Párizs - Egy felmérés szerint a francia kormánypárt, Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű mozgalma és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) továbbra is fej-fej mellett végezne, ha most tartanák az európai parlamenti választásokat, de a radikális jobboldal most először átvette a vezetést.
Mátészalka − Január elejéig letartóztatásban marad a több százmillió forintos csalással gyanúsított csengeri asszony. Az állítólagos milliárdos örökségéről ismertté váló Sz. Gáborné ügyvédje fellebbezett a döntés ellen, Helmeczy László szerint ugyanis a bíró tényként kezeli, hogy nem létezik a mesés örökség, noha semmi bizonyíték nincs a pénz hiány
Semjén Zsolt az egyik hétvégi tévéműsorban a CEU-ról ugyanazt mondta, mint az ügy kirobbanásakor: egy szélhámossággal állnak szembe, mert "az amerikai egyetem nem létezik". A CEU számtalanszor elmondta már: teljesítették a feltételeket.
Változékonyabb, de továbbra is enyhe idő várható a jövő héten. Az igazi november még várat magára. A napsütés mellett többször várható eső, kissé mérséklődik a szokatlan meleg, de továbbra is többfelé lesznek 20 fok...
Egyre nagyobb a káosz a szemétszállítás területén. Pontosan négy napig tűnt megoldottnak a probléma, miután megkapta a pénzt a Zöld Híd Kft., amely 160 településről szállítja el a hulladékot. Csakhogy - mint ma kiderült - négy napra rá az állami kukaholding megvonta a cégtől a szemétszállítási engedélyt. Most több településen megint nem tudják ki v
Ma délután úgy döntött egy 19 éves fiatalember, hogy meglátogatja beteg édesanyját. Ebben nem is lenne semmi meglepő, csakhogy a fiatal férfi éppen szabálysértési elzárását töltötte a szekszárdi börtönben.
A Zöld Híd nonprofit cég úgy véli: pénzügyi ellehetetlenítésük egy tudatos, előre generált folyamat eredménye, a történések pedig egy politikai játszma részei.
Még a román minimálbér is lehagyhatja a magyart, ha nem dönt legalább 6 százalékos emelés mellett a hazai kormányzat: átszámítva ugyanis bruttó 145 ezer forintra emelkedik 2019-ben az állam által meghatározott legkisebb fizetés összege Romániában, miközben Magyarországon ez az érték csupán 138 ezer forint, így jövőre akár le is előzhetnek minket e
Száz éve ért véget az Osztrák–Magyar Monarchia számára az első világháború. 1918. november harmadikán írták alá a padovai fegyverszüneti megállapodást, amellyel négyévnyi háború zárulhatott le.