Nem fél a lakásukban korábban elfogott betörőtől Dömsödi Gábor pásztói polgármester, akiről mint megírtuk, vécéje tartályában talált több mint ötmillió forintot.
Nem töltötte ki a nemzeti konzultációs kérdőívet, ezért fideszes önkéntesek meghúzták a fülét és megtépték a haját - ezt állítja Weszely Ernő, vak zongora- és harmonikaművész. A Fidesz közleményben reagált. Az aláírásra buzdító önkéntesekre hivatkozva azt írták, hogy hazugság a férfi állítása és csak békésen elbeszélgettek.
Magyarország csak akkor lehet erős, ha képes fenntartani biztonságát és Európa sem gyengül – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Apróhirdetésben kínálja eladásra a főváros a IX. kerületi Bálnát. A Duna-parti épületet 11 milliárd forintért próbálják eladni. A szocialisták szerint ez politikai értelemben vett hűtlen kezelés. Az Együtt elnöke már annak is örül, hogy nyilvánosan hirdették meg az ingatlant, a DK viszont attól tart, hogy áron alul kerül, kormányközeli befektetők k
Megdöbbenve és felháborodva olvastam minap a Népszavában, hogy állítólag ismeretlenek megfenyegették Bogdán László cserdi polgármestert, amiért menekülteket akart néhány napra befogadni a falujába.
Az angol királynő unokatestvérével, a részben magyar származású kenti hercegnével készült interjúban a riporter a hölgyet királyi "felségnek" szólítja. Tévedés.
A metrópótló buszok sűrűn járnak, de sávból nincs több: a budapesti autósok így beszorulnak a dugóba... Az első napok tapasztalatai alapján sok közlekedő rosszul járt a 3-as metró kiesésével járó változásokkal - és ez biztosan így marad a következő egy évben.
A gyengén fizető ágazatokból már képes munkaerőt elszívni az építőipar, ahol emelkedni kezdtek a bérek, és 2013 tavasza óta folyamatosan emelkedik az alkalmazottak száma is - írja a Világgazdaság szerdai száma Petrics Richárdra, az Opten céginformációs igazgatójára hivatkozva.
Hamarosan dönthetnek a 2015-ben megszüntetett korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új csomagról, a tervezet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának csütörtöki ülésén is napirendre kerül - írja a Magyar Idők szerdai száma.
"Nincs ügy, ez nem az olimpia", a kormány "nem reszket" a Momentumos civiltörvény-ellenes népszavazástól – ezt a kormányoldal egy magas rangú politikusa mondta atv.hu-nak. A népszavazási vitában a kormány 70:30 arányban győzne. Száz százalék, hogy nem lesz a tavaszi választások előtt a civiltörvényről népszavazás – állítják forrásaink.
A lelki fájdalom egy életen át elkísérheti a bántalmazott felet és rossz feltépni a sebeket. Egy korábban megalázott színész vagy énekes a környezete és a rajongók tiszteletét is félti, ezért őrzi a titkát. Azonban más oldala is van az éremnek: a megélhetés, az anyagiak. Sokan az állásukat féltik és a kirúgás veszélye valóban ott lebeghet a fejük f
A Fidesz várhatóan megnyeri a választásokat, Orbán Viktornak pedig Szél Bernadett lehet a méltó kihívója - a többi között ezt mondta Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Indexnek. A korábbi kormányfő szerint a kabinet leváltását csak az idő oldja meg, nem az ellenzék.
A Jobbik szavazóinak fele is úgy gondolja, pártjuknak célszerű lenne együttműködni a baloldallal – derül ki a Republikon Intézet friss, a 24.hu megbízásából készült kutatásából.
Saját bevallása szerint egyetlen éjszaka alatt lett gyerekből felnőtt férfi Dolák-Saly Róbert. Az előadóművész egy interjúban beszélt drámai gyermekkoráról.
Pufajka vagy gárdamellény. Ez itt a kérdés. A szocialistákkal barátkozni akaró jobbikosok hatalmas öngólt lőttek, amikor meggyalázták Horn Gyula emlékét. Mi legyen most, erről szól a mai válságtanácskozás.
Készpénzszállítási tesztet végez szerdán a jegybank, ezért a lakosság egyes budapesti és nagyobb vidéki városokban lévő bank- és postafiókok környezetében a szokásosnál több, a tesztelésekben résztvevő rendőr jelenlétét tapasztalhatja - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.
Ma beborul az ég az egész ország felett, és bár a következő napokban itt-ott felszakadozik a felhőzet, mégse menthet meg minket semmi egy nagy, országos, vasárnapi esőzéstől.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Kóté Sörös Józsefet mutatjuk be.
Havonta ötvenezer forintos támogatást kaphatnak nyugdíjuk mellé 2018-tól azok, akik legalább 20 évig otthon ápolták gyermeküket. Az erről szóló törvénymódosítási javaslatot a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta be az Országgyűlésnek.