Változékonyabb, de továbbra is enyhe idő várható a jövő héten. Az igazi november még várat magára. A napsütés mellett többször várható eső, kissé mérséklődik a szokatlan meleg, de továbbra is többfelé lesznek 20 fok...
Egyre nagyobb a káosz a szemétszállítás területén. Pontosan négy napig tűnt megoldottnak a probléma, miután megkapta a pénzt a Zöld Híd Kft., amely 160 településről szállítja el a hulladékot. Csakhogy - mint ma kiderült - négy napra rá az állami kukaholding megvonta a cégtől a szemétszállítási engedélyt. Most több településen megint nem tudják ki v
Ma délután úgy döntött egy 19 éves fiatalember, hogy meglátogatja beteg édesanyját. Ebben nem is lenne semmi meglepő, csakhogy a fiatal férfi éppen szabálysértési elzárását töltötte a szekszárdi börtönben.
A Zöld Híd nonprofit cég úgy véli: pénzügyi ellehetetlenítésük egy tudatos, előre generált folyamat eredménye, a történések pedig egy politikai játszma részei.
Még a román minimálbér is lehagyhatja a magyart, ha nem dönt legalább 6 százalékos emelés mellett a hazai kormányzat: átszámítva ugyanis bruttó 145 ezer forintra emelkedik 2019-ben az állam által meghatározott legkisebb fizetés összege Romániában, miközben Magyarországon ez az érték csupán 138 ezer forint, így jövőre akár le is előzhetnek minket e
Rossz a levegő minősége többfelé az országban. Tucatnyi településen mértek az elmúlt napokban magas porkoncentrációt, ami veszélyes lehet a gyerekekre, az idősekre és a krónikus betegekre. A nyugodt őszi idő a következő napokban is marad, ezért tovább romolhat a levegő minősége.
Ma már nagyobb pontossággal diagnosztizálják a mentális problémákkal küzdő gyermekek betegségeit, részben emiatt is növekszik az érintettek száma, ugyanakkor aki hamarabb szakmai segítséget kap, hamarabb is gyógyulhat.
Elsősorban a súlyos szövődmények elkerülése miatt érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást - írja a hétfői Népszava annak kapcsán, hogy a napokban megérkeztek a betegség elleni vakcinák.
Bélik Jánosné, született: Piláth Katalin, Piliscsaba és Magyarország legidősebb polgára, 2018. november 3-án éjjel, életének 111. évében elhunyt - közölte a város alpolgármestere.
A kormány a felsőoktatási törvény módosítását tervezi, a javaslatot már benyújtották a parlamentnek. Ennek egyik passzusa lehetővé teszi az Oktatási Hivatal számára, hogy közvetlenül kérjen információkat külföldi egyetemekről. Azaz, adott esetben arról, hogy a CEU teljesítette-e Amerikában a felsőoktatási törvény követelményeit.
Többek között a Békemeneteket szervező CÖF elnöke, Csizmadia László dönt a jövőben majd arról, hogy mely civil szervezetek mennyi normatív támogatást kapnak - tudta meg az atv.hu.
Nem kizárt, hogy újabb magyar űrhajóst akar adni Magyarország. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos a hvg.hu-nak azt mondta: igyekeznek megvizsgálni minden lehetőséget, hogy hogyan tud az ország oda visszatérni, ahol már volt egyszer.
Többek között a Békemeneteket szervező CÖF elnöke, Csizmadia László dönt a jövőben majd arról, hogy mely civil szervezetek mennyi normatív támogatást kapnak - tudta meg az atv.hu.
Varga Mihály szerint az 56-osok „visszaadták a nemzetnek azt a tudatot, hogy alakíthatjuk jövőnket, jogunk van az önrendelkezéshez, és a szabad élethez".
A Munkástanácsok Országos Szövetsége ragaszkodik a 138 ezer forintos minimálbér legalább 13, és a 180 500 forintos garantált bérminimum legalább 15 százalékos emeléséhez.
Elismeri a kormány a szakszervezetek újabb jelentős, két számjegyű minimálbér- és bérminimum-emelésre tett javaslatának fontosságát annak érdekében, hogy a hazai keresetek ne szakadjanak le a régió többi országához képest - írja hétfői számában a Magyar Idők.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a Balaton északi partján töltötte a gyerekkorát, de Badacsonyhoz és Keszthelyhez is számos kedves emlék fűzi.
„Hétfőn délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül sor” – tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Mint arról már írtunk, a Sztárban Sztár vasárnapi adásában Freddie lett a legjobb, Torres Dani viszont kiesett. Ilyenkor, hétfőnként össze szoktuk gyűjteni a stúdióban készített képeink közül a legszexibb szereplőket. Fenti galériánkban ezeket a pillanatokat láthatják. Ön szerint ki volt a legszebb, a legcsinosabb? Tatár Csilla, akit egy szünetben
Veszélyes vegyipari üzemek körzetében hallhatnak ma vészjelzést az ott élők. Pánikra semmi ok, a katasztrófavédelem csak hangpróbát tart! A szirénák délelőtt 11 körül szólalnak fel országszerte. Országos szirénapróbát...
Közleményt adott ki a Demokratikus Koalíció. Ebben azt írják, a kormány az utolsó lépésre készül, hogy teljesen felszámolja a független igazságszolgáltatást.
A ferencvárosi rendőrök és a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai elfogták azt a férfit, aki egy lakásból készpénzt, telefonokat és egy autó kulcsait lopta el Budapest IX. kerületében.