Németh Szilárd Fidesz-alelnök keddi sajtótájékoztatója óta újra téma Magyarországon a nem-kormányzati szervezetek ügye, a fókuszban ezúttal a Soros Györgyhöz köthető szervezetek vannak. Mit mondtak a magyar közélet szereplői az elmúlt években a civilekről?
Alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki nyilvános határozathirdetésén, összhangban Áder János köztársasági elnök indítványával.
A Századvég Alapítvány decemberi közvélemény-kutatása szerint Soros György amerikai üzletember és a szervezetei által képviselt aktivista, beavatkozó politika is kifejezetten népszerűtlen Magyarországon.
Pénteki brit sajtóértesülések szerint a brit kormány tudtával és engedélyével adta át az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) a jövő héten hivatalba lépő új amerikai elnökről, Donald Trumpról összegyűjtött állítólagos kompromittáló adatokat a brit külső hírszerzés (MI6) egyik volt tisztje.
A Demokratikus Koalíció kivételesen olyannyira egyetért a Fidesz egy korábbi sajtónyilatkozatával, hogy azt a saját nevében újra kiadja változatás nélkül, teljes egészében.
Vadai Ágnes a DK alelnöke nem tud olyanról, hogy özönlenének a menekültek, mint ahogy azt Orbán Viktor mondta a csütörtöki határvadászképzés eskütételén.
Az ATV Csatt című műsorában „szemmel láthatóan zsidó származású ember”-ként jellemezte Kende Péter a baloldal államfő-jelöltjét, Majtényi Lászlót. Szavaiból botrány kerekedett, ezért a közíró az Egyenes Beszéd csütörtöki adásában próbálta korrigálni mondatait, miközben beszélgetőtársa élesen bírálta tettét.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája azt az érdi nőt, aki 2015 végén megölte és azóta rejtegette újszülött gyermekét - tudta meg a Pest Megyei Főügyészségtől pénteken az MTI.
Két Európa-szerte körözött külföldi nőt fogott el a rendőrség Röszkénél - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Nem lehet értelmezni Lázár János szavait, hogy nemzetközi baloldali bűncselekmény volt a 4-es metróberuházás, 2010-ben, amikor Tarlós István főpolgármester lett, már akkor azt mondta, felülvizsgáltatja a projektet, már hat éve folyik egy ügyészségi vizsgálat, de eddig nem találtak semmit – ezt Lakos Imre mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Moszkva lezártnak tekinti Donald Trump kompromittálási ügyét, mert figyelemre nem érdemes, hamis információk állnak a hátterében - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Velence városában az idén először tetőzött a tenger, elárasztva pénteken a Szent Márk teret, Milánó utcáit viszont jégréteg fedte be, több száz balesetet okozva, miközben 11-re emelkedett az Olaszországban is rendkívülinek számító hideg halálos áldozatainak száma.
Több mint egymillióan írták alá azt a petíciót, amely azt kéri Barack Obama amerikai elnöktől, hogy jövő heti távozása előtt mentesítse a felelősségre vonás alól Edward Snowdent - közölte pénteken Londonban az Amnesty International.
Olaszországból származó füstölt lazacot vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
Németországban a lakosság többsége elégedetlen a terror elleni védekezéssel - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés, amely szerint a karácsony előtti berlini terrormerénylet óta megváltozott a közhangulat.
Én képes vagyok mindenkinek megbocsátani, de Németh Szilárdnak nehezebb lesz, mint bárki másnak – ezt Molnár Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Vonat ütötte el a Tower of Power nevű amerikai együttes két tagját, akik a síneken keresztülvágva igyekeztek egy fellépésre Oaklandben: a sérülteket egy helyi kórházban ápolják.
A választások óta először intézett támadást volt riválisa, Hillary Clinton ellen Donald Trump. Pénteki Twitter-üzenetében "pokolian bűnösnek" nevezte a demokrata párti politikust.