2017. december 2. szombat

dec. 2
17:06
Szijjártónak kell védenie az Orbán-kormányt Brüsszelben, de a Helsinki Bizottság társelnöke is ott lesz (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli a magyar kormányt az Európai Parlament LIBE-bizottság csütörtökre tervezett meghallgatásán, melyen az "atombombát", a félelmetes uniós 7-es cikkelyt is tartalmazó "magyar helyzet" jelentéstervezete lesz napirenden. A kormánykommunikációs fronton sokat támadott és "Soros-szervezetnek" titulál
dec. 2
17:09
MSZP: Csak közös listával lehet választást nyerni (hirado.hu)
Az MSZP szerint kizárólag közös listán alapuló ellenzéki szövetségben lehet győzelmet aratni a jövő évi parlamenti választáson.
dec. 2
17:24
Molnár Gyula: a szocialista párt tudja, mi a feladata (Alternatív Energia)
dec. 2
17:24
Nem forgathatott a Mikulásról a Hír TV a felcsúti kisvasúton (HírTV)
A szervezők azt sem voltak hajlandók elárulni, hogy a hétvégén milyen programokkal várják a gyerekeket.
dec. 2
17:27
Balog: Kezdenek beérni a mögöttünk levő évek eredményei (hirado.hu)
Az idősek megbecsülése is a mindennapok részévé vált Magyarországon - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
dec. 2
17:45
Már több mint hatmillió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó kampányban (hirado.hu)
A telefonos adományvonalon és az interneten keresztül is nagyon sok felajánlás érkezik.
dec. 2
17:48
„Az összefogás kezd önmaga paródiájába fordulni” (HírTV)
Míg az LMP megegyezett a Gémesi György által vezetett párttal, addig az MSZP–DK-együttműködés egyre kétségesebbé kezd válni.
dec. 2
17:54
A Vona-Soros szövetség első bizonyítékai. Novák Előd nem tűr tovább (Ripost)
A Jobbik pártlapjában, az Alfahíren azzal dicsekszenek, hogy Soros György egyik legfőbb bizalmasa, a CEU alapítója már barátkozik a Jobbikkal. Egyik rendezvényük vezetésére is őt kérték fel. Novák Elődnél betelt a pohár.
dec. 2
18:00
Megszólalt az életeket mentő tatabányai buszsofőr (Infostart)
Egy tömött busz utasait mentette meg, sőt még a jármű oltását is megkezdte.
dec. 2
18:03
Az erdélyi magyar politikai pluralizmus tíz évéről tartottak fórumot Sepsiszentgyörgyön (hirado.hu)
2008-ban a Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzésével, majd 2011-ben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésével nyert új szervezeti keretet az erdélyi magyar pluralizmus.
dec. 2
18:18
Az MSZP nem vesz részt pártszépségversenyen (Infostart)
A szocialisták üzenik, hogy élnek és tudják, mi a feladatuk.
dec. 2
18:54
Kőkeresztet állíttat egy csepeli Lidl elé Németh Szilárd (444.hu)
A Lidl letörölt egy keresztet egy szóróanyagában szereplő fotóról.
dec. 2
18:57
Fényűző luxus: 65 évvel ezelőtt épült a nukleáris atombunker - most luxusszállodává alakították (Blikk)
Hatvanöt évvel ezelőtt épült meg a kansasi Topeka várostól nem messze található atombunker azzal a céllal, hogy nukleáris tölteteket raktározzanak itt. Azóta az építmény felhasználása teljesen átalakult, ugyanis egy ideje turistáknak adják ki. Az érdeklődők 35 ezer forint/éjszaka áron bérelhetik ki a szállást.
dec. 2
18:57
Hihetetlen égi jelenséget fotóztak a Dunántúlon, itt a magyarázat (Ripost)
Csodás látványban volt részük a Szombathelyen élőknek, egy helybéli meg is örökítette az égi jelenséget!
dec. 2
19:03
NB I - Egy pontot szerzett a sereghajtó Mezőkövesd (Alternatív Energia)
Gól nélküli döntetlent játszott a vendég Diósgyőrrel.
dec. 2
19:05
NB I - Védő-gólokkal nyert a Paks (Alternatív Energia)
A csapat két védője három góljával tartotta otthon a három pontot a Vasas ellen.
dec. 2
19:12
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 48. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 48. heti nyerőszámait. Ezen a héten 215 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai a emelkedő számsorrendben a következők:1; 3; 23; 58; 70 Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, jövő héten...
dec. 2
19:15
Egyszerre kapott új tüdőt és májat a 25 éves Krisztián - azt hitték, az 1 éves kort sem éli meg (Blikk)
Lassan megszerzi a diplomáját Krisztián, aki napra pontosan két éve még nem hihette, hogy az élete úgy alakul, mint bármelyik egészséges kortársáé.
dec. 2
19:30
Íme az Ötöslottó nyerőszámai (ATV)
2017. december 2-án is kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait.
dec. 2
19:30
Már novemberben legkevesebb 15-en fagytak halálra (HírTV)
2010 óta a leghidegebb hónap jöhet Európában, főleg a december első fele ígérkezik fagyosnak.
dec. 2
20:09
„Adventkor egymás felé kell fordulnunk” (hirado.hu)
Az adventi időszak azt a nagy igazságot hangsúlyozza, hogy egymás felé kell fordulnunk - mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
dec. 2
20:18
Kiadták a figyelmeztetést: ítéletidő rohanja le a fél országot (Pénzcentrum)
Havazás miatt figyelmeztetést adott ki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az előrejelzés szerint az érintett megyében vasárnap 12 óra alatt 5 centimétert meghaladó friss hó hullhat. A csapadékzóna...
dec. 2
20:27
Íme, az ötös lottó e heti nyerőszámai - sokan lettek több mint egy millióval gazdagabbak (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
dec. 2
20:54
Orbán nem kívánja kommentálni a Simicska-interjút (444.hu)
A lehazaráulózott miniszterelnök inkább nem mond semmit a szerinte kétségbeesetten vagdalkozó Simicskáról.
dec. 2
21:03
Indul a szezon! Ezeket a sípályákat érdemes meglátogatni az országban (Blikk)
Elő a lécekkel, a snowboarddal vagy akár a szánkóval, ugyanis lassan kezdetét veszi hazánkban is a síszezon!
dec. 2
21:03
Pokoli ereje lesz a holnap estének, ilyen nem lesz többet idén (Ripost)
Vasárnap lesz ugyanis 2017 első és utolsó Szuperholdja, érdemes az égre tekinteni este!
dec. 2
22:12
Több mint 130 millió forintot kapott egy pécsi alapítvány Soros Györgytől (444.hu)
A pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapta Az emberség erejével alapítvány.
dec. 2
22:15
Eldőlt: végleg bezár Budapest egyik legrégebbi patikája (Blikk)
Eldőlt, soha többé nem nyithat ki egyik legrégebbi ügyeletes patikája.
dec. 2
22:15
Soros több mint 130 milliót adott egy pécsi alapítványnak (hirado.hu)
A támogatási szerződést már alá is írták.
dec. 2
22:21
NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót (Alternatív Energia)
3-1-re legyőzte szombat este a vendég Videotont.
dec. 2
22:23
Görbiczék kikaptak a címvédő norvégoktól (Alternatív Energia)
A magyarok következő ellenfele Svédország lesz vasárnap 18 órától.
dec. 2
22:30
Molnár Gyula (MSZP): Csak közös ellenzéki listával lehet nyerni (444.hu)
Nem, az MSZP nem esett szét, bizonygatta Molnár Gyula. Kongresszust nem tudnak tartani, de választmányi ülést igen. A többpártrendszer ellenzékben pártszépségversenyhez vezet.

2017. december 3. vasárnap

dec. 3
5:18
Ennyit kell spórolnia egy budapesti lakásért (ATV)
Négyzetméterenként akár 3 millió forintot is elkérhetnek egy belvárosi luxuslakásért. Budapesten az 5. kerületben kell a legtöbbet fizetni az ingatlanokért, a szomszédos országok fővárosaihoz képest azonban itthon jóval olcsóbban lehet lakást venni. Egy felmérés szerint Budapesten 7 évet kell spórolni egy átlagos lakásért, míg Szlovákia fővárosában
dec. 3
6:03
Két településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap (hirado.hu)
Két településen lesz időközi önkormányzati voksolás ma: Németfaluban polgármestert, Tornakápolnán polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.
dec. 3
6:05
December 20. fontos adóhatáridő! (hirado.hu)
Sokakat érint.
dec. 3
7:06
Világsztárok használják zenéit, de fűtés nélkül él Földváron (ATV)
Robert R. Hardyt a progressive house zene egyik nagy tehetségének tartják. Ez csak a művészneve, az igazi Reisz Róbert. 34 éves és Dunaföldváron él, egy szörnyű állapotban lévő, fűtés és fürdőszoba nélküli házban. A Heti Napló most meglátogatta.
dec. 3
7:18
Az Ötöslottó nyerőszámai a 48. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 48. heti nyerőszámait. Ezen a héten 215 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai a emelkedő számsorrendben a következők:1; 3; 23; 58; 70 Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, jövő héten...
dec. 3
7:33
Ma van advent első vasárnapja (hirado.hu)
Ma kezdődik advent, a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. Sokan – többek között a katolikusok – ilyenkor böjttel, bűnbánattal és jó cselekedetekkel készülnek Jézus születésének ünnepére, és ebben az időszakban egyes népi hagyományok is újjáélednek.
dec. 3
7:33
Rejtélyes módon tűnt el Budáról a 18 éves lány (Ripost)
Ötödik napja keresik Stephaniet, a rendőrség az állampolgárok segítségét kéri.
dec. 3
7:35
Most kaptuk a fotót, felgyújtott egy kocsit egy budafoki őrült (Ripost)
Előbb feltörte az autót a budafoki férfi, akit a rendőrök azonnal elkaptak.
dec. 3
8:00
Keményen bünteti Kövér a képviselőket - íme a lista (ATV)
Egyre többször sújtja szigorú büntetéssel Kövér László az ellenzéki képviselőket a Parlamentben. A házelnök semmilyen performanszot nem tűr meg az országgyűlésben, és a visszaesőket a lehető legkeményebben szankcionálja. Legutóbb Szél Bernadett járt így, aki több mint 400 ezer forintos büntetést kapott, amiért egy "HAZUDIK" feliratú papírt tartott
dec. 3
8:06
Gollamként kúszó trafikrabló, kéménybe szorult betörő – a legbénább magyar bűnözők (ATV)
Miért maradt munkanap december 24-e? A politikusoknak ez miért nem fontos? Legyen-e munkaszüneti nap a legfontosabb családi ünnep napja? Ezen a héten erről szavazhatnak. Aztán: gyerekek, akik nem látnak el a tábláig, de esélyük sincs szemüvegre. Rengeteg családban megfizethetetlen luxus szemüveget venni a gyereknek. A következmények a szó szoros é
dec. 3
8:15
Nincs gyanúsítottja a 112 halálos félrehallásának (Alternatív Energia)
Júliusban az operátor félreértette a település nevét, Tóalmás helyett Tolmácsra riasztott.
dec. 3
8:18
Nárcisztikus, megalomán: Orbánt ekézik a tengerentúlról (HírTV)
Élesen bírálja a magyar miniszterelnököt az amerikai elnök belső tanácsadói körének egyik magyar tagja.
dec. 3
8:24
Elegük lett az Örs vezért téri lakóknak (HírTV)
A bevásárlóközpontok miatt a helyieknek szinte lehetetlen saját otthonuk közelében parkolóhelyet találniuk.
dec. 3
8:30
Mire készült? Robbanóanyagot találtak egy nemti férfinél (ATV)
Robbanóanyagot tartott otthonában egy férfi, elfogták, és eljárás indult ellene.
dec. 3
8:36
Honnan származik az adventi koszorú? (Infostart)
Az adventi időszakban az emberek befelé fordulnak, ugyanakkor többet törődnek egymással. Az adventi gyertyagyújtás napjainkra a családi áhítat szokásává vált – mondta az InfoRádiónak Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.
dec. 3
8:36
Váratlan fordulat, újra jár a budapesti metró (Ripost)
Hétvégén és az ünnepnapokon nem kell buszoznunk a belvárosban.
dec. 3
8:45
Robbanóanyagokat foglalt le a TEK egy lakásban (Blikk)
- Robbanóanyagot tartott otthonában egy férfi, elfogták, és eljárás indult ellene.
dec. 3
8:48
Szél Bernadett vezeti a listát, Demeter Márta csak a 7. helyet kapta (HírTV)
Az ellenzéki pártok közül elsőként hozta nyilvánosságra választási listáját az LMP.

Keresés