Magyarországon a 4. a legnagyobb az elhízottak aránya a világon - írja a szombati Népszava azzal kapcsolatosan, hogy május 19. az elhízás elleni nap Európában. Az újság az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adataira hivatkozva...
A balliberális pártok egymást hazudtolják meg – mondta Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa az M1 Ma Este című műsorában. Ezt a zűrzavart jellemzi a Liberálisokkal kötött szerződés is – hangsúlyozta a szakértő.
Molnár Gyula évi 60 milliós támogatásról kötött szerződést a Liberálisokkal a választás előtt, ám az MSZP elnöksége nem tudott a megállapodásról. Bősz Anett liberális képviselő arra való hivatkozással lépett ki a Párbeszéd parlamenti frakciójából, hogy az elmúlt másfél hétben azt tapasztalták, partnereik nem teljesítik az előzőleg szóban, illetve í
Az Országgyűlés rövidesen tárgyalhatja a Stop Soros! törvénycsomagot és a kvótaellenes alaptörvény-módosítást, ugyanis a magyar állam nem engedheti, hogy gyengítsék az ország védelmi képességeit - nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Idők szombati számában.
Tíz év alatt legalább másfélszeresére emelkedett az UV-sugárzás okozta melanomás esetek száma, a daganatos betegségek közül ez a mutató nőtt a legnagyobb mértékben - közölte a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese...
Egy autóüvegeket gyártó vállalkozásnál történt a robbanás szombat délelőtt Salgótarjánban. A gyárban körülbelül hatvanan tartózkodtak, amikor egy ipari kemence robbant be.
Bősz Anettliberális képviselő hosszú interjút adott arról, miért lépett ki a Párbeszéd parlamenti frakciójából. Mintmondja: nem érti, "hogyan és miért szivárogtatta ki valaki azt az álhírt, hogy hatvanmillió forintot kaptunk az MSZP-től, miközben csak százalékérték szerepel a szerződésben, amiből a hatvanmilliónál sokkal kisebb összeg következik. R
Súlyos és mély válságban van a Jobbik – erről beszélt a párt korábbi alelnöke. Toroczkai László szerint a párt vezető nélkül van, és még az is kérdéses, hogy az egy hete elnökké választott Sneider Tamásnak engedik-e, hogy egyedül irányítson. Közben sajtóhírek szerint a Jobbik ellenzéke már titokban arról egyeztet, hogy kilépjenek-e, és inkább új mo
Csaknem öt kilométeres torlódás alakult ki baleset miatt szombaton az M7-es autópályán Martonvásárnál a Balaton felé - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
Martonvásár - Csaknem öt kilométeres torlódás alakult ki baleset miatt szombaton az M7-es autópályán Martonvásárnál a Balaton felé - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
Csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma az elmúlt húsz évben, ennek leggyakoribb oka a helytelen korai táplálás - közölte az Első 1000 Nap Program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az európai elhízás elleni nap...
Válaszlevelet küldött Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, amelyben leszögezi, hogy a magyar miniszterelnök által pénteken kifogásolt nyilatkozatot soha nem tett, sőt, a neki tévesen tulajdonított állásfoglalás tartalma ellentétes a meggyőződésével. Ronald S. Lauder egyben kérte válaszlevele ismertetését a magyar közvéleménnyel -
Szilágyi Zsófia Egy nap címe filmje nyerte el szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül.
Már Románia légterében sem létesített rádiókapcsolatot a Norvegian légitársaság Boeing 707-es utasszállító repülőgépe, amely Szingapúr -London útvonalon repült, ezért riasztásra kerültek a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjei.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb, többórás napsütésre is számíthatunk a hétvégén - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésében. Ugyanakkor fel kell készülnünk a szórványosan előforduló záporokra, zivatarokra...
Kihúzták az Ötöslottó 20. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 21. heti sorsoláson 1 milliárd 535 millió forintos főnyereményért izgulhatnak...