Átadták Budapesten a Budafoki úti felújított kocsiszínt, amely a fonódó villamosvonalakon és az 1-es vonalon közlekedő spanyol CAF és a cseh Tatra villamosok karbantartásának és tárolásának ad helyet.
Autópályán akart átmenni egy eltévedt teknős – írja Facebook-oldalán a BRFK Információs Portál. A BRFK XV. kerületi rendőrei az állatmentőkkel közösen segítettek a kisállaton.
Gyöngyös, Tiszafüred – Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Mester László ellen. A gyanú szerint a tiszafüredi férfi több gyöngyösi hétvégi házba tört be.
Akár napi egy pohár tejjel csökkenthető a kóros kálciumhiány. A magyar gyerekek közül mégis rengeteget érint ez a probléma. Az agrárminisztérium ezért egy tejkamiont indított útra, hogy az általános iskolások körében népszerűsítse a tejtermékeket. A zsidó pünkösd alkalmából a budapesti Lauder iskolába érkezett a kamion. További részletek a videóban
Áder János köztársasági elnök az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették.
Életében először lépett a szakmai zsűri elé felnőtt kategóriában a 20 éves Komenda Zsófia, de máris elkápráztatta a bírákat a napokban megrendezett ukrajnai cirkuszfesztiválon! Zsófi különleges légtornász-produkcióját ezüst-díjjal jutalmazták!
A Liberálisok elnöke szerint mindhárom párt jól járt a szövetségkötéssel. A 60 millió forint szerinte nem szerepel az MSZP-vel és Párbeszéddel kötött szerződésben és egyébként is ők azok, akik múlt heti döntésükkel lemondtak a pénzről.
A magyar miniszterelnökben a csehek 25 százaléka bízik, ezzel Orbán Viktor az egyik legmegbízhatóbb politikus a cseh állampolgárok szerint – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelyben mintegy tucatnyi, a cseh, a közép-európai, illetve a világpolitikában fontos szerepet játszó személyiségről kérdeztek cseh állampolgárokat.
Kedden és szerdán is erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, éjszaka inkább a középső és keleti tájakon lehet felhős az ég. Záporok, zivatarok kialakulására kedden nagyobb eséllyel az Északi-középhegység térségében...
Jó a humora, szereti a költészetet és nagydumás a 102 éves piliscsévi dédnagypapa, Barwig Ferenc, akiről dédunokája, a 19 éves Szendi Fábián töltött fel egy szelfit a Facebook egyik legnépszerűbb csoportjába. Maga Fábián sem gondolta volna, hogy ennyi jókívánságot kap születésnapjára a dédije! A képre 32 ezer lájk és 1300 komment érkezett.
Letették az esküt és átvették kinevezésüket Áder János köztársasági elnöktől az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkárai kedden – közölte a minisztérium az MTI-vel.
Nagy Béla nyugdíjas pedagógus a baloldal közös ellenzéki jelöltje a belvárosi időközi önkormányzati képviselő-választáson. Őt támogatja az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd is. A Jobbik nem indít senkit, a Liberálisok jelöltje pedig visszalép. Szabadai Viktor ugyanis nem akarja dacból megosztani az ellenzéket.
Várpalota – Jelzés nélküli kocsikkal szedi „áldozatait” a rendőrség – erről számol be egy felhasználó a Facebookon. Eszerint a rendőrök addig nyomulnak a belső sávban a sofőrök mögött, ameddig meg nem tudják büntetni őket.
Sem az MSZP választmányi elnöke, sem a párt vezetői, sem a lemondott elnökség nem tudott a múlt héten napvilágot látott szerződésről. A Liberálisok pedig maguk kérték a listás helyet, nem ők mondtak le egy csomó mindenről a megállapodásért cserébe.
A közeljövőben tárgyal a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a Mazsihisz elnöke a Sorsok Házáról. A múzeum ami több mint három éve áll üresen a holokauszt áldozatainak és az embermentőknek állítana emléket. Addig is évi 82 millió forintba kerül az állagmegóvás. További részletek a videóban.
Áder János köztársasági elnök kedden az Országházban átadta a kinevezési okmányokat a negyedik Orbán-kormány államtitkárainak, akik az ünnepségen esküt tettek.
Megduplázzák a honvédelmi költségvetést, amely kellő garancia arra, hogy a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési programot megvalósítsák – közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, Orbán Viktor miniszterelnök szavaira hivatkozva.