Csütörtök reggel ismét gyanúsítotti kihallgatási kihallgatásra idézték a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben meggyanúsított Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - írja a PestiSrácok.
Pánikbetegséggel és nemi úton terjedő nyavalyákkal küzd az a francia lány, akit 2015 nyarán valaki megerőszakolt Budapesten, a Népligetben. Négy fiatalt vádolnak a bűncselekménnyel, ők viszont azzal védekeznek, hogy valaki más lehetett.
Eddig mindig arról volt szó, hogy az eső "elveri" a polleneket, így megkönnyebbülhetnek az allergiások. Most azonban az ÁNTSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy a hétvégén a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja fokozatosan emelkedik, és az eső sem enyhít a panaszokon, sőt, fokozza a tüneteket.
Zaid Naffát Jordánia tiszteletbeli konzulját a TEK két éve kockázatosnak minősítette, nem kaphatott állampolgárságot, most mégis a karzatról figyelte az Országgyűlés alakuló ülését.
Az MSZP politikusa nem cáfolta az ATV Híradójának azon értesülését, hogy egy szociológus lehet az illető, akinek a támogatásában megállapodtak az ellenzéki pártok.
Csak ideig-óráig érezhettük az 5 százalékra mérsékelt adó jótékony hatását, az árak gyorsan visszakúsztak a korábbi szintre. Sőt, van, ahol egy év alatt drasztikus, mintegy 40 százalékos emelés történt. Áresés helyett durván drágult például a tojás, de más élelmiszerekért is többet fizethetünk.
Szokatlanul hosszú torlódás alakult ki csütörtökön az M1-es autópályán, Budapest felé, volt olyan időszak, amikor 30 kilométer hosszan vesztegeltek az autósok. A felújítások miatt Herceghalomnál csak a belső sáv járható, ezért rendszeresek a torlódások, de ekkora dugó eddig még nem alakult ki. A kerülőutak is teljesen beálltak.
Az Országgyűlés ma szavaz a negyedik Orbán-kormány tíz minisztériumának létrehozásáról. A ház ülése 9 órakor kezdődött, az alábbiakban élőben figyelemmel kísérhető.
Az elmúlt években érezhető mértékben korszerűsítették a mentőszolgálatot - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.
„Szeretnénk megőrizni a keresztyén kultúrát, megvédeni az országot, megteremteni a teljes foglalkoztatottságot és támogatni a gyermeket nevelő családokat” – mondta Gulyás Gergely.
Harminc kilométeres torlódást okozott csütörtökön az útfelújítás az M1-es autópályán. Ez azonban csak a kezdet, a munkálatok miatt egész nyáron dugók várhatók a hazai autópályákon.
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban tíz tárca működik majd.
Szánthó Miklós az M1 péntek reggeli műsorában értékelte az újra miniszterelnökké választott Orbán Viktor csütörtöki parlamenti beszédét. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a kormányfő a nemzetközi térben is kiemelt szerepet szán Magyarországnak.
Orbán Viktor és kormánypárti képviselőtársai, Semjén Zsolt, Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté előterjesztését – házszabálytól eltéréssel – 127 igen szavazattal 35 nem ellenében fogadta el a parlament.
Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban tíz tárca működik majd.
A francia Becsületrend lovagja címmel tüntették ki Káel Csabát. A Müpa vezérigazgatója Éric Fournier i francia nagykövettől csütörtökön este ünnepi fogadás keretében vette át az elismerést.