2018. június 21. csütörtök

jún. 21
19:14
Döntöttek: elbontják a Bihari utcai bérházat (Alternatív Energia)
Hiába fenyegeti a családokat a hajléktalanság, a fideszes többségű önkormányzat eldózeroltatja az épületet.
jún. 21
19:24
Szégyenletesnek ítélték a „Stop Soros” törvénycsomagot az ENSZ-ben (Igényesférfi.hu)
„Egyszerűen gyalázatos pusztán azért célba venni a legsérülékenyebb helyzetben lévőket, mert külföldiek” – mondta Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a „Stop Soros” törvénycsomag kapcsán.
jún. 21
19:30
Olvasóink szavaztak: tartanak a szúnyog terjesztette kóroktól (Blikk)
Megszaporodhatnak a szúnyogok terjesztette nyugat-nílusi láz miatti megbetegedések hazánkban.
jún. 21
19:30
Folyamatos gyengülésben a forint (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön.
jún. 21
19:39
Orbán és Csányi sárga sisakban, pilonok között. Mi az? (Ripost)
Csányi Sándort, ezúttal mint az MLSZ elnökét és Orbán Viktor látták sárga sisakban a Stefánia út környékén. Na ne kerteljünk, az épülő új népstadionban, pardon a Puskás Ferenc Stadionban. Ami azért nyomokban emlékeztet a régire. Ha majd kész lesz.
jún. 21
19:48
Kiszámoltuk: ennyit kereshetnek a magyar miniszterek, ha Orbán Viktor dönt (Blikk)
– Egy eddig nem ismert hatáskör kerülhet rövidesen Orbán Viktor (55) miniszterelnök kezébe: egy törvényjavaslat szerint a döntése alapján lehetősége lesz meghatározni, hogy a jelenlegi illetménytábla alapján kapja a fizetését az egyes minisztere, vagy pedig ő határozza meg az illetményét.
jún. 21
19:48
Személyesen Orbán fog dönteni a miniszterek fizetéséről (ATV)
Vállalható elv, hogy a miniszterek fizetése elérhesse az általuk felügyelt állami cégvezetők jövedelmét - így reagált Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy miért nőhet elvben akár 5 millió forintra is egy miniszter fizetése. A miniszter ugyanakkor hozzátette: az ügyben Orbán Viktor személyesen dönt majd.
jún. 21
19:54
Vívó Eb: Aranyérmet szerzett a magyar férfi csapat (ATV)
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású magyar férfi kardcsapat aranyérmet nyert az újvidéki Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján, miután a fináléban 45-33-ra legyőzte az olasz együttest.
jún. 21
20:06
Legyőzte a magyar vízilabda válogatott a horvátokat, jöhet az elődöntő (ATV)
A magyar válogatott bejutott a legjobb négy közé a Duna Arénában zajló férfi vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében. Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a csütörtöki negyeddöntőben ötméteresekkel győzte le a világbajnok horvát csapatot.
jún. 21
20:12
Újra felbukkant a Sajókeresztúron levideózott medve – fotók (Blikk)
A napokban újra felbukkant Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az a medve, amelyik június 16-án Sajókeresztúr főterére tévedt, majd Miskolcon egy négysávos úton szaladt át. Nyomait legutóbb Arnót határában fedezték fel.
jún. 21
20:18
Sík Endre: ez egy buta, rosszul válogatott lista (ATV)
A kutató szerint a Figyelő listáját úgy is fel lehet fogni, mint az MTA elleni támadásába illeszkedő mellékszálat.
jún. 21
20:24
Aki csak az ÁSZ-bírságra adakozott a Jobbiknak, annak visszafizeti pénzét a párt (ATV)
Legalábbis ezt állította Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezetője az ATV Egyenes beszédben.
jún. 21
20:24
Aranyérmes a magyar férfi kardcsapat (Igényesférfi.hu)
Az újvidéki Európa-bajnokság győztese a magyar férfi kardcsapat.
jún. 21
20:42
Elítélik vagy dicsérik? Ezt gondolják a külföldiek a Stop Sorosról (Ripost)
Szinte az összes fontosabb külföldi lap beszámolt arról, hogy szerdán elfogadta a magyar parlament a Stop Soros törvénycsomagot. A lapok online kiadásai alatt az olvasók is elmondták a véleményüket.
jún. 21
20:48
99 évesen is minden nap dolgozik: az ATV-ben járt Bálint gazda (ATV)
A 99. életévében járó kertészmérnök az ATV Egyenes Beszéd című műsor vendége volt, ahol a kert fontosságáról, arról a dióról, amit gyémántként őriz és saját fiának munkásságáról is beszélt.
jún. 21
21:03
Nagycsaládosok: nagyon fontos a stabilitás (Infostart)
A gyermekvállalásban és a demográfiai folyamatok kedvező alakításában a leendő szülők mellett az államnak is fontos szerepe van – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Kardosné Gyurkó Katalin kiemelte, hogy a civil szervezetek utcai jelenlétét meg kell előznie a tárgyalásoknak.
jún. 21
21:12
77 évesen vehette át bizonyítványát egy budapesti nyugdíjas (Blikk)
Jeles bizonyítványt vehetett át csütörtökön egy debreceni üzleti iskola legidősebb, 77 éves diákja: a i Mák Istvánné gyógyszertári szakasszisztens képesítést szerzett.
jún. 21
21:12
Hétvégén akart szülni Celldömölkön? Nem fog menni (ATV)
Ezentúl hétvégén nem lehet szülni a celldömölki kórházban. Ha a kismamánál péntek délután és hétfő reggel között indul be a szülés, akkor az 50 kilométerre lévő Szombathelyre kell menni. A polgármester nem érti a döntést és attól tart, le akarják építeni a város kórházát. Celldömölkön egyébként évente 550 szülést vezettek le eddig.
jún. 21
21:18
Németh Szilárd: új problémák merültek fel, ezért kell az alkotmányhoz nyúlni (ATV)
Újabb nemzeti konzultációt indíthat a kormány – erről Németh Szilárd beszélt az Egyenes beszédben.
jún. 21
21:36
Hírszerzési államtitkárt neveznek ki, de még nem tudni ki lesz az (HírTV)
Ő ellenőrzi a jövőben az Információs Hivatal munkáját.
jún. 21
21:54
Dér Heni elárulja, milyen edzéssel tartja formában magát (Blikk)
Az éneklés mellett életmódtanácsokkal is segíti rajongóit Heni. Mint mondja, annyian kérdezték már edzési szokásairól, hogy úgy döntött, megosztja tapasztalatait. Emellett készül legújabb dalának klipje, és még énekoktatásba is besegíthet.
jún. 21
21:54
Szállodaszövetség: 30 százalékkal többet is fizethetnek SZÉP-kártyával jövőre (ATV)
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) előzetes várakozásai szerint 30 százalékkal is nőhet a turizmusban SZÉP-kártyával elköltött összeg jövőre az ideihez képest - mondta Könnyid László, a szervezet elnöke az MTI kérdésére csütörtökön, a 2019. évi adótörvényekben megfogalmazott változások kapcsán.
jún. 21
21:56
Megdöbbentő felvétel: a 83-as főúton versenyzett egymással két távolsági busz, majd összebalhéztak – videó (Blikk)
Két helyközi autóbusz versenyzett egymással a 83-as főúton, Tét felé. A történteket az egyik buszból, 80 km/h sebesség mellett rögzítették.
jún. 21
22:06
Már zajlanak a főpróbák a szombati múzeumok éjszakájára (ATV)
Látványos kaszkadőrshow várja a látogatókat most szombaton, a Vajdahunyad Várában. A múzeumok éjszakája program keretében a mezőgazdasági múzeum Piroch Gábor világhírű kaszkadőrt kérte fel, egy egyedi, látványos produkció létrehozására. A főpróbán járt az ATV.
jún. 21
22:09
Lovász László: fontosak a garanciák (Infostart)
Még folynak a tárgyalások a Magyar Tudományos Akadémia jövő évi költségvetéséről, de az MTA elnöke szerint közel a megegyezés.
jún. 21
22:12
Orbán Viktor maga mellé vette biztosnak bukott képviselőjét (HírTV)
A kormányfő nem hagyta az út szélén Dunaújváros volt fideszes országgyűlési képviselőjét.
jún. 21
22:18
Doktornál jártak a nyíregyházi kölyökvarik (Blikk)
Igazi különlegességek: vörösvari makibébik születtek a Nyíregyházi Állatparkban! Az eredetileg Madagaszkárról származó, ritka makifélék most estek át életük első állatorvosi vizsgálatán. A hathetes apróságok türelmesen tűrték a vizsgálatot, amelynek során az is kiderült, hogy 2 hím és 2 nőstény utóddal bővült a már így is népes csapat.
jún. 21
22:18
Összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot a Kassán elfogott terrorista miatt (ATV)
A nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi az MSZP-s Molnár Zsolt. A politikus azt kéri, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok számoljanak be a Kassán elfogott terrorista ügyéről.

Keresés