Várhatóan megszűnik az Együtt – ezt még Szabó Szabolcs jelentette be az ATV Start című műsorban szerdán. Az atv.hu-nak Juhász Péter azt mondta, nem érdemes fenntartani a jogi entitást. Majd hozzátette: jövő héten fizetik vissza azt az összeget, amelyet kampánytámogatásra kaptak.
A Kúria csütörtökön úgy döntött, törvénysértő volt a nyomozási bírói döntés, amelyben hatályon kívül helyezték a Magyarországi Szcientológiai Egyháznál a házkutatást, motozást és lefoglalást elrendelő rendőrségi határozatot. A Kúria döntésének nincs joghatása a folyamatban lévő büntetőügyre.
Ha marad is a közéletben, a Jobbikban nem tudja elképzelni politikai pályafutását Dúró Dóra, aki csütörtökön Budapesten újságíróknak nyilatkozva beszélt erről. Mandátuma visszaadásáról még nem döntött.
Ma volt az első budapesti közösségi, elektromos robogókat megosztó rendszer bemutatója a Városligetben. Az E.ON által támogatott szolgáltatás 50 darab Blinkee.city típusú, 3.1 kilowatt motorteljesítményű robogóval indul.
Nemrég kezdte meg az úgynevezett távmeghallgatási rendszer használatát az Egri Törvényszék, amelynek keretében nem szükséges egy vádlottnak vagy tanúnak személyesen megjelennie a bíróság előtt. Az újításról és első tapasztalatairól Péter Zoltán, az Országos Bírósági Hivatal Elektronikus Eljárások Főosztályának vezetője beszélt az InfoRádiónak.
Az idei országgyűlési választás nem éppen úgy végződött az ellenzék számára, ahogy elképzelték. Közülük mégis talán az Együttet érte a legnagyobb pofon, mert nemhogy nem jutottak be a parlamentbe, de a 150 millió forintos kampánytámogatást is vissza kell fizetniük. Hosszú hetek hallgatása után most megszólalt Juhász Péter a párt jövőjével kapcsolat
Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője szerint a bíróságokat is érintő alaptörvény-módosítással egy teljes körű diktatórikus rendszer kialakítását fejezi be a Fidesz.
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, valamint az Országgyűlés vezetését, hogy mondják fel a Kaspersky Lab nevű orosz informatikai céggel kötött szerződéseket.
Bár a magyarok nagy részének lenne üzleti ötlete és sokan akár szabadidejükben is szívesen áldoznának terveik megvalósítására, ám a kockázatvállalás és a kezdő tőke hánya nagymértékben hátráltatja egy saját vállalkozás indítását...
Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője szerint a bíróságokat is érintő alaptörvény-módosítással egy teljes körű diktatórikus rendszer kialakítását fejezi be a Fidesz.
A belföldi osztálykirándulásokra gyakran olyan buszokat állítanak ki, amelyek már a külföldi utakra nem felelnek meg. A szakértő szerint a műszaki vizsgákon is siralmas állapotban jelennek meg a járművek.
Elutasította a perújítást csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszék a diósdi kettősgyilkosság és más cselekmények ügyében - tájékoztatta a bíróság az MTI-t.
Az idén április 8-áig 4541 munkabalesetet regisztrált a Pénzügyminisztérium (PM) Munkavédelmi Főosztálya - ez valamivel alacsonyabb az elmúlt két évben mért számoknál, a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest viszont jelentős növekedést jelent.
Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához szükséges százezer aláírás sem a külföldről támogatott egyetemek átláthatósága, sem a vagyonnyilatkozatok helytállósága ügyében kezdeményezett népszavazáshoz - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motoros rendőrei csütörtökön délben, az M5-ös autópálya ócsai kihajtójánál figyeltek fel az úttest mentén három szürke kismacskára. Az állatok ijedten húzták meg magukat a tűző napon, a rendőrök pedig azonnal cselekedtek: rádión „erősítést” kértek, és egy dobozban biztonságba helyezve a cicákat, a közeli parkolóba
Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához szükséges százezer aláírás sem a külföldről támogatott egyetemek átláthatósága, sem a vagyonnyilatkozatok helytállósága ügyében kezdeményezett népszavazáshoz - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön.
Felháborítónak tartja és visszautasítja a magyar kormány az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatalának (UNHCR) felszólítását arra, hogy vonja vissza azt a törvényjavaslat-csomagot, amely szerinte jelentősen korlátozná a civil szervezeteket és a magánszemélyeket a menekültek és a menedékkérők támogatásában - mondta csütörtökön az MTI-nek Szijjártó P
Két, európai szabványoknak megfelelő modern műtővel a sportsebészeti osztály is megkezdi működését hétfőn az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) új épületében, a Karolina úton.
Magyarország legnagyobb médiafigyelő cégével bővül a Nézőpont Csoport, miután a két társaság vezetése megegyezett az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. eladásáról, illetve felvásárlásáról.
Évente csaknem 700 gyermek hal meg és 35 ezren szorulnak kórházi kezelésre balesetek miatt Magyarországon. Négyévente legalább egyszer az összes gyermek bekerül az egészségügyi ellátórendszerbe. Bár a statisztikák javulnak, de új veszélyforrások is keletkeznek. Ilyen például a trambulin, vagy az elektromos eredetű égések - hívta fel a figyelmet Vel