbant vitáról. A
Az új országgyűlési ciklusra való tekintettel holnap reggel felkerülnek a parlament honlapjára a képviselők vagyonnyilatkozatai, az LMP-s Ungár Péter a megjelenés előtt elküldte sajátját az Indexnek.
Zuhogó esőben és kevés kapással zajlott a Magyar Horgászat Nagyköveteinek idei versenye a Maty-éren. Áder János köztársasági elnök mindössze egy halat fogott, bár az egy méretes, 3 kilós amúr volt. Ezzel bronzérmes lett. A találkozón majd 60 horgász vett részt, összesen 7 mázsa halat emeltek ki a vízből.
Trump volt tanácsadója szerint Orbán Viktor kimagasló európai személyiség, aki gyakorlatilag elzavarta Soros Györgyöt és az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítványt Budapestről.
Az Oroszországban június 14. és július 15. között megrendezendő labdarúgó-világbajnokságra készülő magyar szurkolókat figyelmezteti a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata, fokozott óvatosságot kérnek a kiutazóktól. A...
Idén is horgászbotot ragadott és belevetette magát a versenyzésbe Áder János (59) köztársasági elnök a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VI. Találkozóján és Horgászversenyén.
Kovács Zoltán az ATV Egyenes Beszédben leszögezte: mindent kivizsgálnak, amit az OLAF aggályosnak talált. A kormányszóvivő szerint nem kegyvesztettek, akik kikerültek a kormányból, Gulyás Gergely pedig csak ösztönös választ adott, amikor azt mondta, hogy megveszik 10 millió euróért a Golgotát.
Szeptembertől elérhető lesz a plasztik magyar horgászkártya, a papír alapú horgászigazolványt felváltó okmány használata 2019. január 1-jétől kötelező – mondta a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke csütörtökön Szegeden.
Határidőre minden új, illetve volt országgyűlési képviselő, nemzetiségi szószóló és volt nemzetiségi szószóló leadta saját és vele egy háztartásban élő családtagja vagyonnyilatkozatát - közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke csütörtök este az MTI-vel.