Rick Perry, amerikai republikánus politikus saját könyvével lepte meg a magyar miniszterelnököt, amit dedikált is Orbánnak. Erről került fel egy fotó a Facebook-oldalra:
Bokasérülést szenvedett Ugrai Roland a férfi A-válogatott kedd esti edzésén. Szerda reggel, a tüzetesebb vizsgálatok után derül majd ki a pontos diagnózis, így az is, hogy számolhat-e a támadóval a szakmai stáb az e heti két Nemzetek Ligája-találkozón.
Szijjártó Péter köszöntőjében kiemelte: a magyarok és a lengyelek tudják, mit jelent harcolni a szabadságért, ezért tudják értékelni a szabadságot, és „ragaszkodunk is minden körülmények között hozzá”.
Az erről író hvg.hu szerint csak a szerencsén múlt, hogy a szakemberhiány eddig nem okozott tragédiát. A CT- és röntgenfelvételek kiértékelését ugyanis távmunkában egy szegedi magáncég végzi, a leletekre több órát kell várni. És ameddig a diagnózisra várnak, addig az ügyeletes orvos nem tud dönteni az adott esetben életmentő beavatkozásról.
Zugló polgármestere szeretne a kerület vezetője maradni. Áldozatnak tartja, hogy főpolgármester-jelölt legyen, de azért valamennyire ambicionálja is ezt a jelöltséget.