2018. november 1. csütörtök

nov. 1
21:21
Temetőlátogatás, gyertyagyújtás – elhunyt szeretteinkre emlékezünk országszerte (hirado.hu)
A hosszú hétvégén százezrek keresik fel elhunyt szeretteik sírhelyeit.
nov. 1
21:57
Megbékélést hoz a halottakra emlékezés (hirado.hu)
A keresztények szerint imádsággal segíteni lehet a halottak üdvözülését.
nov. 1
22:06
Merkel nem béna kacsa, hanem bukóréce, a CEU meg egy kulipintyó (HírTV)
A német kancellár lemondásáról és a Soros-egyetemről is folyt eszmecsere a Hír TV Csörte című műsorában.

2018. november 2. péntek

nov. 2
3:21
Az orosházi vonattragédiában elhunyt Milán édesapjának drámája: „Hiába hívtam, hogy kibéküljünk, már halott volt a fiam!” (Blikk)
Csak egy búcsúpuszit hadd adhassak a fiamnak! – csupán ennyit kér Richárd, az édesapa, aki nemrégiben a négy ember életét követelő hódmezővásárhelyi vonattragédiában veszítette el a fiát, Milánt (†18).
nov. 2
5:18
Főként a vidéki családoknak kedvez a Csok kiterjesztése? (ATV)
Főként a vidéki családoknak kedvez a CSOK kiterjesztése - egy friss ingatlanpiaci tanulmány szerint. Van olyan vidéki település ugyanis, ahol másfél millió forintért már házat lehet venni, míg a főváros egyes részein előfordulhat, hogy egyetlen négyzetméter kerül ugyanennyibe. Vagyis a budapesti lakások annyira drágák már, hogy még a megemelt CSOK
nov. 2
5:18
Harminc illegális migránst fogtak Szegednél, a Tisza árterében (Ripost)
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba harminc migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
nov. 2
6:21
Betartanak a sógorok a magyar ingázóknak (Ripost)
Nagy a felháborodás az osztrák-magyar határnál, miután az osztrák hatóságok lezártak számos átkelőt az autósok előtt. Néhány napja még arról szóltak a sajtóhírek, hogy maguk az osztrákok sem veszik komolyan a határzárat, de a Ripost meggyőződött róla: már kint vannak a táblák, és az ingázók nem mernek próbálkozni, tartva az akár hétszázezer forinto
nov. 2
6:24
Óvoda és iskola mellett épül pszichiátriai otthon Püspökladányban (ATV)
Úgy tűnik, hogy hiába tiltakoznak, hiába gyűjtöttek össze 2800 aláírást egy pszichiátriai lakóotthon építése ellen Püspökladányban, azzal nem foglalkozik senki. Az építkezés kezdetekor tudták csak meg a helyiek, hogy a város központjában mi épül, és azóta tiltakoznak. Kaptak ígéretet egyeztetésekre, de ezekből nem lett semmi. Közben az építkezést
nov. 2
6:36
Soltész Miklós: Minden korban akadnak egyházüldözők (HírTV)
Az iszlám radikalizmus Nyugat-Európa szellemi ürességébe hatol.
nov. 2
7:00
Ne a reklámidőt, a hatóanyagot fizesd ki: így spórolj vagyonokat a patikában (Pénzcentrum)
Ebben a szokatlanul enyhe novemberi időben sokkal könnyebb megfázni, mint gondolnánk. Nátha, torokfájás, köhögés esetén első utunk az orvosi rendelő helyett általában a patikába vezet, ahol magunk próbáljuk kikúrálni a betegséget....
nov. 2
7:15
Idén is lehet pályázni a „családbarát kórházi osztály” címre (hirado.hu)
Az első pályázaton 13 vidéki és három budapesti kórházi osztály nyert.
nov. 2
7:24
Átláthatatlan köd telepszik az országra, de nem ez lesz a legrosszabb (Ripost)
A következő napokban lehangoló időre kell készülni. Néhol eső is várható, a szél pedig tovább borzolja a kedélyeket!
nov. 2
7:42
Évről évre százak halnak meg méltatlan körülmények között (ATV)
Évről évre százak halnak meg Magyarországon méltatlan körülmények között, hosszú magányosság után, a saját lakásukban, vagy éppen hajléktalanként, szociális intézményekben, esetleg az utcán. Akinek nincs hozzátartozója, annak eltemetéséről az állam gondoskodik, de a hajléktalan embereket csak kevesen kísérik el az utolsó útjukra.
nov. 2
8:00
Ferge: 2-300 milliárd forintból fel lehetne számolni a mélyszegénységet (ATV)
Négymillió magyar szegénységben, tízmillió pedig szorongásban él Ferge Zsuzsa szerint. A szociológus szerint a kormány létrehozta a szegénységen bosszúálló államot. Szerinte mára gyakorlatilag megszűnt a segélyezés, ami maradt belőle, az is bizonytalanná vált. A közmunkaprogramról pedig úgy véli: nincs pozitív eleme.
nov. 2
8:06
Ötmilliárd forintot nyújt a kormány munkásszállók építésére, felújítására (HírTV)
A kormány célja, hogy ezúton is elősegítse a munkaerő mobilitását.
nov. 2
8:30
Több százezren látogattak ki a temetőbe (HírTV)
A temetők többsége hosszabb nyitva tartással várja az emlékezőket a hosszú hétvégén.
nov. 2
8:30
Ködös, felhős, ám szokatlanul meleg idő várható a hétvégén (BorsOnline)
Pénteken reggel még többfelé lehet eső, szitálás, majd csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. A Nyugat-Dunántúlon reggel köd képződik, a ködfelhőzet akár egész nap kitarthat. 21 fok körül alakulhat a hőmérséklet. Szombat és vasárnap változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, elszórtan kisebb eső, szitálás is előfordulhat. A maximum 17 és 23
nov. 2
8:42
Meztelenül mászott be egy idegen lakásába egy bedrogozott férfi Tatabányán (Blikk)
A nyitott ablakon keresztül mászott be egy férfi egy tatabányai lakásba. Fogalma sem volt, hogyan jutott oda és mit keresett ott.
nov. 2
8:45
Végleges töltést kapott a tiszai gátrendszer egyik kritikus pontja (hirado.hu)
Ezzel befejeződött az ötödik ütem első szakasza.
nov. 2
8:48
Kik vagytok? Fizetett senkik? - Gyurcsány beszólása a fiatalságnak (ATV)
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebook-posztban fakadt ki a felsőoktatás körül zajló események miatt. Felháborodásának hangot adva az egyetemistákhoz fordult, hogy mindenki vessen számot magával, gondolkodjon el, ki is akar lenni valójában:
nov. 2
8:54
Trócsányi: Magyarország kész segíteni a török igazságügyi reformot (ATV)
Magyarország kész minden segítséget megadni Törökországnak a jogállamiság és az igazságszolgáltatás megreformálásához - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön Ankarában az MTI-nek, miután török kollégájával, Abdulhamit Güllel tárgyalt.
nov. 2
9:00
Reszeltek a magyar gyerekeknek: ha ez így megy tovább, nincs jövőjük (Pénzcentrum)
A legfrissebb Eurobarométer eredményei szerint a magyarok 42 százaléka gondolja úgy, hogy a gyermeke élete a sajátjánál nehezebb lesz felnőtt korában. A számok azonban azt mutatják, a magyarok ennek ellenére sem tesznek félre gyermekeik...
nov. 2
9:03
Elkezdődött a budapesti belvárosi távhőhálózat kiépítése (hirado.hu)
Belső kerületekben is elérhetővé válik a távhő.
nov. 2
9:06
Idén is lehet pályázni a "családbarát kórházi osztály" címért (Infostart)
Idén is lehet pályázni a családbarát kórházi osztály címre; a Három királyfi, három királylány mozgalom a Magyar Kórházszövetséggel közösen meghirdetett pályázatára november 30-ig lehet jelentkezni.
nov. 2
9:08
Lezárták az M1-es autópályát Komárom után (Infostart)
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát Komárom után lezárták a mentés idejére, mert egy kamion oldalára borult és elzárja az úttestet - közölte honlapján a katasztrófavédelem pénteken reggel.
nov. 2
9:24
Ennyi kell egy új lakáshoz a 10 milliós CSOK-hitel mellé (Blikk)
Kiegyensúlyozottabbá válhat az új lakások piaca a legutóbb bejelentett változtatások eredményeként – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely egyrészt az állami támogatási rendszerben történő változások lehetséges piaci hatásait vizsgálta, másrészt bemutatja, mennyibe kerülnek a kétgyermekes családoknak is megfelelő, 60 négyzetméteres új lakások
nov. 2
9:24
Ez vár Önre, ha engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket (ATV)
A gazdák az engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket szankciómentesen december 31-ig jelenthetik be, a határidő elmulasztása akár 20-50 ezer forintig terjedő bírsággal is járhat - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
nov. 2
9:30
Szép időben emlékeztek elhunyt szeretteikre a magyarok (Ripost)
Idén négynapos lett a halottak napi megemlékezés, sokan már tegnap, Mindenszentekkor kilátogattak szeretteik sírjához. A szép időben az emberek szívesebben tették rendbe a régen látogatott vagy az utóbbi napokban levelekkel borított sírköveket.
nov. 2
9:30
ÁSZ: régóta nincsenek rendben a Jobbik pénzügyei (HírTV)
Már a 2010-es kampányelszámolásában is számos szabálytalanságot tárt fel a számvevőszék.
nov. 2
9:36
Késik a fűtési szezon: marad a rövidnadrágos idő a hétvégén is (Blikk)
Egész hétvégén kitart a kora nyárias idő vagy vénasszonyok nyara, kinek hogy tetszik.
nov. 2
9:36
Mindenre kész polgármestere rázná fel az 59 lakosú, magába zárkózott zsákfalut, ahol még bolt sincs (SzMo)
Kolat Irént négy éve választották meg a Baranya megyei Bürüs élére. A faluban azóta meg sem áll a fejlődés, szerinte mégis csak kevesen értékelik a munkáját. De ő nem adja fel.
nov. 2
9:42
Az elhunytakra emlékezik az ország (Igényesférfi.hu)
Több százezren mennek ki a budapesti temetőkbe is a halottak napján.
nov. 2
10:00
Para a drogériákban: veszélyt rejthetnek a tubusos termékek (Pénzcentrum)
Szépségápolási termékeket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem nemrégiben, köztük olyat is amelynek lejárt a minőség megőrzési ideje. Ami aggasztó, mert csak az emberek negyede nézi meg a lejárati időt vásárlás előtt Európában!...
nov. 2
10:00
A kormány visszautasítja, hogy politikai szempontok szerint oszt támogatásokat (HírTV)
Jövőre már pályázati úton érkezhetnek a kulturális szolgáltatókhoz a most taotámogatásként kapott pénzek.
nov. 2
10:06
Jó hír: Két nappal tovább használhatóak az októberi Máv bérletek (ATV)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018. november 7-én éjfélig meghosszabbította a vasúti és a közúti helyközi járatokra szóló október havi dolgozó- és tanulóbérletek érvényességét a hosszú hétvége utáni problémamentes utazások biztosítása érdekében.
nov. 2
10:24
Az Erzsébet hídon vezetik át a fűtést Budáról Pestre (ATV)
Folyik a budapesti belváros bekapcsolása a fővárosi távhőhálózatba, a Főtáv Kéménymentes belváros programjának részeként az Erzsébet hídon vezetik át a távhőt Budáról Pestre.
nov. 2
10:30
Magyarország jogállamisági segítséget ad Törökországnak (Igényesférfi.hu)
Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint hazánk segítséget ad Törökországnak a jogállamiság és az igazságszolgáltatás megreformálásához.
nov. 2
10:33
Szakértő: A gyász segít visszatérni az életbe (hirado.hu)
Nem mindig jön el az elengedés szakasza.
nov. 2
10:36
Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter (Blikk)
en lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguár új műszaki fejlesztő központja – idézte Szijjártó Pétert az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsora, amely a külgazdasági és külügyminiszter Kossuth rádiónak adott nyilatkozatából ismertetett előzetesen részleteket.
nov. 2
10:36
Dávid fogta ki a Balaton rekordpontyát (BorsOnline)
Sosem fogtak még akkora pontyot hivatalosan a Balatonnál, mint a napokban. A gigászi pikkelyes Hoffer Dávid horgán akadt fent.
nov. 2
10:42
Kávézónál bukott le a szegedi tolvaj, pedig nem is kávézott (Blikk)
Nem kávézni ment egy szegedi kávéházba, hanem szerszámgépeket lopott el onnan.
nov. 2
10:48
Örülhetünk, marad a kellemes nyárias idő (ATV)
Egész hétvégén kitart a kora nyárias idő vagy vénasszonyok nyara, kinek hogy tetszik.
nov. 2
11:00
Itt van Szijjártó újabb nagy bejelentése (ATV)
Budapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguár új műszaki fejlesztő központja - idézte Szijjártó Pétert az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsora, amely a külgazdasági és külügyminiszter Kossuth rádiónak adott nyilatkozatából ismertetett előzetesen részleteket.
nov. 2
11:00
Budapestre jön a Jaguar új fejlesztő központja (Igényesférfi.hu)
Első lépésben 100 magyar mérnök dolgozik majd a brit autógyár hazai központjában.
nov. 2
11:12
5,2 millióval távozik a Igazságügyi Minisztérium államtitkára (444.hu)
Kecsmár Krisztián kapott végkielégítést, elismerést és díjat is.
nov. 2
11:12
Nyolc éve képviselő, még sincs lakása a jobbikos politikusnak (HírTV)
Vagyonnyilatkozata alapján 6,2 millió forintnyi megtakarítása, 1 millió forintnyi követelése van.
nov. 2
11:12
Máthé Áron: Kalotaszegi ősz (Igényesférfi.hu)
Kalotaszegen a harangok ma már szinte csak a temetésre szólalnak meg. Kihalnak, elmennek innen a magyarok és a románok is. De vajon mi lesz a halottainkkal?
nov. 2
11:30
Családi házad, nyaralód van? Ezt jobb, ha ellenőrzöd, mielőtt beüt a zimankó (Pénzcentrum)
Sokan csak az utolsó pillanatban tesznek valamit a fagykárok elkerülésére, pedig az otthonunk védelme érdekében, időben megtett előkészületek nagyon sok időt és pénzt spórolhatnak nekünk. Sokan csak az utolsó pillanatban tesznek...
nov. 2
11:30
50 évre növelnék a behívhatósági korhatárt a hadköteles férfiaknál (SzMo)
Így megközelítőleg 850 ezer emberrel több embert lehetne behívni katonának.
nov. 2
11:36
Sokan fognak örülni a MÁV bejelentésének (Ripost)
A vasúttársaság közleményben tette közzé, hogy november 7-én éjfélig meghosszabbította a havi dolgozó- és tanulóbérletek érvényességét a hosszú hétvége utáni problémamentes utazás biztosítása érdekében. A GySEV és a helyközi buszos szolgáltatók utasai is örülhetnek!

Keresés