2017. december 7. csütörtök

dec. 7
12:15
Harangozó a jobbikos ügyekről: „a nap végén mindenki sorra kerül” (ATV)
Az MSZP-s Harangozó Tamás egyáltalán nem érzi jól magát attól, hogy a Fidesz nem a szocialistákkal, hanem a Jobbikkal akar leszámolni – többek közt ez is kiderült az ATV A nap híre című műsorában, ahol a vendégek Kovács Béla elleni vádemelés mellett Polt Péter egyetemi tanári kinevezését, valamint a honvédelmi miniszter bizottsági meghallgatását is
dec. 7
12:18
Harrach nem érzi problémásnak a kettős mércét (HírTV)
Szerinte a Hír TV-nek és nem a kormánypártoknak jelent problémát az, hogy 2010-ben a Fidesz töredék áron kapott plakáthelyeket a Mahir Cityposter Kft.-től.
dec. 7
12:21
Rendkívüli pénzügyi támogatást kap két budapesti kórház (hirado.hu)
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap.
dec. 7
12:23
Hidvéghi: A brüsszeli meghallgatás a nyomásgyakorlás újabb eszköze (hirado.hu)
A Fidesz a nyomásgyakorlás újabb eszközének tartja a csütörtöki brüsszeli meghallgatást.
dec. 7
12:25
Így készült a Jónak lenni jó herendi lámpája (hirado.hu)
Már majdnem 12 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó kampányban. Az egyik, licitálásra felajánlott tárgy egy gyöngyőrű herendi lámpa.
dec. 7
12:30
Az Európai Bizottság három ügyben perelte be Magyarországot (HírTV)
Három, hónapok óta húzódó ügyet vitt bíróság elé az unió végrehajtó szerve.
dec. 7
12:39
Szijjártó: A betelepítési kvóta ellentétes a józan ésszel (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter végrehajthatatlannak nevezte a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján.
dec. 7
12:41
Hétszázmilliárdot lehet megtakarítani az elektronikus adóbevallásokkal (hirado.hu)
Az adózás teljes elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak.
dec. 7
12:51
Megkérdeztük a Jobbiktól, Simicska fizetné-e a büntetésüket: itt a válasz (ATV)
Mirkóczki Ádám az ATV Start című műsorában azt mondta, nincsenek olyan nexusban az üzletemberrel, hogy Simicska kifizetné a büntetésüket. Csak üzleti kapcsolatuk volt vele a plakátok miatt.
dec. 7
13:15
Világelső! - Elképesztő szobrot kap társnak Bud Spencer a Corvin sétányon (Blikk)
A világ legnagyobb Gömböc-formájú szobrát állítják fel december közepén a Corvin sétányon, ami egyben a világ első kültéri Gömböc-szobra lesz.
dec. 7
13:15
Kiderült, mi volt VV Fanni és a gyilkossággal gyanúsított férfi közt (ATV)
Korábban egy párt alkottak, aztán szakítottak, de nemrég B. László ismét felvette a kapcsolatot az egykori valóságshow szereplővel, a lány azonban kikosarazhatta.
dec. 7
13:24
Mikulás-zokniban érkeznek az újszülöttek (Ripost)
Budapesten az egyik kórház újszülöttosztályán már tombol a karácsonyi láz! A piciket egészen az ünnepek végéig a nővérek kis télapózokniba helyezik, és így adják át az édesanyáknak. Az aranyos kezdeményezés megálmodója, Viktória nővér, a Ripost-nak beszél először ötletéről!
dec. 7
13:30
Összefogás: Karácsony lehet a közös miniszterelnök-jelölt (HírTV)
Állítólag az MSZP-elnök belemenne a közös listába és a Párbeszéddel való együttműködésbe.
dec. 7
13:33
Meg kell találni a fogyatékos emberek helyét az automatizálódó világban (hirado.hu)
Az automatizáció, a gyorsuló technológiai átalakulás mind a gazdaság-, mind a társadalompolitikát alapvető kihívások elé állítja majd a következő években.
dec. 7
13:35
MSZP: Hirdessenek engedélyezési moratóriumot a Balaton-parti beruházásokra (hirado.hu)
Az MSZP-s Gőgös Zoltán azt követeli a kormánytól, hogy hirdessen engedélyezési moratóriumot a Balaton-parti beruházásokra.
dec. 7
13:36
Gyanúsan vastagon fogott Rogánék ceruzája (HírTV)
Fiktív lehetett a kormány által vidéki járművek felmatricázására kifizetett összeg fele.
dec. 7
13:42
Huszonhárman szenvedtek fagyhalált december elejéig (HírTV)
Magyarországon huszonhárman szenvedtek fagyhalált december elejéig – közölte szerdán a Magyar Szociális Fórum.
dec. 7
13:45
325 milliós támogatást kap két budapesti kórház (ATV)
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten, a két kórházigazgatóval közösen tartott sajtótájékoztatón.
dec. 7
13:48
A Fidesz 2010-es kampánya kapcsán nincs érdemi válasz (HírTV)
Hiába kérdeztük Domokos László ÁSZ-elnököt.
dec. 7
13:51
Új szakaszában a menekültügyi szabályozás miatti uniós jogsértési eljárás (hirado.hu)
Újabb szakaszba léptette csütörtökön az Európai Bizottság a menekültügyi szabályozás miatt korábban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.
dec. 7
13:51
Németh szerint Szél pletykaközponttá változtatná a nemzetbiztonsági bizottságot (444.hu)
Igaz, a Fidesz alelnöke hazudta korábban azt, hogy a Soros-hálózat vizsgálatára utasította a szolgálatokat.
dec. 7
14:09
A magyar követség is Jeruzsálembe költözhet (444.hu)
A Times of Israel szerint a magyarok megvétóztak egy közös EU nyilatkozatot, amiben az unió elítélte volna Trumpék húzását.
dec. 7
14:27
Újabb hírek érkeztek a csengelei lövöldözés túlélőjének állapotáról (Blikk)
Már stabil annak a férfinek az állapota, akit többször is meglőttek egy csengelei pihenőnél.
dec. 7
14:27
„Nem csak a migráció a mozgatórugója a vitának” (hirado.hu)
Magyarország súlyos vitában áll az illegális bevándorlás ügyében, amely meghatározó sorskérdés a kontinens jövője szempontjából. Erről a külgazdasági és külügyminiszter Szijjártó Péter beszélt Brüsszelben, ahol ma ismét Magyarországról tartottak meghallgatást. Az elemző szerint semmiféle új téma nem került elő.
dec. 7
14:27
Élményfürdőbe indult a négytagú család, borzalmas dolog történt velük (Ripost)
A kedvelt aquaparkba utazott a család, amikor szörnyű tragédia történt velük.
dec. 7
14:30
Molnár Zsolt: kiderült, hogy nincs Soros-terv (Alternatív Energia)
A "Soros-szervezetek" nemzetbiztonsági kockázatáról tájékozódott a parlament szakbizottsága.
dec. 7
14:33
Veszélyesek a Soros-szervezetek? 2037-ig csak találgathatunk (ATV)
A "Soros-szervezetek" állítólagos nemzetbiztonsági kockázatáról tájékozódott az Országgyűlés nemzetbiztonság bizottsága csütörtöki részben zárt ülésén.
dec. 7
14:36
Sajtóhírek alapján nem vizsgálódik az ÁSZ (HírTV)
Ezzel magyarázta az ÁSZ kommunikációs osztályvezetője, hogy nem indítottak új vizsgálatot a Fidesz 2010-es kampányköltéseiről.
dec. 7
15:03
Szomorú hír: kivágják a 250 éves fát, amit még Mária Terézia adományozott (Blikk)
Martonvásár – Elbúcsúztatták a Brunszvik-Dreher kastély parkjában álló 250 éves tölgyet, amit még Mária Terézia adományozott az akkori tulajdonosoknak.
dec. 7
15:03
A Macskajáték Debrecenben (Alternatív Energia)
"Orbánné még egyszer nekifeszül a sorsnak, visszaköveteli elhallgatott, megalkuvásokkal teli szép korát..."
dec. 7
15:03
Gyengekezű vezetőnek tartja Vona Gábort a párt volt alelnöke (hirado.hu)
Nagy Ervin szerint Toroczkai László lehet Vona utódja. A Jobbik egykori alelnöke, egyik alapítója a Figyelőnek adott exkluzív interjút, ahol beszélt a párt eredeti céljairól, Vona személyiségéről és arról is, hogy mire számíthatnak a szavazók, ha a jelenlegi pártelnök tavasszal elbukja a választást.
dec. 7
15:03
Ön elfogadna politikustól ajándék ételt? Megkezdődött a szavazás! (ATV)
Ingyen krumplit fog osztani a hétvégén Rétvári Bence, a KDNP alelnöke. Ön elfogadna politikustól ajándék ételt a kampányban?
dec. 7
15:05
Szigorúbban ellenőriznék az NGO-kat a magyarok (hirado.hu)
A megkérdezettek többsége egyet ért azzal, hogy szigorúbban kellene ellenőrizni a civil szervezetek finanszírozását – ez derül ki a Figyelő által publikált legfrissebb Századvég-kutatásból. A felmérés szerint még mindig toronymagasan vezetnek a kormánypártok.
dec. 7
15:07
Maróth Miklós: A Soros-terv létezik, Európában pedig nincs demokrácia (hirado.hu)
Az akadémikus, orientalista a Figyelőnek adott exkluzív interjúban úgy fogalmazott, sem gazdaságilag, sem kulturálisan nem észszerű a bevándorlás. Egy muzulmánt egyetlen percig sem érdekli, hogy mi érzékenyek vagyunk-e az ő kultúrája iránt. Ez csak nekünk téma, miközben náluk alapvető elv a hittérítő szándék – mondta Maróth Miklós.
dec. 7
15:18
Kiesett egy ember a vásárosnaményi kórház ablakából (Infostart)
Egy férfi kiesett a kórház harmadik emeleti ablakából Vásárosnaményban szerda este.
dec. 7
15:21
Breaking: elfogták az M5-ös autópályán lövöldöző férfit (Blikk)
Csengele - Az osztrák rendőrség Cobra különleges egysége elfogott egy 52 éves férfit, Bad Ischlben, a kedden történt Csongrád megyei lövöldözéssel összefüggésben, tudta meg a HírTV Riasztás című műsora.
dec. 7
15:24
Molnár: Nincs Soros-terv, nincs nemzetbiztonsági kockázat (HírTV)
A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökével szemben a fideszes Németh Szilárd másképp látja.
dec. 7
15:39
Itt nézheti vissza a teljes brüsszeli meghallgatást (hirado.hu)
Magyarország súlyos vitában áll az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságával (LIBE) az illegális bevándorlás ügyében, mely meghatározó sorskérdés a kontinens jövője szempontjából - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter a testület brüsszeli ülésén.
dec. 7
15:51
Elfogták az M5-ös autópályán lövöldöző férfit (ATV)
Ausztriában elfogták az M5-ös autópálya csengelei pihenőjében kedden hajnalban történt emberölés feltételezett elkövetőjét, egy 52 éves német állampolgárságú férfit.
dec. 7
15:51
Válságtanácskozást tart a Jobbik, miután a párt „anyagilag megsemmisült” (444.hu)
Rendkívüli megbeszéléseket tart a Jobbik, miután „teljes a padlássöprés” az ÁSZ-büntetéssel. Azt mondják, Simicska nem fogja kifizetni nekik.
dec. 7
16:12
Olyan vegyszereket árultak, amelyek teljes megsemmisüléshez vezethetnek (HírTV)
Kétszázezer forint értékben árultak tiltott növényvédő szereket netes apróhirdetésekben magánszemélyek.
dec. 7
16:21
Női kézilabda vb: Nyolcaddöntöben a magyar válogatott (ATV)
A magyar női kézilabda-válogatott 31-28-ra legyőzte Lengyelország csapatát a németországi világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában, csütörtökön Bietigheim-Bissingenben, ezzel biztosította helyét a nyolcaddöntőben.
dec. 7
16:27
Jeruzsálem elismerése: Orbánnak írt levelet Köves Slomó (ATV)
Az EMIH üdvözli és támogatja az Egyesült Államok döntését, miszerint Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és nagykövetségét Tel-Avivból oda költözteti.
dec. 7
16:27
Németh Szilárd pert vesztett az Eötvös Károly Intézet ellen, miután azt mondta, „sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kaptak Sorostól, mint amennyit feltüntettek (444.hu)
A bíróság előtt ezt első fokon nem tudta bizonyítani. A Fidesz-alelnök beadványában – amiben őt csak „Sziszikének” nevezik – valamiért szerepel Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ kormányközeli civil szervezet igazgatójának a neve is. ¯\_(ツ)_/¯
dec. 7
16:33
Harmincmilliárdot költenek a nyugdíjasok Erzsébet-utalványára (hirado.hu)
Harmincmilliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt tízezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványokra, ez tartalmazza a 2,7 millió érintett utalványának összegét, valamint az eljuttatás és a gyártás költségét – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
dec. 7
16:33
Támadást intéztek Magyarország ellen Soros emberei Brüsszelben (Ripost)
Végrehajthatatlannak nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás bírósági szakaszba lép.
dec. 7
16:42
Németh "Sziszike" Szilárd, a pervesztes - Érdekes név a beadványon (Alternatív Energia)
A Fidesz alelnöke az Eötvös Károly Intézet jóhírnevét sértő állításait nem tudta bizonyítani.
dec. 7
16:51
Budapest is versen Európa legjobb karácsonyi vására címért (hirado.hu)
A karácsony talán nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is a legszebb időszaka az évnek. Amikor az utcák ünnepi fénybe öltöznek és forralt bor illata leng körül mindent.
dec. 7
16:51
A Momentum majd akkor áll ki a Jobbik mellett, amikor tisztázzák az orosz kapcsolataikat (444.hu)
Szerintük mindenekelőtt az a kérdés, üzletel-e még egymással Kovács Béla és Szabó Gábor jobbikos pártigazgató.
dec. 7
16:57
Szijjártó állandó EBESZ-megfigyelőket küldene Kárpátaljára (ATV)
Magyarország állandó EBESZ-megfigyelők telepítését kezdeményezi Kárpátaljára - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben.

Keresés