Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson.
Csak egy önkormányzati képviselői helyről volt szó, de az volt az érdekes, hogy egy független jelölt mögé a Jobbikon kívül az összes ellenzéki párt felállt.
Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson - közölte a település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
Ha az összes templomot felgyújtják, az utcán fogunk imádkozni – ez a szemlélet jellemzi a közel-keleti ortodox kopt egyház híveit, akik szombaton magyarországi központú püspökséget alapítottak szombaton a kelet-európai hívek gyámolítására. Giovanni kopt püspök méltatta a kormány kiemelt figyelmét és erőfeszítéseit a közel-keleti keresztények megseg
Nem tartja méltónak a Dunaújvárosért Díjra a Quimby együttest a város polgármestere, az elismerést mégsem vonja vissza, mert azt nem illik - erről Cserna Gábor beszélt egy, az ATV birtokába jutott felvételen. Korábban a polgármesternek nem volt problémája a népszerű zenekarral, a díjat 2012-ben ítélte meg számukra a közgyűlés. További részletek a v
December közepe van, de jön a tavasz! Ma és holnap letehetjük a télikabátot. Sokakat megvisel a hirtelen jött meleg, de az influenza is gyorsabban terjed. Már kimutatták az idei első influenzavírust.
Az Állami Számvevőszék 2017-ben hetedik alkalommal végezte el a közszféra intézményeinek korrupciós kockázatait, illetve a korrupció ellen védelmet biztosító kontrollok kiépítettségét értékelő Integritás felmérését.
Rövidebb lett a műtéti várólista az év végére, december 1-jén 27 666 beteg várt műtétre a kórházakban, 445-tel kevesebb, mint egy hónappal korábban - írja a Világgazdaság hétfőn.
Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be ez évi munkáját a héten. A képviselők hétfőn a kormányt interpellálhatják, kedden pedig összesen huszonnyolc előterjesztés elfogadásáról dönthetnek.
Novemberben tovább nőtt a kormánypártok támogatottsága, míg a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik jelentős veszteséget könyvelhetett el, a DK pedig előzi az MSZP-t – derül ki az IDEA intézet friss kutatásából, amelyet az ATV publikál. Csak a kormánypárt szavazói szerint mennek jó irányba a dolgok, a megkérdezettek többsége fontosnak tartja az EU-ta
– Soha nem állt még ilyen jól a Fidesz, mint most, pár hónappal a választások előtt: a pártválasztók körében már 57 százalék a támogatottsága – derül ki a Republikon felméréséből.
Te emlékszel még mi akartál lenni gyerekként? - Képzőművész, rendező, fodrász, cukrász - segít az útkeresésben a Hintalovon Gyerekjogi Alapítvány karácsonyi kampánya!
Egy száz négyzetméteres családi ház felső szintjén csaptak hatalmasra a lángok, aminek következtében egy ember életét vesztette. Megérkeztek a sokkoló fotók.
– Elképesztő kép kering a neten egy pesti útról, amelynek minden négyzetméterét kátyúzták már. Legalább százszor javíthatták már az úthibákat, ezért meglehetősen mozaikos kinézetű az útszakasz.
Engedélyeztetési eljárás, valamint előzetes bejelentési kötelezettség nélkül lenne létesíthető a jövőben 80 méternél nem mélyebb kút - az erről szóló javaslatot már benyújtották az Országgyűléshez a kormánypárti képviselők.
Megcsúszott és egy vízelvezető árokba csapódott egy járművezető a 84-es számú főúton. Alkohol fogyasztást követően soha ne üljön volán mögé! - figyelmeztet a rendőrség.