Solymár 6-os választókerületében ma tartanak időközi önkormányzati választást. Az ellenzék pedig egyetlen jelölt, Kárpáti Zsuzsanna mögött sorakozott fel. Ő függetlenként méri össze erejét a fideszes Dalos Attilával.
Csökkenteni kell az élelmiszerekben a rákkeltő akrilamid mennyiségét - a hamarosan hatályba lépő EU-rendelet elsősorban a sültkrumplit, bizonyos pékárukat és a kávét érinti. Csökkenteni kell az élelmiszerekben a rákkeltő...
Minapi hír, hogy a Párbeszéd politikusát, Karácsony Gergelyt nevezte meg az MSZP a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének. Ám egy most kikerült hangfelvétel szerint lehet, hogy brutálisan rossz lóra tettek.
Kihúzták a Hatoslottó 49. heti nyerőszámait. 460 millió forint volt a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:2; 14; 27; 33; 39; 42Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény.KATT: Ide menekülnek...
Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be ez évi munkáját a jövő héten. A képviselők hétfőn a kormányt interpellálhatják, kedden pedig összesen huszonnyolc előterjesztés elfogadásáról dönthetnek.
Egy blog hozta nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen a Párbeszéd társelnöke arról beszél, nem lelkesedett már azért sem, hogy pártja miniszterelnök-jelöltje legyen. Karácsony az Indexnek megerősítette, hogy ő beszél a felvételen.
Egy kiszivárgott hangfelvételen Karácsony Gergely arról beszél, nem kellett volna hagynia, hogy rábeszéljék, ő legyen a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.
Több mint 30 gyermek számára szervezett élményekben gazdag programot az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén található Adománypontján.
Emléktáblát avattak vasárnap a Nyugati pályaudvar falán, a parkoló felőli oldalon Puczi Béla tiszteletére, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.
A Jobbikot szétverő Vona méltatlanná vált arra, hogy az ’56-os hősök emlékezetével hozza összefüggésbe magát – írta a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott levelében a szabadságharc résztvevője.
Ferenc pápa szerint az úrimádság egyik mondatának fordítása helytelen. Könnyen előfordulhat, hogy világszerte több milliárd kereszténynek kell újra tanulnia a Miatyánk szövegét.
Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata gyakorlatilag kiadott egy full fideszes kampányanyagot, amiben mindenhol vastagon szedték a fideszes országgyűlési képviselő nevét.
Tekintve, hogy mekkora fejlődés zajlott le az emberiség életminőségében, és minden egyes év az emberiség legjobb éve, aligha van a földgolyónak olyan zuga, ahol erre a kérdésre a jogos válasz ne az lenne, hogy jobb - írja a Vakmajom az Alapblogon egy ábra kapcsán, amely elég árulkodó.
Erőszakről és sterilizálásról beszél Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője és Toroczkai László, a párt országos alelnöke három újabb hangfelvételen.
Viharos széllel érkezik a rekordközeli meleg a jövő hét első napjaiban - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. A hét elején akár 18 fok is lehet, a hét második felében ismét lehűlés jön, havas eső...
Solymár 6-os választókerületében a Fidesz jelöltje, Dalos Attila 225 szavazat ellenében győzött a függetlenként induló Kárpáti Zsuzsannával szemben, aki 169 voksot kapott.
Kihúzták a Hatoslottó 49. heti nyerőszámait. 460 millió forint volt a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:2; 14; 27; 33; 39; 42Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény.KATT: Ide menekülnek...
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárások mind Soros Györgyhöz köthető ügyekről szólnak.
Újabb méreg- és tetemkereső kutyák állnak szolgálatba, hogy az emberre is rendkívül veszélyes idegméreggel elpusztított parlagi sasok és más ragadozók nyomára bukkanjanak. De nemcsak a mérgező tetemeket gyűjtik be sikerrel a keresőkutyák, hanem az illegális csapdákat kihelyező, bűncselekményt elkövető emberek megtalálásában is segítenek.
Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson.
Csak egy önkormányzati képviselői helyről volt szó, de az volt az érdekes, hogy egy független jelölt mögé a Jobbikon kívül az összes ellenzéki párt felállt.
Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson - közölte a település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
Ha az összes templomot felgyújtják, az utcán fogunk imádkozni – ez a szemlélet jellemzi a közel-keleti ortodox kopt egyház híveit, akik szombaton magyarországi központú püspökséget alapítottak szombaton a kelet-európai hívek gyámolítására. Giovanni kopt püspök méltatta a kormány kiemelt figyelmét és erőfeszítéseit a közel-keleti keresztények megseg