Több orvos nem tud kapcsolódni a november elseje óta működő Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez - tájékoztatta az InfoRádiót a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda közreadott képeket Orbán Viktor miniszterelnökről, valamint a magyar kormányzati delegációról, akik a reformáció 500. évfordulója alkalmából Wittenbergbe látogattak, hogy megtekintsék Luther Márton sírját.
Izzítja már a tűzhelyét Gere Józsefné Emília (74), hogy a Blikktől nyert 100 ezer forintos Spar vásárlási utalványból finomabbnál finomabb fogásokkal vendégelje meg az unokáit.
Hatalmas szerencséje volt annak a sheltie fajtájú kutyának, ami az Etele úti panelsorok közti füves területen kóstolgatta az odahelyezett, tűvel tűzdelt párizsit. A kutya legalább nyolc, de lehet, hogy kilenc tűt is lenyelt a hússal együtt, csoda, hogy nem halt bele. Ez nem az első eset, korábban is helyeztek már ki a parkokba szöggel "gondosan" el
A Colas Alterra Zrt. és a Siemens Zrt. építheti ki az 1-es villamos utolsó szakaszát a Fehérvári út és Etele tér között. A beruházás 8,6 milliárd forintba került, de a munkálatok határideje még nem ismert.
- Különleges festmények találtak gazdára a hétvégén a fővárosban. A remekműveket a Richter Flórián Cirkusz 42 éves elefántja, Szandra festette saját "ormányúlag".
Ismét Matolcsy György és az MSZP-s Bárándy Gergely csörtéjével kezdődött az országgyűlési hét. A jegybank elnöke újra perrel fenyegette a szocialista politikust, aki milliárdok kitalicskázásával vádolta az MNB elnökét és családját. Az adóhatóság vezetője pedig az ugyancsak MSZP-s Mesterházy Attila felszólalását találta alpárinak. Részletek a videób
A kormányoldal a szocialista kormányokat hibáztatta azért, hogy még mindig vannak bajba jutott devizahitelesek, az ellenzéki pártok azonban a kormánypártok eszközeit kevesellték. Több órás vitát tartott a Ház az LMP kezdeményezésére a devizahitelesekről.
Magyar idő szerint vasárnap fél kettőkor szállt volna fel a köztársasági elnököt, feleségét és a magyar delegációt szállító repülőgép a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről Jordániába. Az indulás előtt azonban kiderült a gép műszaki hiba miatt nem kapott felszállási engedélyt. Egy ideig az is kérdéses volt, egyáltalán vasárnap fel tud-e szállni a já
Egy zacskónyi pénzt talált a vécébe rejtve Dömsödi Gábor pásztói polgármester a felesége pesti albérletében. Mivel nem a saját pénze volt az, az egykori tévés a rendőrséget hívta, hogy vegyék át a milliókat.
Lélegeztetőgépre kapcsolva fekszik és élet-halál között lebeg még mindig az a két férfi, akik szombaton szenvedtek súlyos mérgezést pálinkának álcázott metil-alkoholtól Dámócon.
Nem láttak el egy, a kórház előtt, az utcán fekvő vérző sérültet egy budai kórház dolgozói - állítja egy fiatal férfi. Az idős nőt elütötték, a baleset szemtanúi pedig a Budai Irgalmasrendi Kórháztól kértek először segítséget, de ott azt tanácsolták nekik, hogy hívják inkább a mentőket. A várakozás közben egy orvos és két ápoló ugyan kiment segíten
Töredékére csökkent Magyarországon a gyermekhalandóság az elmúlt évtizedekben, míg 1990-ben ezer élve születésre vetítve 17 eset volt, tavaly ez a harmadára, 5-re csökkent.
A Világgazdaság című lap szerint Európa-szerte megfigyelhető, hogy a fuvarozók emelik áraikat. Az InfoRádióban Lajkó Ferenc a Waberer`s vezérigazgatója arról beszélt, hogy már szeptember óta mintegy nyolc százalékkal magasabb díjakkal számolnak. A vezető szerint ez akár a napi fogyasztási cikkek árát is emelheti.
VII. kerületében november 6-án 17 óra körüli időben, az Izabella utcában egy autó sofőrje és egy kerékpáros közlekedési konfliktus miatt szóváltásba keveredett.
Akár egy hétig is sztrájkolnának a köztisztviselők, amennyiben a kormány nem dönt a polgármesteri hivatalokban dolgozók béremeléséről, ezt Boros Péterné mondta a Népszavának.
Budapest VII. kerületében november 6-án 17 óra körüli időben, az Izabella utcában egy autó sofőrje és egy kerékpáros közlekedési konfliktus miatt szóváltásba keveredett.
A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére - mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, amely úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányzat berkeiben is.
Noha terjednek az otthonokban az úgynevezett okosmegoldások, sőt hazánkban is hívószó lett az okoslakás, számos biztonsági veszélyt rejtenek magukban ezek a kényelmi lehetőségek. Szakértők szerint ráadásul az sem egyértelmű, mi számít okoslakásnak, a technológiai fejlődés mellett pedig az elavulás is nagy kérdés - írja a Magyar Idők.