Németh Szilárd Fidesz-alelnök kijelentése, miszerint "el kell takarítani" az "álcivil szervezeteket" az országból, tovább súlyosbította a magyarországi civil társadalom korlátozásával kapcsolatos nyugati aggodalmakat - írta pénteki cikkében a Financial Times című brit gazdasági napilap.
A francia hatóságok vizsgálatot folytatnak a Renault ellen a dízelmotorok emissziós értékei meghamisításának gyanújával - értesült pénteken párizsi ügyészségi forrásból a Reuters hírügynökség.
A Cinema City mozikat üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft. nem tudott megállapodni a MOM Parkkal a tavaly év végén lejárt szerződés megújításáról, ezért úgy döntöttek, hogy 2017. január 12-én bezárják a mozit a bevásárlóközpontban - mondta Buda Andrea marketing és PR-igazgató az MTI-nek pénteken.
Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki a gyanú szerint 14 évvel ezelőtt megölte Tompa Esztert. Vallomása szerint az áldozatot nem ismerte, csak figyelmetlenül vezetett és elütötte a kerékpárján ugyanarra haladó lányt. Azt hitte, hogy meghalt, ezért a csomagtartóba tette, de a nő később magához tért. Ezután a férfi, tartva a felelősségre vonástól, megfojtotta a lányt. Tettért akár…
Törökország továbbra is azon az állásponton van, hogy az egységes, békés Szíria elképzelhetetlen, ha Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon marad, Ankara azonban lépésről-lépésre akar haladni, hogy lássa milyen eredmények születnek a január 23-án induló asztanai béketárgyaláson - jelentette ki Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő pénteken.
Fellázadtak egy bolgár személyvonatnak az örökös késésektől kiborult utasai pénteken, és életük kockáztatásával megakadályozták, hogy egy gyorsvonat miatt még több várakozásra kényszerüljenek.
Húsz centis hó esett Észak-Magyarországon. Kora estére országszerte havazás váltotta fel az ónos esőt. A közútkezelő munkagépei egész nap az utakon vannak, de a folyamatos hóesés miatt így is akadnak olyan szakaszok, ahol csak lépésben lehet haladni. A csúszós utak miatt több baleset is történt. A szakemberek mindenkit arra kérnek, hogy, ha lehet, ne üljenek autóba, nyári gumival pedig egyáltalán…
A szíriai kormányerők pénteken elfoglalták a Barada-völgyben fekvő Ajn al-Fidzsa települést, amelynek közelében található egy azonos nevű forrás, Damaszkusz legnagyobb ivóvízbázisa - közölte a kormányhoz közel álló al-Majadín tévécsatorna.
Ipari mennyiségben gyártotta egy budapesti férfi a hamis okmányokat. Személyi igazolványtól az érettségi bizonyítványig minden volt a lakásán, de a nyomozók megtalálták, majd lefoglalták az előállításukhoz szükséges eszközöket is. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vizsgálják, hogy a gyanúsítottnak voltak, illetve vannak-e bűntársai. További részletek a videóban.
Jelentősen emelkedett az Egyesült Államok repülőterein elkobzott fegyverek száma, 28 százalékkal több lőfegyvert foglaltak le 2016-ban, mint egy évvel korábban.
Összesen 56 zalai és Vas megyei településen, csaknem 10 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás a tapadó hó súlya alatt leszakadt vezetékek miatt - közölte péntek este az E.ON Hungária Zrt. szóvivője az MTI-vel.
Négy öngyilkos merénylő robbantott pénteken egy zsúfolt piacon Nigéria északkeleti részén, a támadásban legalább hatan életüket vesztették és 14-en megsebesültek - közölte a rendkívüli helyzeteket kezelő országos hivatal (NEMA).
Februártól 5 százalékkal kerül többe a csirkehús a henteseknél. Az áfacsökkentés miatt megnövekedett a kereslet, ezért két lépcsőben emelik a beszállítók az árakat. A madárinfluenza is tizedeli az állományt. A kacsa-és libahús már hiánycikknek számít az élelmiszerüzletekben. További részletek a videóban.
Az elnöki rendszer bevezetéséről szóló alkotmánymódosítási javaslat 18 pontjából péntek estig 9-et elfogadott a török parlament. A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által benyújtott tervezet vitája hétfőn kezdődött Ankarában.
Obama elnök aláírja azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Donald Trump megválasztott amerika elnök jelöltjét, a nyugalmazott Mattis tábornokot nevezhessék ki védelmi miniszternek.
Több szombatra tervezett jeges program elmarad a Balatonon a pénteken lehullott nagy mennyiségű eső és hó miatt, azonban a kijelölt jégpályákat továbbra is üzemeltetni kívánják a jéghelyzettől függően, és Siófokon is megtartják a vasárnapra szervezett Jégvirágos Déli Party elnevezésű rendezvényt.
Brutális havazás, rengeteg eső és erős széllökések. Így érkezett meg a hidegfront Európába. Németországban az ítéletidő miatt 120 repülőjáratot kellett törölni. Eközben Nagy-Britanniában pusztító árvízektől tartanak. További részletek a videóban.